Körmend környéke és az Őrség szépsége (VHR 4 túra)

Túrainfó

Körmend, a Batthyányak városa – látjuk sokszor, ami nem véletlen, hiszen a Vas megyei kisváros legfontosabb értéke a hercegi Batthyány-kastély. Körmend környékén is több területet birtokolt a nemesi család, így utunk során érintünk számos hozzájuk kapcsolható települést is.

Az útvonal jelölt, aszfaltos úton halad, erdei, természeti környezetben. A túrát körmendi indulással ajánljuk, ahol a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum és a kastély és annak parkjának megtekintése már-már kötelező. Az út során megcsodálhatjuk a Rába folyót, Döröske apró csodáit. Szarvaskenden található az egykori Sibrik-kastély, ami ma hangulatos kertjével várja a megpihenő kerékpárosokat. Nádasdon egy 11. századi rotunda (kerektemplom) található, ahonnan az Őrség irányába haladva csodás erdei utakon tekerhetünk. Az Őrségi Nemzeti Park kiemelt bemutatóhelye a szőcei Tőzegmohás láprét és a Lápok Háza.

Ha megpihennénk az út során, a hegyhátszentjakabi Vadása-tó tökéletes választás. Büfék, kijelölt tanösvények és igazi őrségi hangulat vár ránk. Továbbindulva az apró, bájos települések fogadnak minket. Kisrákostól Csákánydoroszló irányába haladunk, ahol a Batthyány-kastély, míg Kemestaródfán a Miród-forrás vár minket. A híres Mária kegyhelytől Körmendre vezető út során megtekinthetjük Vasalja Árpádkori templomát is.

Tájegység:
Vasi-hegyhát
Nehézség:
Nehéz
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
84.5 km
Időigény:
4 óra

Megközelítés, útvonal

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Nádasd, a kulturális és történelmi csomópont

Nádasd egykor a körmendi Batthyány uradalom birtokának része volt. A település temploma Szent Mártonhoz köthető, amelynek kertjében feltárták, majd újjáépítették a 11. századi körtelpmon, rotunda épületét. A települést a Szent Márton út mellett a Mária út és a Kéktúra egy-egy szakasza is érinti. Nádasd határában római kori emlékek is megtalálhatók, melyek jelenleg még feltárásra várnak.

Tőzegmohás láprét

A szőcei tőzegmohás láprét különlegessége, hogy pallósoron vezet végig a fokozottan védett természeti értéket képviselő tőzegmohás láp felett. A Lápok Házában interaktív módon szerezhetünk ismereteket az itt élő növényekről és állatokról.

Vadása-tó

Az Őrség kedvelt üdülőhelye a Hegyhátszentjakabon található Vadása-tó. Hűs vizét több forrás is táplálja, ennek köszönhetően nyáron is kellemes felfrissülést nyújt. A tó körül kiépített tanösvény, játszótér és vendéglátóhelyek biztosítják a vendégek kényelmét.

Miród-forrás, Kemestaródfa

A településtől nem messze, az osztrák-magyar határon található a Miród-forrás. A forrás elhíresült Mária kegyhely, itt halad a Mária út is. Az erdő mélyén található forrás évről-évre szépül, az oda vezető úton a helyi lakosok által gondozott keresztút található.

Őrimagyarósd, Várdomb

A Vadása-tó és az őrimagyarósdi Várdomb között kijelölt Malomgát-tanösvény hangulatos sétát kínál a látogatóknak. A Várdomb az árpádkorban fontos határvédelmi pont volt. Az itt álló várat, erődítményt kettős árokkal látták el. A vár a török időkben megsemmisült, de a kettős védőárok kialakítása ma is jól megfigyelhető.

Pankaszi harangláb

A Pankaszon található szoknyás harangláb az Őrség kedvelt látnivalója, az őrségi népi építészet hírnöke. A református közösség haranglába az 1700-as évek közepén fából épült, zsúp fedéssel. A harangláb ma műemléki védettséget élvez, megőrzésére kiemelt figyelmet fordítanak. A szomszédságában kovácsműhely található.