Túrainfó

A Nagykopasz-hegyre Tokajból több út is vezet. Ha vonattal érkezel, vedd célba az állomással szemben fekvő Szerelmi pincesort. Innen indul ismertető tábláival a Borostyán tanösvény is. A pincék után a zöld, majd a piros jelzésen haladva, a Lencsés-völgyi bánya felé tartva magas löszfalak közt vezet utad. A Szeles-tetőig rövid, de meredek, kaptatós az ösvény. Igazi comb- és vádlipróba, hiszen 4 kilométeren több, mint 400 métert emelkedik. A piros háromszög tér ki a TV-toronyhoz, ahol jó lesz megpihenni. Miután átvágsz a hegy egykori sípályáján, Tarcalra már lefelé visz az út. Elmegy a bányató mellett, és érinti a monumentális Áldó Krisztus-szobrot. Talapzatánál jólesik elrévedni a tájban, és megszemlélni fentről a települést, mielőtt a domb szerpentines sétaútján megérkezel először a templomokhoz, majd a főutcára, amelynek egyik éke az Andrássy Kúria. A faluból a piros négyzet a Zemplén felől, északról kerüli a hegyet, a Csepegő-dűlőnél rövid időre a piros keresztbe fut, majd visszatér a borvidék névadó városába. Választhatod a már jól ismert utat a vasútállomás felé, de érdemes egy kitérőt tenni a zöldön, és a Fesztiválkatlan irányából megközelíteni Tokajt, hiszen így ízelítőt kapsz a belvárosból is. Búcsúzva a Nagykopasztól és Tokajtól, vess még egy pillantást a két folyó találkozására a Finánc-dombi kilátóból.

 

Tájegység:
Tokaj-Hegyalja és Bodrog völgye
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
15 km
Időigény:
4 óra

Megközelítés, útvonal

Kiindulópont: Szent István-szobor, 3910 Tokaj, Kossuth tér 3.

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Rákóczi Pince, Tokaj

A Tokaj főteréről nyíló, XV. század elején épült Rákóczi Pince a Hegyalja legtágasabb földalatti terme a maga 28 m-es hosszával, 10 m-es szélességével és 5 m-es magasságával. A mohácsi csata után, 1527-ben itt jelölték Szapolyai Jánost Magyarország királyává.

Világörökségi Bormúzeum, Tokaj

6202 hektár 2000 négyzetméterre sűrítve – ez a tokaji Világörökségi Bormúzeum. A kiállítás megmutatja a borvidék különleges adottságait, kultúrtáji értékeit, amelyek az UNESCO-t is meggyőzték, hogy világörökségi listán a helye. Kerékpáron tekerve, egy monitor segítségével esős időben is bejárhatod a borvidék látványosságait.

Tutajos Beach, Rakamaz

Ha kedveled a szabadstrandokat, a rakamazi hamar belopja magát a szívedbe a panorámája és adottságai miatt. Füvesített, parkosított területe a vízpart közelében homokosra vált. Lassan mélyülő vize igazán gyerekbarát, és erről tanúskodik játszótere is. A nagyobbak sportpályákat, sporteszközöket – pingpongasztalt, trambulint — is használhatnak szórakozásként. A strand egybenyílik a kempinggel, így a szállásodon akár festői panorámával is indíthatod a napot.