
Mediterrán bortúra és zarándoklat a Villányi-hegységben
Túrainfó
A máriagyűdi Boldogasszony kegytemplomnál indul a körtúra, amit érdemes a templom megtekintésével kezdeni. A híres Mária-kegyhely búcsújáróhely is, az évente idelátogató zarándokok számát ötszázezerre becsülik. Innen a Csodabogyó tanösvény vezet felfelé a hegységben, út közben sok érdekességet megtudhatsz az itt élő növényekről, állatokról. A kilátónál időzz el egy kicsit – hidd el, érdemes itt megállnod. A Tenkes-hegy oldalában északnak fordulva haladj tovább a Csukma-hegy irányába. Eleinte árnyékos, erdei környezetben vezet az út, sok gomba is nő errefelé. Útközben a sütögető hely padokkal alkalmas lehet egy rövid ebédre. Innen tovább haladva, ahogy kiérsz a fák közül, a Villányi-hegységre oly jellemző szőlősorok és dűlők fogadnak, egészen más lesz a táj.
A Csukma-hegyi keresztnél lefelé ereszkedve egy platóra érsz. Itt érdemes megpihenned: a lábad alatt Máriagyűd és Siklós, és egy régi felhagyott bányára is jól ráláthatsz. Innen a groteszk nevű Akasztófa dűlőben visz az út, több neves siklósi borászatot is találhatsz erre – Kalmár Pince, Joó Tamás Pincészet -, érdemes benézned néhányba. Ezután kis pincészetek és családi gazdaságok mentén haladva érsz ki Máriagyűdre, ahol a Czukorborsó kézműves cukrászdában megjutalmazhatod magad egy finom süteménnyel.
Megközelítés, útvonal
Autóval Máriagyűd az 58-as számú főútról érhető el legkönnyebben, Túrony után Siklós felé kell lekanyarodnod, majd a településre érve északi irányban a hegy oldalában találod a Boldogasszony-kegytemplomot, ahonnan a túra indul.
Tömegközlekedéssel Pécsről vagy Siklósról átszállás nélkül érheted el Máriagyűdöt, a buszmegállótól 700 méter a templom bejárata.
Fedezd fel a környéket!
További látnivalók a környéken
Siklósi Vár
A Villányi-hegység déli lábainál, egy 120 méter magas dombon látható a szinte teljes épségben megmaradt siklósi vár és az emeletes palotaépület. A román, gótikus és reneszánsz stílusjegyeket is hordozó várat egy 1294-ben kelt káptalani oklevél említi először. Az épületegyüttes központi magja a várkastély, amelyet magas várfalak és védművek, félköríves tornyok és bástyák öveznek. 2009–2011-ben felújították a keleti és déli várudvart, és kialakítottak egy látogatóközpontot, ahol számos kiállítás látható: várostörténeti tárlat, bútor- és fegyverkiállítás, Tenkes kapitánya panoptikum, képzőművészeti kiállítások.
Malkocs-bej dzsámija
A hódoltságkori török építészet egyik máig fennmaradt magyarországi emléke, egy 16. század közepéről származó dzsámi Siklóson. A kisméretű, négyzetes alaprajzú templom központi része a mihrab (imafülke), mely Mekka irányába néz. Az épületet belső fa díszítése teszi egyedülállóvá.