Túrainfó
A túra Vasvárról indul, ahol a hét dombra épült város ejti ámulatba a látogatókat. Megismerkedhetsz a domonkos renddel, és megnézheted a vasvári sáncot is, ami az egykori Vas vármegyét védte. Ezt követően utadat apró kis falvakon keresztül folytatod, mígnem eléred Hegyhátszentpétert, ahol érdemes megpihenni és feltöltődni a Tájháznál. Sok szép helyszín mellett haladsz el, majd megérkezel Döröskére, az apró mesebeli faluba, amely jelentős értékekkel büszkélkedhet. A túra során érdemes megcsodálnod a falu központjában található mérleggyűjteményt, ahol különböző kontinensek érdekesebbnél érdekesebb mérlegeit ismerheted meg és próbálhatod ki egy interaktív kiállítás keretein belül. Maga a gyűjtő, Kolozár György vezet körbe a kiállított mérlegek között és azt is megtudhatod, hogy milyen büntetés járt az ókorban a rosszul hitelesített súlyokért. Az adományokból még most is bővül a gyűjtemény, ami mára már több mint 250 darab mérleget számlál. György az egyik felmenőjétől örökölte meg az első mérleget, ami után hamar kialakult gyűjtőszenvedélye.

A mérleggyűjtemény megtekintését követően haladj a szőlőhegy tetejére épült csodálatos Árpád-kori templom felé, amely egy országos védettségű műemlék a 13. századból. Innen a távolba tekintve és egy kicsit elidőzve megpillanthatod a Malom-patak vize által táplált, vadregényes Döröskei-tavat, ahová a templommal szemközti szőlőhegyen keresztül, gyönyörű panoráma kíséretében juthatsz el.
A festői szépségű tavat dombok és erdők ölelik közre, és kifejezetten gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik, amibe nagyon könnyű belefeledkezni egy kis pihenő alkalmával. A szőlőhegyi barangolást követően, a népi harangláb mellett elhaladva visszaérkezel a mérleggyűjteményhez. Innen tekerj tovább és vedd célba Vasvárt, ahol véget ér a körtúra.