Túrainfó

Túránk az Abaligeti-tó partjáról indul, a Denevér tanösvény jelzésen déli irányba. Abaliget igazán ősi településnek számít, nevét a honfoglaló magyarság egyik nemzetségéről kapta. A törökdúlás idején elnéptelenedett, majd német telepesek virágoztatták fel újra. Ma Baranya megye egyik fontos turisztikai központja, a gyógybarlang, a közeli orfűi tavak és a csodás természeti környezet miatt előszeretettel keresik fel hétvégenként a pécsiek és az ország minden tájáról érkező kirándulók. A kötelező látványosságokon túl érdemes az erdő szépségeit is felfedezni, elmerülni a lombok zúgásából, madárdalból és tücsökciripelésből álló szimfóniában, mely tökéletes kikapcsolódást nyújt számunkra.

Abaliget felett a Denevér tanösvény stilizált bőregérjelzését követve vegyes erdőben halad az ösvény, míg Orfű közelében a kék háromszög jelzésre át nem vált. Ez az út vezet fel a Balázs-hegyre, ahol egy adótorony támasztja meg a négyszintes kilátót, melyre felmászva csodás panorámában lehet részünk. Belátjuk innen a Mecsek szelíd, sűrű erdővel borított dombjait és a Pécsi-tavat, valamint az Orfűi-tó víztükre található tőlünk keletre. Az orfűi tórendszer négy tóból álló füzérét 1962-ben, a 11 hektáron elterülő Orfűi-tóval kezdték el kiépíteni – a völgyzáró gát mögött felfogva a völgyben csordogáló patak és a környező karsztforrások vizét. Ezt követte a hatalmas, a kilátóból megszemlélhető Pécsi-tó a maga 72 hektáros vízfelületével, majd a híres természettudósról, Hermann Ottóról elnevezett tó következett a sorban, végül a Kovácsszénájai-tavat építették ki a horgászok nagy örömére. A kilátóból ereszkedjünk vissza a sárga kör jelzésen, majd egy elágazó után a kék kereszt jelzést követve gyalogolhatunk vissza Abaligetre, ahol a gyógyhatású cseppkőbarlang és a Denevérmúzeum vár ránk.

 

Tájegység:
Mecsek-Villány
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
9.5 km
Időigény:
2.5 óra

Megközelítés, útvonal

Kiindulás: Abaliget, a tavak mellett található parkoló.

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Abaligeti-cseppkőbarlang

A Dél-Dunántúl egyetlen kiépített cseppkőbarlangja csak 500 méter hosszú, ám levegője gyógyhatású. Ezért nemcsak szép cseppkőképződményekben gyönyörködhetünk itt, de a barlangi séta a légzőszervi megbetegedésben szenvedőknek is enyhülést ad.