Bepillantás az Alföldi Kéktúra világába

Túrainfó

Láttál már mocsárciprusokat? Üldögéltél már mamutfenyő alatt? Jártál már a történelmi Magyarország földrajzi középpontjánál? Érezted már egy gőzszivattyú illatát? Most itt a lehetőség, hogy a túra után minden kérdésre igennel válaszolhass! Sétálj el a Peresi táj- és szivattyúháztól Szarvasig. A szivattyúháztól indulva kövesd a gátat, és élvezd a Körös kanyargását. Lassan eljutsz a Magyar Királyság földrajzi középpontjához (az alábbi képen láthatod), majd a kirándulás végén eléred Szarvast, ahol felfedezheted az arborétumot és a Mini Magyarországot.

A túra a Peresi táj- és szivattyúháznál indul, ami azért is érdekes, mert hazánk első olyan természetrajzi kiállítását rendezték itt be, amelyben nincsenek kiállítva védett élőlényekből készült preparátumok. A szomszéd épületben lévő gépházban pedig eredetiben csodálhatod meg a múlt század technológiáját, a gőz hajtotta gépeket és a szivattyúkat.

A történelmi-kulturális töltekezés után a gátkoronát követve folytatódik a túra Szarvas és a Hortobágy-Berettyó hármas-körösi betorkollásánál lévő Árvízkapu felé, ahonnan az út a Mezőtúr felől érkező, Körösök völgyét átszelő Alföldi Kéktúra útvonalon halad tovább.

A folyó vadregényes hullámterén keresztül jutsz el a Mezőtúr–Szarvas között üzemelő kompig, ami átvisz Szarvasra. Itt érdemes hosszabban elidőznöd, mert olyan, országosan is híres turisztikai látnivalók várnak, mint a Szarvasi Arborétum, a Mini Magyarország makettpark, vagy a Szarvasi Víziszínház görög amfiteátrumot mintázó épületegyüttese.

Tájegység:
Körös-vidék
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
19 km
Időigény:
4.5 óra

Megközelítés, útvonal

A fővárostól az M44-es autópályán haladva Szarvasig, majd Szarvasról a 443-as úton közelíthető meg Gyomaendrőd.

Tömegközlekedéssel:

Oda: Budapesttől Gyomaendrődig vonattal vagy menetrend szerinti távolsági buszjárattal.

Vissza: Szarvastól mezőtúri átszállással Budapestig vonattal vagy menetrend szerinti távolsági buszjárattal.

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Szarvasi Arborétum

A város legnagyobb turisztikai vonzereje Magyarország legnagyobb területű arborétuma. Legidősebb része az olasz Bolza család nevéhez fűződő „Pepi-kert”, amit a 19. században az akkor még élő Körös mellett, egy magasabb, árvízmentes területen alakítottak ki. Az arborétum mára hazánk egyik legjelentősebb élő fagyűjteményévé vált, több, mint 1600 fa – és cserjefajjal, ahol száz évet megélt mocsárciprusokat, mamutfenyőket is láthatsz, 82 hektár területen. A gyűjteményekből a már fent említett Pepi-kerten kívül még három látogatható: a Mitrowssky-kert, a Parkerdő és a „Konyhakert”.

Szarvasi Vízi Színház

A helyi városvezetés ötlete alapján épült meg 2011-ben a Holt-Körös festői környezetében a Magyarországon egyedülálló építészeti csoda, a Szarvasi Vízi Színház. A finoman stilizált várkastély és egy amfiteátrum ötvözetét idéző játszóhely minden nyári este kulturális programokkal várja a szarvasiakat, és a városba látogató turistákat.

Szarvasi Szárazmalom

Az ország egyetlen működőképes, eredeti helyén fennmaradt szárazmalmát a Bolza család építtette 1836-ban szlavóniai ácsokkal. Meghajtása igaerővel, lóvontatással történt. A malom 1972-73-ban restaurálásra került, majd 2010-ben újra működőképessé vált. A nyáron előre meghirdetett őrléseket kézműves és egyéb programok kísérik, ezen kívül tárlatvezetés várja a közönséget a nyitvatartási időben.

Digitális Vándor

A Halásztelki tanösvényt bejárhatod a Digitális Vándor alkalmazással is. Így a látható természet mögé nézhetsz, és olyan titkokat tudhatsz meg, amiket nem is sejtenél. Az applikáció állomásról állomásra vezet, és feladatokkal tesz próbára. A kalandösvényt a kisebbeknek is ajánljuk.