Horizont 12: a Cserhát festői látnivalói
Túrainfó
Pattanj nyeregbe, és indulj el a Horizont kerékpáros kalandtúrán, amely egy Magyarországon végigkígyózó bringás útvonal. A túra 27 szakaszból áll, Szentgotthárdtól Tokajig tekerhetsz majd el aszfalton és földutakon vegyesen. A szakaszokat folyamatosan adják át, melyeket úgy jelöltek ki, hogy a kezdő- és végpontokat könnyedén megközelíthesd vasúton. Töltsd le a Horizont alkalmazást Androidra vagy iOS-re, amely végignavigál az útvonalon, és gyűjtsd be a digitális pecséteket! Egy alap edzettségre/gyakorlatra szükséged lesz, lődd be a neked megfelelő szintet!
A Horizontra nem jellemző, hogy túl sok összefüggő aszfaltos szakaszon vezetne, most azonban szinte alig lesz terepbringázásban részed. A szakasz izgalmait nem is annyira kimondottan az út adja, erre lehet(ne) csak összekötő szakaszként tekinteni. Viszont az ajánlott látnivalók felkeresése mindenkinek kötelező, aki valóban belekóstolna a régió nyújtotta kincsekbe.
A túra a mindenki által ismert Hollókőről indul, ami önmagában is megér egy bő napos nézelődést. A vár, az ófalu, a környék hangulata könnyen magával ragad. A festői települést keleti irányba hagyod el, és hamarosan Felsőtoldon találod magad. Ha időd engedi, mindenképpen menj fel az Isten tenyere kilátóhoz – bár a bringát legjobb, ha nem cipeled magaddal a csúcsra. Akár felmentél a különleges kilátóhoz, akár nem, kedves falvakon vezet tovább utad.

Az első pecsételőpont egy újabb ikonikus helyszínen vár: a Sasbérci kilátó egy igazi mesebeli torony, épp csak a királykisasszony nem dobja le hajfonatát, hogy felmássz. A kilátót nem biztos, hogy nyitva találod, de az épület így is lenyűgöző, lábánál pihenőhely vár. Leereszkedve Szandán találod magad, ahol (bár nem része a szigorúan vett útvonalnak, de) érdemes felkaptatnod Szanda várához. Innen továbbra is aszfaltos út visz, ezúttal északra. Mohora után légy figyelmes, ne tekerj el a Dolinka-pincesor mellet! Nem csak azért, mert nagyon kellemes kis hely, hanem mert pecsételned is itt kell. Ha beérkeztél Balassagyermatra, tegyél egy levezető látogatást az 1. kerékpármúzeumba, ahol fából készült, pedál nélküli drótszamártól kezdve egykerekűn át különleges versenykerékpárokig mindenféle bringát találsz.
Megközelítés, útvonal
Hollókő legkönnyebben autóval közelíthető meg. Ha vonattal érkezel, legközelebb Pásztón vagy Bátonyterenyén szállhatsz le.








