Kolodko miniszobor-kollekció bringával
Túrainfó
Igazi kincskereső túra ez, amit végigtekerve (vagy akár sétálva) Kolodko Mihály ukrán-magyar szobrász apró alkotásait cserkészheted be. Szükség lesz az éles szemedre, hogy mind a 17 miniszobrot megtaláld, amit alább felsorolunk. Ha több időt szánsz a kirándulásra, harmincnál is többet látogathatsz meg a város különböző részein. A túra a Nyugati pályaudvartól indul, de természetesen a város bármely részéről el lehet kezdeni. Az útvonalra nem rajzoltunk rá minden 10-50 méteres kitérőt, de egy kis térképnézegetéssel tájékozódhatsz a szobrok hollétéről.
Rögtön a Nyugati téren indíthatod a vadászatot a vonalkódon napfürdőző Skála Kópéval. A körút biciklisávján és az Andrássy út védett szervízútján a zöld Városligetbe érsz, ahol a vajdahunyadi vár tövében rémít halálra Drakula. Az ijesztő dolgok itt nem érnek véget, mert a Néprajzi Múzeum mellett Sztálin lábszárcsontjai állnak ki saját csizmáiból. A Damjanich utcában áll Karinthy szülőháza, amit egy mézesbödönön csüngő Micimackó is mutat az emléktábla alatt. És hogyan kapcsolódik az író a gyerekek kedvenc macijához? Természetesen ő fordította le A. A. Milne művét magyarra. Nem távolodsz el a rajzfilmek világától, az Állatorvostudományi Egyetem kerítésén egy ép és egészséges, kipihent Garfieldot simogathatsz meg. A következő rejtőzködő szobor Rejtő Jenő tizennégy karátos autója lesz a Magyar Színház arcképcsarnoka mellett. A Wesselényi utcán tekerve ha az Akácfa utca felől a Szeressük egymást, gyerekek dallama száll a füledbe, ne lepődj meg! Inkább kanyarodj be, és nézd meg a pipában ücsörgő Seress Rezsőt, a dal szerzőjét! A Dohány utcai Zsinagógához érve már biztosan nem te vagy az egyetlen kerékpáros. Ha senki mást nem látnál drótszamárral gurulni, keresd meg Herzl Tivadar szobrát! A Múzeum körút kerékpársávján végigtekerve éred el a túra pesti szakaszának végét.
A Szabadság hídon érdemes tartanod egy pihenőt. nem csak azért, mert innen talán a legszebb a kilátás az egész útvonalon, de egy szintén ejtőző Ferenc Józsefet is felfedezhetsz a függőágyában. Innen kezdődik az a rész, ahol lehetetlen eltévedni, viszont egymást érik a szobrok. Először egy híd alatti patkányhoz lesz szerencséd Lecsó képében. A következőnél nagyon szemfülesnek kell lenned, az orosz katona annyira elbújt a rakpart mellvédjének üregébe, hogy még az ajtót is magára húzta. Vigyázz, fegyver van nála! A vízparton mi sem természetesebb, hogy a Duna halai jutnak eszedbe, a nagy ho-ho-horgász főkukaca viszont biztos nem nézné meg őket közelebbről. Te viszont a szobrot mindenképp megcsodálhatod. A következő két Kolodko-szobor szinte egymás mellett van. A Parlamenttel szemben egy fejtörésre invitáló Rubik-kockát találsz – bár ennek az összes oldala rézszínű. Pár méterrel északabbra egy lekonyult csövű tankot fedezhetsz fel – talán a Terror Házában kiállított T-54-es kistesvére. A folyópartot elhagyva három kölyökkutyát találhatsz egy kosárban a Zórád Ernő tér fenyőfái alatt. Bármilyen aranyosak, ne fogadd őket örökbe! Tudod, egyszer volt Budán kutyavásár. Így az út vége felé lehet, hogy rádfér egy kávé, kerékpárodra meg egy olajozás. Az első problémával ülj be egy kávézóba a téren, az utóbbival keresd fel a Széll Kálmán szélén álldogáló Mekk Eleket, az ezermestert! Biztos lesz megoldása rá. Visszakanyarodva a Margit híd alatt visz át utad, ahol felhúzható Trabant játékautó vár. Innen bezárhatod a kört a Nyugati térre visszatekerve, vagy további kalandozásokat indíthatsz lencsevégre kapva még több miniszobrot.
Töltsd le a nyomvonalat a jobb oldali infodobozból, hogy ne keveredj el Budapest utcáin!
Megközelítés, útvonal
Nyugati pályaudvar