Túrainfó

Ajkáról indul a kerékpártúránk, amely a Déli-Bakony legmagasabb csúcsát, a Kab-hegyet célozza meg. A hegy körül kiváló minőségű, kerékpározásra szánt aszfaltcsík kanyarog 40 kilométer hosszan. Ezt a gyűrűt kell elérnünk először. Ajka Viktortelep városrészét keresztezve, egy szűk völgyben haladunk, majd nemsokára beérünk a bakonyi rengetegbe. A kerékpárúton táblák segítik az eligazodást.

A Kab-hegyi kerékpáros nyomvonal aszfaltozott erdei utakon vezet, így országúti kerékpárral is nekivághatunk a túrának. Az erdészeti utakon nem jellemző a nagy forgalom, ezért fokozottan figyeljünk egymásra, hiszen könnyen elhisszük, hogy miénk az egész úttest. A nagy nyári melegben kellemes tekerést ígérnek ezek a sűrű lombú erdők, így augusztusban is nyugodtan választhatjuk ezt a kirándulást.

Amikor a bükkösben suhanunk, jusson eszünkbe, hogy a Kab-hegy tetőzónáját fedő bazaltpajzs alatt vastag mészkőréteg található, melyben óriási összefüggő barlangrendszert sejtenek a kutatók. A Bakonyban összegyűlő karsztvíz pedig Pulánál, sőt, egyes mérések szerint Tapolcánál bukkan a felszínre források formájában.

Tehetünk kisebb vagy nagyobb kört is, a lényeg, hogy tekerjünk fel az egykori pajzsvulkán csúcsára, ahonnan gyönyörű panorámát élvezhetünk.

Természetjáró.hu / Németh Ádám

Visszafelé kanyarodjunk Úrkút felé, hogy megcsodálhassuk a vadregényes őskarsztot is. Az úrkúti Őskarszt különleges hangulatú hely – egykor szén után kutattak a Csárda-hegy oldalában, majd mangánércre leltek. A bányászat nyomán feltárult az egykor trópusi éghajlaton kialakult karsztos felszín. Izgalmas lépcsősort megmászva jutunk el a kilátópontra, ahonnan belátjuk a feltárást. Innen gurulunk vissza Ajkára.

Tájegység:
Bakony
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
40.5 km
Időigény:
2 óra

Megközelítés, útvonal

Ajka

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Úrkúti-őskarszt Természetvédelmi Terület

Úrkút község szélén található ez a lélegzetelállító egykori bánya, amely fentről is csodaszép, de ha a létrákon a sziklafalak tövébe ereszkedsz, akkor közelről láthatod a karsztos formakincseket, az ősmaradványokat is. A drámai magasságú sziklafalak látványát a rajta élő mohák, páfrányok és a bánya oldalában növő dzsungelszerű erdő szelídíti. A karsztos formakincsekről pedig a bejáratnál induló tanösvényt bejárva tudhatsz meg sok érdekes információt.

Ajkai Bányászati Múzeum

Egy nem átlagos múzeum, itt a múzeumvezető, aki régen bányász volt, olyan érdekesen és szeretettel mesél a bányászatról, hogy mindenkinek élmény lehet.