Szigetmonostori Révészház


A Szigetmonostori Százesztendős Révészház Apartman a Szentendrei-Duna-ág talán legszebb pontján, a természet és az épített környezet találkozásánál, a fővárostól karnyújtásnyira fekszik.

A patinás ház 2021-ben a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretén belül született újjá, melyet követően négy önálló apartmanban akár 22 fő számára kínál szálláshelyet, fürdőszobás, két apartman esetében konyhás lakrészekkel. A ház alatti, két helyiségből álló borospincében közös étkezőhely várja a turistákat. A Duna-partra épített, Szentendre városára panorámás kilátóterasz akár ötven fő befogadására is alkalmas, így közösségi események színhelye is lehet, a mellette lévő húsz fős étkezőpavilon és kerti konyha pedig lehetőséget nyújt baráti, családi összejövetelekre. A létesítmény téli üzemre is alkalmas, így minden évszakban várja a látogatókat.

A Révészház könnyen elérhető vízi úton (evezős hajókkal, illetve Szentendre belvárosából a révvel), közelében húzódik a tervezett EuroVelo 6 nyomvonal, továbbá a környékén számos gyalogos és lovas túraútvonal is megtalálható. Tökéletes választás a Dunakanyar és a Szentendrei-sziget meghódítására induló természetkedvelő vízitúrázóknak, kerékpáros túrázóknak vagy bakancsos turistáknak, akiket a szálláshely mellett kikötőhely, kerékpár- és hajótárolók várnak.

További szolgáltatások:

Négy apartmanban található 7 szobában összesen 22 férőhely, szobák fürdőszobával (két apartman esetében konyhával is), panorámás kilátóterasz, kerti konyha, borospince

Látnivalók a környéken:

Szentendre belvárosa, Skanzen, Visegrádi-hegység és Pilis turistaútjai, Kő-hegy, Asztal-kő, Vörös-kő, Dömörkapu, Lajos-forrás, Holdvilág-árok, Budapest

Férőhely: 22 fő
Tájegység: Budapest és agglomeráció
Szolgáltatások:
Utolsó felújítás éve: 2021
Nyitvatartás: egész évben
Helyszín: Szigetmonostor
Cím: 2015 Szigetmonostor Pásztor rév
Telefonszám: +36/(30)999-4300
Weboldal: Link
Kapcsolatfelvétel

Kérdésed, észrevételed, javaslatod van?

"*" a kötelező mezőket jelöli

Az alábbi űrlapon tudod felvenni velünk a kapcsolatot.

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?