Felújítottunk egy 1920-as években épült, helyi védettség alatt álló házat Őrtilosban, egy kis
somogyi településen. A vendégház a nevét a jellegzetes kék spalettákról kapta, melyek a
régmúlt időket idézik.
A vidéki élet romantikáját tükrözve, de a mai kor igényeihez igazítva álmodtuk meg a
berendezést és a környezetét. Három szoba 8 fő elhelyezésére biztosít lehetőséget, az étkező-konyha jól felszerelt. A fürdőszoba különlegessége a zuhany mellett egy bambuszkád,
ahonnan a kilátás a gyönyörű udvarra néz. Az udvar pompás virágokkal és hívogató terasszal,
grillező- és bográcsozó hellyel igazán kellemes pihenést kínál. Infraszauna és fürdődézsa is a
vendégek kikapcsolódását szolgálja. Falusi vendégasztalunk reggeli kosarat kérésre a
szállásra szállít.
A szálláson csak a vendég tartózkodik.
A Spalettás Porta – Vidéki Vendégház kertre néző kültéri pihenősarokkal, ingyenes
kerékpárokkal és kerttel várja vendégeit Őrtilosban, Őrtilos központja közelében, a zalakarosi
kilátótól 40 kilométerre. A bivalyrezervátumtól 49 kilométerre fekvő szálláshely ingyenes
wifivel és díjmentes parkolási lehetőséggel várja a vendégeket.
A három hálószobás apartmanban mikrohullámú sütővel és hűtőszekrénnyel felszerelt
konyha, mosógép, valamint 2, fürdőköpennyel és papuccsal ellátott fürdőszoba áll
rendelkezésre. Törölköző és ágyneműhuzat szintén biztosított.
A vendégek kontinentális reggelit fogyaszthatnak. A kellemes időtöltésről grillező és terasz is
gondoskodik.
A zalakarosi Termáltó 39 kilométerre, Látóhegy pedig 2,2 kilométerre található. A
legközelebbi repülőtér a 65 kilométerre lévő Hévíz–Balaton repülőtér.
Kutyabarát szálláshely
Négylábú kedvenceket egyedi ajánlatkérés alapján tudunk fogadni, kérjük egyeztessen
velünk elérhetőségeinken.
Felszereltség:
teljesen felszerelt konyha gépekkel, kávéfőzővel és kávéfilterrel, vízforralóval
vendégpapucsok és törölközők
a fürdőszobában zuhanyzó, kertre néző bambuszkád és mosógép
kerti tűzrakóhely ingyenes, grill és faszén felár ellenében
társasjátékok, kártyák, könyvek
gyerek és felnőtt kerékpárok
8 személyes dézsafürdő felár ellenében
4 személyes infraszauna
Babával érkezőknek biztosítunk:
babaágy
mászóka
etetőszék
Az idegenforgalmi adó a helyszínen külön fizetendő, melynek összege 300 forint/fő/éj, 18 éves kor felett.
Kérdésed, észrevételed, javaslatod van?
"*" a kötelező mezőket jelöli
A szolgáltató további ajánlatai
Szállásfoglalás
Spalettás Porta
0 Ft
* A gyerekek 0-2 éves kor között nem számítanak bele a teljes vendéglétszámba.
























