Csendes, erdei ösvények várnak rád, ha terepen keresel magadnak kihívást. Fedezd fel a Balaton-felvidéket két keréken!
Kapolcsról egy rövid, de annál kalandosabb kör vár aszfaltos ereszkedőkkel és terepes mászásokkal – illetve sok kalanddal.
2020-ban az Év Kerékpárútja lett a Tatabányáról induló útvonal, ezért mindenképpen érdemes végig menni rajta. Az Által-ér, a Bokodi-tó és az Öreg-tó Tatán igazán hangulatos vízparti környezet egy könnyedebb, természetközeli túrához.
A népszerű Budapest-Balaton útvonal Székesfehérvárnál elágazik. Ez a túra a Veszprém felé tartó útvonalon fut, kulturális kincsekkel megpakolva.
Ha egy hosszú napot tervezel eltölteni kerékpározással, indulj nagy kerékpáros körtúrára Somogyvámos környékén!
Fedezd fel a Nagy-Bereket egy Balatonfenyvesről induló bringatúrán! Érintsd a Fehérvízi-lápot, Észak-Somogy falvait, Niklán a Berzsenyi-kúriát, Buzsákon a Fehér Mária-kápolnát és Csisztapusztát.
Tekerj somogyi erdőkben Szántódpusztáról indulva, érintve a török földvárat, a Jódi-hegy panorámáját és a Töreki tanösvényt.
Fedezd fel a Sió-menti kerékpártúrát Siófoktól Szabadhídvégig, elhagyva a Balaton nyüzsgését, és élvezd a változatos tájat.
Tekerj el Fonyódból kis forgalmú utakon Somogyvámosig, és csodáld meg a lenyűgöző somogyvámosi pusztatemplomot.
Siófokról indulva Töreki madárparadicsomát fedezheted fel, ahol tavak, erdők és mocsarak élővilága tárul eléd.
Pattanj kerékpárra és ismerd meg a Nagy-Berek világát!
A Horizont 17-es szakasza a Gerecsén vezet keresztül, felidézve a középkor és a 20. század történelmét. Természeti látnivalókban sem lesz hiány.
A Horizont 19-es szakasza a Vértest lovagolja meg észak-déli irányban. Áthaladsz festői kis zsákfalun, gyönyörű kék tavacskák mellett gurulsz el, illetve a csókakői vár koronázza meg a túrát.
A Horizont 18-as szakasza az Által-ér mentén vezet el Tatáig, ahonnan a Gerecse déli csúcsain át visz az út Szárligetig.
Ezen az MTB kalandtúrán felfedezheted Zalaegerszeg környékét: erdők, völgyek, dombok, és lélegzetelállító kilátás vár a Bazitai-kilátóból.
Kerékpáros túra Zala legszebb tájain. Indulj Tófejről, majd tekerj, sétálj fel az Újhegyi-kilátóba, aztán kukkants be Deák Ferenc szülőházába Söjtörön.
Göcseji kerékpáros templomtúra: Zala folyó menti tekerés, templomok, tájházak, energiavonalak.
Göcsejben, „szegek” között kerekezve fedezd fel a táj szépségét! A túra során dombok között tekersz, olajkutakat látsz és haranglábakra bukkansz.
Különc templomokhoz vezet ez a Zala folyó menti kerékpártúra erdők és rétek ölelésében. Pazar panorámák és történelmi emlékek kísérik utadat.
Fedezd fel a Zala-völgyet kerékpárral! Látogass el a Tüskeszentpéteri malomba, tekerj el Türjére kolostor freskóihoz, és csodáld meg Zalaszentgrót kőhídját és kastélyát.
Pattanj kerékpárra, és fedezd fel Zalaszentgrótról és fedezd fel a Zala-völgy varázsát! A családi körtúra során számos látnivaló vár, és bekukkanthatsz Nyitott Portákhoz is.
Fedezd fel a Mura és Dráva összefolyásának vadregényes szépségét, kerekezz át a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumon, csodáld meg a beleznai templomot és vedd célba Őrtilost.
A túra idilli zalai települések között vezet, érintve a környék legszebb kerékpárútszakaszát, a Kerka árterét is.
A közkedvelt Kolodko miniszobrokat fűzi láncra ez a túra. 17 szobor, és számtálan további kiegészítési lehetsőség Budapest szívében.
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Vonzanak a kihívások, szeretsz az erdőben bringázni, de nem ugranál fejest a Gerecse mélyére? Ez a túra neked szól!
A hatalmas Fertő-tó partján nagyon különleges vidéken járunk. Ez a madárvilág és nádasok birodalma, ahol sokkal közelebb kerülhetünk a természethez, ha kerékpárral fedezzük fel ezt a tájat.
Az útvonalon, melyet több naposra is tervezhetünk, végig tekerünk a közös magyar-osztrák világörökségi kultúrtájon.
A Fertő tó kerülő nagy kört lerövidíthetjük egy romantikus hajókirándulással. A kis falvak és az Esterházy-kastély bája biztosan elvarázsol.
Egykor kerítéssel elzárt határövezetben, a korabeli műszaki határzár vonalán vezet ez a kerékpárút, amely Sopront Ausztria felől kerüli meg, valóságos időutazás ez a vasfüggöny korszakába.
Sopronból Ágfalva felé vezető kerékpárúton (EuroVelo13 útvonal) kerekezünk át a kishatárátkelőn az ausztriai Burgenlandba.
Sopronból indulva az osztrák „kékfrankos országon” át, majd Nagycenk és Fertő parti települések érintésével kerékpározhatunk ezen a kultúrtörténeti látnivalókban gazdag túraútvonalon.
Barangold be a Soproni-hegységet hagyományos hegyikerékpárral vagy egy eMTB-vel. Az útvonal átlagos fizikummal, terep technikai felkészültség nélkül is biztonságosan bejárható, teljesíthető.
44 kilométeres kerékpáros túrakör országútisoknak, bejárva a Tihanyi-félsziget környékét, érintve a Balaton-felvidék látványosságait.
A Káli-medencét is átszelő 59 kilométeres országúti túra útvonalán több remek fagyizót és kávézót érintünk.
Túránk során a Balaton partján közelítjük Keszthelyt, visszafelé pedig a dombokon át érkezünk Tapolcára. 60 kilométer, végig aszfalton.
Rövid családi túra Füred-Tihany-Füred vonalon, amiben minden benne van, ami egy családi kerékpártúra során élményt adhat.
Viszonylag sík terepen haladó, 20 kilométeres családi kerékpárkör Hévíz és Keszthely között.
Hegyikerékpáros kör balatonfüredi indulással, amely során többször gyönyörködhetünk balatoni panorámában és hűs erdei utakon is haladunk.
A túra során felfedezhetjük Vasvár városát, valamint a közvetlen környezetében fekvő falvakat, az ott fellelhető paraszti világot, megismerjük az őshonos magyar állatfajokat.
A túra során felfedezhetjük a Vasi-Hegyhát Natúrpark apró településeit, valamint Vasvár városát. A településektől nem messze található kisparcellás szőlőhegyek meghatározzák a táj látványát.
Körmend, a Batthyányak városa túránk fő látványossága, de a környező terület is tartogat számunkra érdekességeket. Az útvonal jelölt, aszfaltos úton halad, zömében erdei, természeti környezetben vezet.
Körmendről, a Batthyányak városából indul körtúránk, ami a környező, szőlőtermesztésről híres vidék mellett érinti a festői szépségű Őrséget is.
Tekerj a himbák földjén, olajkutak között! A dimbes-dombos túraútvonalon vár rád a Budafai Arborétum, a lispeszentadorjáni kilátó és a Szentpéterföldei-tó is.
Látnivalókban gazdag könnyű túra, hullámzó dombok között.
Fedezd fel a Kis-Balaton környékét! Változatos, sok látnivalóval és szőlődombokkal tűzdelt útvonalon jutsz el a Kányavári-szigetre.
Bringázz erdei utakon az érintetlen természetben! Gazdag élővilág és vadregényes tájak várnak rád.
Magyar-szlovén határon átnyúló túra, amely gyönyörű településeken keresztül vezet a szlovéniai Lendvára.
Tekerj ezüstös törzsű bükkfa óriások között és csodáld meg a megannyi látnivalót a környéken.
Útközben megnézheted a vájt farkasmályi borospincéket, vagy a vulkanikus utóműködés során keletkezett, legendák övezte Bába-követ is.
A Velencei-hegység szinte minden gyönyörűségét megcsodálhatod, ha terepkerékpárra pattansz. Hova indulj? Mutatjuk.
Kastély, westernfalu, sziklaszirt… ennyi mindent tartogat számodra, ha ezen a túránkon gurulsz végig. És az etyeki borokról még nem is beszéltünk.
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu… Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
Bicske vasútállomásról indulva felfedezheted a Váli-völgy körüli izgalmakat: kastély, kisvasút, arborétum… Széles a választék. Indulj el!
Gemenc számos rejtett kinccsel vár. Pakold fel kerékpárodat, és gurulj egyet az ártér vidékén!
A két tavat összekötő túra élménygazdag programnak ígérkezik. Alacsonyforgalmú utak, strandolás a Velencei-tónál, szőlődombok, borospincék és persze bringázás közel 100 kilométeren át.
A Poroszlóról a Bükk lábának szőlődombjai felé vezető túra átvisz a madárvilággal tarkított pusztából a hegyek birodalmába.
Toszkánai táj és életérzés a Balaton felvidéken. Ez a Keszthely és Aszófő közötti túraajánlat bővelkedik a változatos élményekben.
Kastélytól kastélyig túraútvonal Fertődtől Keszthelyig vezet végig a térség lankáin. Ha a túrát kettébontod, akkor marad időd a környező látványosságok felfedezésére és akár még egy kis fürdőzésre is.
Budapest nem ok nélkül oly népszerű a turisták körében. Izgalmas, látnivalókban és érdekességekben gazdag fővárosunknak egyedi hangulata van. Ha egy kis ízelítőre vágysz a budapesti életérzésből és látványosságokból, akkor mindenképpen ezt a kerékpártúrát válaszd az elsők között.
Ha még nem állsz készen egy Balaton körbetekerésre, a felkészüléshez biztosan meghozza a kedvedet ez a laza vízpartközeli túra.
Akár családos kiruccanást tevezel, akár sportos hétvégi programot, ideális lehet ez a somogyi ízelítő kör. Változatos túra, mely akár egy kaposvári városnézéssel, akár egy Deseda-tavi fürdéssel is kibővíthető.
Ugyan ez egy rövidebb túra, de a városhoz való közelsége és természet szépsége egyaránt jellemző rá. Emiatt biztos nem fogsz benne csalódni, akár kisgyerekkel érkezel, akár profi bringatúrára vágysz.
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár egy balatoni pihenést, akár a szokásos Balaton-kört egészítenéd ki vele.
Amennyiben szereted a kihívásokat jelentő mászós tekeréseket, akkor Füzér vára kitűnő célpont számodra. A gyönyörű zempléni környezetben még az emelkedőket is felüdülés leküzdeni.
A Fertő tó környékén sem csak tókerülésben érdemes gondolkodnod, hiszen, ha nem riadsz meg a szintektől és az erdei utaktól, akkor egészen más élményekben is részed lehet.
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra ez a túra.
Valószínűleg a budapestiek és az ország közepén lakók kedvenc bringatúrájáról van szó. Szinte végig kerékpárúton, sűrűn közlekedő vasútkapcsolattal párhuzamosan, ártéri erdőkben és a Duna közelében bringázhatunk egészen az országhatárig.
Ez az igazán békés, természetközeli túra neked való, ha kedveled a jó minőségű kerékpárutakat és a gazdag élővilágot. A madárrezervátum mellett más érdekességek is várnak rád, ha ezt túrát választod.
Ha rajongsz a történelmi helyszínekért, és szeretsz jó minőségű kerékpárutakon tekerni, akkor ez a túra tetszeni fog. A díjnyertes Által-ér kerékpárút, a Csillagerőd garancia az emlékezetes túrára.
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is kihagyod, akkor kezdőként is könnyedén betekintést kaphatsz a Mátra szépségeibe.
Kellemes kis ízelítő ez a kör a Dunakanyar és egyúttal a Börzsöny szépségéből is. A túra rövidsége miatt akár családoknak vagy kezdő túrázóknak is ajánlott útvonal.
Ebben az élménytekerésben minden benne van, amit egy jó biciklitúrának tartalmaznia kell: gyönyörű völgyek, pazar kilátás, romantikus tó, kellemes falvak, lejtő és emelkedő, erdei és aszfaltos út.
Az útvonal a Bükk-fennsík különleges helyein visz keresztül: ilyen az Olasz-kapu sziklaátvágása vagy a Nagy-mező, amely a hazai hegyi rétek között is ritkaságnak számít magasságával és igazán gazdag vadvilágával.
Fedezd fel a varázslatos Lillafüredet és környékét. A túra során a diósgyőri vártól kanyargós utakon tekerhesz Felsőhámorig, majd a Hámori-tótól egészen a Garadna-völgyig vezet az utad.
A 626 méteres szintemelkedésével ez a kör minden, csak nem sétagalopp! Ha viszont rutinos hegyikerékpáros vagy, igazi ínyencségre számíthatsz!
A Putnok és Perkupa közötti túrát háborítatlan erdőségek, jégkorszakból megmaradt láprétek, és sok-sok barlang jellemzi. Ugyan van benne emelkedő bőven, de az út végig aszfaltos, így ha nem vagy teljesen kezdő bringás, gond nélkül megbirkózol a szintekkel.
Ha az emelkedők nem riasztanak meg, akkor egy nap alatt bringával a Bükk-vidék színét-javát bejárhatod.
A hazai borkultúra iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk ezt a szőlődombok és pincesorok között vezető túrát. Ez egy könnyebb változat, borút, bringasztráda és két hangulatos kis tó is az útvonal része.
A Tarján és Esztergom közötti túrán, a Gerecsét magad mögött tudva, emelkedők és lejtők váltakozásával juthatsz el a Dunakanyar legfelsőbb városába, Esztergomba.
Ezen a túrán az Őrség, Vendvidék és Zala megye színe-javát fedezheted fel fenyvesekkel, apró falvakkal Szentgotthárdtól egészen Keszthelyig.
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló, ez vár rád, ha két kerékre pattansz és ellátogatsz a Pécselyi-medencébe.
Balaton-felvidék egyik legszebb része a varázslatos Káli-medence. Ide vezet kerékpártúránk, a vulkánok szabdalta völgybe, ahol suhanni örök élmény lesz!
Kerékpártúránkon bejárhatod a tapolcai Malom-tó környékét, elkerekezhetsz a magyar Stonehenge-ként is ismert Haláp-hegyre, amit panorámája, kőszobrai és tanösvénye kötelező programmá avatnak.
A Balaton-felvidék nemcsak a csodás tájak, hanem az ízek otthona is! Ezen a könnyű kerékpártúrán te magad is utánajárhatsz ennek, ha Alsóörsről az erdőn át Felsőörs felé kerekezel, majd Paloznak felé veszed az irányt!
A túra kiindulópontja Sátoraljaújhely, ahol a Magas-hegyek környéke egész napra tartogat látnivalót és programot.
Vadregényes erdei út, csodálatos hullámzó hegyek, magasba nyújtózó vár, több mint ezer lépcsővel elérhető kilátó, Károlyi-kastély a 140 hektáros parkban – csak néhány látnivaló a 40 kilométeres túra során. Ez az útvonal bőven tartogat látnivalót, egy teljes napot eltölthetsz itt bringázással és nézelődéssel.
A Bodrog, a szőlők és a látnivalókkal tarkított brigatúra garantáltan szemet gyönyörködtető élményt ad. Van benne bortrezor, Szegilongi Parafa, vizitúra lehetőség, kastély és még több leírhatatlan környezeti szépség.
Az aranybányászat középpontjából induló, lábizmokat mindenképpen igénylő, csodálatos kilátást és környezetet biztosító bicikli túra. Kultúrális értékekben és izgalmas látnivalókban nem lesz hiány, mert találkozhatsz bölényekkel és ásványokkal, valamint vár és kastély maradványok is megtalálhatóak.
Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy mindent meg tudjatok nézni. Hosszú túra, melyben a szép környezet, a természet garantáltan kárpótol.
Vadregényes, látnivalókban bővelkedő kerékpár túra az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Láthatsz többek között várat, bazilikát, a Bodrog-ot, szemet gyönyörködtető környezetet és lazításra alkalmas termálfürdőt.
A fővárosból eljutni a „magyar tengerre” két keréken nem kispályás kaland. Ha országraszóló bringatúrát szeretnél, egészítsd ki a Balatonkörrel!
A kíváló levegőjű Sikondáról induló könnyed családbarát kerékpártúra gyönyörű, kiépített utakon és bájos falvakon át vezet.
A túra Pécs belvárosából indul, első szakasza a rendkívül látványos Orfűi kerékpárúton halad. Rengeteg látványosság vár rád: hangulatos erdei kerékpárút, malomok, tavak, csepkőbarlang, Denevérmúzeum, Árpád-kori templom…
Harkány üdülővárosa kiváló kiindulópont, ahol szállást, étkezést, kikapcsolódási lehetőséget találsz, és akár e-bike-ot is bérelhetsz itt a túrához. Gyönyörű természeti értékek és kultúrális emlékek kísérik majd utadat.
Villány a vörösborok hazája: ideális terep a borkóstolókra és a kerékpártúrára. Ez a körtúra jócskán tartogat élményeket: gyönyörű panoráma, pincesorok, siklósi vár, , Európa Nostra díjas török dzsámi, csakhogy néhány dolgot említsünk számotokra.
A túra az Orfűi Malmoktól indul. Egy igazán sokrétű kerékpártúrán vehetsz részt ahol ahol tavak, malmok, barlangok és természetesen gyönyörű panoráma vár rád.
A tettyei romoktól induló túrához jó állóképesség, megfelelő technikai tudás és jó mountain bike szükséges. De a gyönyörű panoráma mindenért kárpótol.
Ismerd meg a Sokorói-dombság hangulatos településeit ezen a körtúrán. Utad sokszor erdők át, árnyas fák között visz, pattanj bringára és fedezd fel a vidéket!
Gyönyörű erdők között utazhatsz kerékpárodon ezen a pannonhalmi túrán, a csendes, hagyományokat és történelmet őrző Nyúlon és Écsen áthaladva!
Programokkal és látnivalókkal teli kerékpáros túra, ami elvezet a Mosoni-Duna partjaira madárlesre, illetve bevezet a városba, ahol megtekintheted a magyar történelem nagy kastélyait.
Kalandos kerékpártúra erdőkön át, ami elvezet a csendes, magyar hagyományokat őrző Tényő faluig, majd onnantól a híres Pannonhalmáig.
Ha egy könnyed biciklis túrára és kultúrális kikapcsolódásra vágysz ez a kirándulás tökéletes lesz számodra. Pécs gyönyörű belvárosába kalauzolunk téged.
Kerékpáron kalandozz el Écs ősfenyveséhez, ahol az ösvények hullámvasútszerű élményt nyújtanak! Utána látogass el a híres Pannonhalmához, illetve a hagyományőrző Tényő falujához.
Ez a túra a belvárosból elkalauzol a pécsiek egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Malom-völgyi tavakhoz. A túra könnyű, szinteket alig kell közben leküzdeni, és 90%-ban védett kerékpárutakon halad.
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek kipróbálásával.
Merülj bele a látványba amit a Vértes tartogat, és lesd meg a Csókakői vár szépségét!
Ezen a körtúrán engedd meg magadnak, hogy ellazulj az Észak-Dunántúl friss levegőjében és elragadjon a festői látványa! A gyerekbarát utak és a híres „Samu” ősember megismerése biztosan mosolyt csal a gyerkőcök arcára!
Csodáld meg Gánt marsszerű terepét miközben egy kört teszel a kerékpároddal Csákvár és Csókakő között!
Vegyél részt egy élvezetes kerékpártúrán, ami a szemed elé tárja Gerecse változatos és káprázatos dűlőit és erdeit!
Látogass el Gerecsére kerékpáron és gyönyörködj az út alatt eléd táruló látványban, majd pihenj meg az egyik leghíresebb természetközeli klasszicista kastélynál!
Utazz el egy igazán varázslatos helyre, ahol átölel a természet! Ez a tatai kirándulás átvezet Agostyánon és a környező településeken, így számtalan természetközeli élményben lehet részed!
Tekerj le egy vértesi körre, ahol vizek és várak mentén gyönyörködhetsz Magyarország történelmi és természeti kincseiben!
Ha egy természetközeli kikapcsolódásra vágysz, akkor tekerj le erre a körtúrára ami bemutatja neked Csákvár festményszerű tájképét!
Indulj el, és látogasd meg a vértesi borutat, ami elvezet téged híres magyar látványossághoz, mint például a földből kitörő metrókocsihoz.
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
Tekerj el a Bükkösdi Ökoparkban ahol frissítő élmenyeket szerezhetsz vagy lovak hátán is utazhatsz!
Gyönyörű ártéri erdők és a Kisalföld fővárosa, ezek adják a családbarát kerékpáros körtúra látnivalóit.