Budapest és agglomeráció

Áttekintés

Tudtad?

  • Budapest a világ egyetlen fővárosa, amelynek utcái alatt barlangok rejtőznek.
  • A fővárostól nem messze, Mogyoródon találod a Szent László nevét viselő Makovecz-épületet, amely a 2023-as Év Kilátója díjat kapta.
  • Nem kell messzire menned, hogy a természetben lehess: Az Országos Kéktúra útvonalát akár villamossal is elérheted.

Budapest és agglomeráció: a fővároson innen és túl

Budapest Európa legszebb fekvésű fővárosa, de nem csak az UNESCO Világörökség részét képező dunai panoráma miatt. Nyugatról a Budai-hegyek erdős gerincei határolják a nagyvárost, s pár perc tömegközlekedéssel már zúgó gyertyános-tölgyesekben járhatjuk a jelölt ösvényeket, vagy a pesti oldal városrészeket összekötő erdőiben, parkjaiban sétálhatunk. A város szívéből induló „budai zöld” turistaútvonal a Budai-hegység nevezetességeit, csúcsait járja be. Bár a belvárosi kerékpáros útvonalak hagynak kívánnivalót maguk után, a kerékpártúrák szerelmesei látványos, aszfaltozott utakon tekerhetnek a Duna mentén, a Szentendrei- vagy a Csepel-szigeten.

TOP látnivalók

Teszt

Erzsébet-kilátó

Budapest leghíresebb kilátója az 528 méter magas János-hegy csúcsáról, a főváros legmagasabb pontjáról tör az ég felé már több mint 110 éve. Nevét Erzsébet királynéról, ismertebb nevén Sisiről kapta, aki előszeretettel gyönyörködött innen az alatta elterülő részletgazdag tájban. Ugyan a királyné egy faszerkezetű építményből nézhetett le a városra, halála után Schulek Frigyes új, kőből épített kilátót tervezett ide. A látványosságot érdemes egy libegőzéssel egybekötött kirándulással felkeresni a Normafa irányából.

Tovább

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút a főváros egyik legkülönlegesebb közlekedési látványossága, ahol gyermekek irányítják a vonatok közlekedését. A kisvasút Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig 11,2 kilométeren át kanyarog a budai erdőben. Népszerűsége 70 éve töretlen, 2015-ben még a Guinness rekordok közé is bekerült, mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

Tovább

Mátyás-hegyi barlang

Budapest és az egész Dunántúl leghosszabb, kb. 4200 méteres barlangja a 3. kerületben nyílik: a Szépvölgyi úttól keletre, a Pál-völgyi-barlanggal szembeni Mátyás-hegy oldalában nyitott kőfejtőből indul.  A barlangot 1937-ben fedezték fel, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagjai tárták fel. A Mátyás-hegyi barlang a Budai-hegység triász időszaki mészkőrétegében alakult ki, több mint 5 kilométer hosszú járatrendszerrel rendelkezik, amely változatos formájú cseppkövekkel tarkított. A Mátyás-hegyi barlang közelében számos más természeti és kulturális látnivaló is található, például a Pálvölgyi-barlang.

Tovább

Sorrento-szikla

A Sorrento-sziklák Budaörs fölött egy fenyőliget közepén álló Sorrento-sziklák. A szétszórt sziklaformákon megfigyelheted a víz és a szél formálta kövek különleges alakzatait. A mészkőszirtekre akár fel is mászhatsz, ha elég óvatos vagy. A panorámát azonban enélkül is hiánytalanul ugyanúgy élvezheted.

Tovább

Solymári vár

Rejtélyes történetű várrom hív barangolásra Solymár határában! A úraútvonalakba is remekül beilleszthető látványosság megépülésének részleteit ugyan homály fedi, annyi azért mégis sejthető, hogy már a XIV. század óta erősség állt itt. A szezonális nyitvatartással működő várban kilátótorony is épült, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a környező vidékre.

Tovább

Természeti kincsek

Gellért-hegy

A Duna mellett magasodó Gellért-hegy Budapest egyik természetes színfoltja. Itt található a Citadella, a Szabadság-szobor és a Sziklatemplom is. Felkapaszkodva rajta többször is visszanézhetsz az alattad elterülő városra a Duna hídjaival. Szusszanásra szükséged is lesz a meredek kaptatón.

Apáthy-szikla

Akár babakocsival is kényelmesen járható erdei úton érheted el az Apáthy-szikla meredek szirtjét, amely a II. kerület urbánus, mégis természetközeli környezetben található kirándulóhelye. Az egyedülálló sziklaképződmény népszerűsége nemcsak könnyű megközelíthetőségében, hanem páratlan városi panorámájában rejlik. A kilátópontokon eléd tárulnak a Budai-hegység domborulatai, valamint a II. és a XII. kerület látképe.

Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót

Az ország egyik legszebb botanikus kertje vitathatatlanul a varázslatos Nemzeti Botanikus Kert Vácrátót, amely minden évszakban remek egynapos úti cél a fővárosból. Az egykori grófi kastélykertben barangolva 13 ezer növényfajt és -fajtát fedezhetsz fel, melyek gyönyörű környezetben, üvegházak, egy vadregényes tórendszer, vízimalom, műemlék épületek és hangulatos pihenőhelyek ölelésében bújnak meg.

Épített érdekességek

Filozófusok kertje

A Gellért-hegy csendesebb, nyugati oldalán találod a padokkal teletűzdelt Filozófusok kertjét. A zöld parkot sokan keresik fel sport, piknik vagy épp pihenés céljából, és a nyugodt, természetközeli atmoszféra mellett az innen nyíló lenyűgöző városi panoráma teszi igazán közkedvelt helyszínné. A kertben híres gondolkodók szobrai bírnak elmélkedésre, míg Buda királyfi és Pest királykisasszony szobra szép kilátást tár eléd.

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

Nemcsak Budapest, hanem egész Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma a fővárosi városnézések kihagyhatatlan helyszíne. A Városliget meseszép zöld környezetében található Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda tekintélyt parancsoló falai már messziről magukra vonzzák a parkban andalgók figyelmét. Megnyerő külleme mellett belső értékei is maradásra bírnak: kül- és beltéri medencék, szaunák, gőzkabinok, wellness- és gyógyszolgáltatások segítenek a feltöltődésben.

Budakeszi Vadaspark

Jelenleg közel 60 faj több, mint 200 egyede él a vadasparkban. A látogatók találkozhatnak többek között medvével, farkassal, aranysakállal, rókával, mosómedvével, hóbagollyal, hiúzzal, vadmacskával, hollóval, mókussal és sünnel. Ezek mellett hazánk összes nagyvadfaja megtekinthető itt, melyek közül kettővel, a szelíd dámszarvassal és a muflonnal testközelből is megismerkedhetsz az állatsimogatóban, ahol az állatok etetésére is van lehetőség.