Túrainfó

Útvonal: Dömös, prépostsági altemplom–Szakó-nyereg (Téry-úton) –Hoffmann-vadászház– Pilisszentlélek, pálos kolostor –Pilis-nyereg–Klastrompuszta–Pilisszentkereszt, cisztercita kolostor –Dobogókő

Első látványosságunk Dömösön fogad, a Prépostsági Altemplom, melyet a XII. században alapított Könyves Kálmán öccse, Álmos.  Ma a rekonstruált altemlomi rész tekinthető meg, a fennmaradt falakat pedig “rom” formájában nézhetjük. Köveit a 18. században széthordták, a feltáráshoz a megmaradt alapkövek adtak bázist. A krónika szerint itt állt I. Béla udvarháza is, 1063-ban pedig itt omlott össze alatta a trón.

A dömösi buszmegállótól a piros csíkon indulunk el Dobogókő irányába, az úgynevezett Téry-úton. Ezen haladunk a zöld kereszt jelzésig, majd itt, a Szakó-nyeregnél rátérünk a zöld jelzésű útra és megyünk a Hoffmann-vadászházig.

Itt találkozunk egy erdészeti műúttal, majd rátérünk újból a piros jelzésre, amely Pilisszentlélekre visz, a kolostorromhoz.  A kolostor alapító oklevelét 1323-ben írták alá Károly Róbert ittjártakor, előtte vadászkastély lehetett.  A török hódoltság alatt nagy károkat szenvedett, mint a környék számos települése és temploma.

A kolostor megtekintése után a falun keresztül megyünk tovább a piros jelzésen, a Pilis-nyeregi sárga jelzésig. Itt pihenhetünk hosszabban. Majd haladunk Klastrompuszta felé, ahol a következő templommaradványt találjuk.

Meredek emelkedőn megyünk fölfelé a piros barlang jelzésen keleti irányba, majd elérve a piros sáv jelzését, azon balra fordulunk északra. Ezen az úton haladunk, míg a piros kereszt jelzést meg nem látjuk. Ott jobbra fordulunk, és keleti irányba megyünk tovább. Felkapaszkodunk a Simon halála csúcshoz, amely a Pilis egyik legrégebbi helyneve. Az ismeretlen Simonnak állított vékony fakeresztet A Pilis-tető nyugati oldalában találjuk. Egy legenda szerint Gertrudis királynő – II. András királyunk felesége – egyik gyilkosát, Simon bánt büntetésből itt vetették le a mélybe a Pilis szikláiról. De olvashatunk Simon nevű erdészről és vadászról is, akiket itt gyilkoltak meg az orvvadászok, illetve szerencsétlenül járt turistáról, aki a sziklákról lezuhanva lelte halálát.

Ezen a helyen sokáig nem jelezte semmi, hol történt Simon halála. Ott, ahol a térképen a Simon halála feliratát találjuk, most egy vékony faágakból készített kereszt található a piros kereszt és zöld turistautak kereszteződésében. Talán valaki ezzel állított emléket az ismeretlen Simonnak.

Vaskapu-völgyön keresztül leereszkedünk a Mária-padhoz. Itt jobbra, délkeleti irányba fordulva szintben haladunk a zöld sáv jelzésén a pilisszentkereszti cisztercita kolostor romjaihoz.

Itt dönthetünk a túra befejezése mellett, de a piros jelzésen fel is kapaszkodhatunk Dobogókőre. Kolostortúránk itt ér véget. Dobogókőről visszasétálhatunk Dömösre a pirossal jelzett úton, ha a kiindulóponton hagytuk az autónkat. Ha Dömösre autóbusszal érkeztünk, akkor Dobogókőről Esztergom vagy Pomáz felé indulhatunk autóbusszal.

Tájegység:
Pilis és Visegrádi-hegység
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
19.5 km
Időigény:
5 óra

Megközelítés, útvonal

Dömös, buszmegálló

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

Látnivalók a túra mentén