Katalinpusztától a Fenyves-hegyig – kilátás a Dunakanyarra

Túrainfó

A Dunakanyar megkapó panorámáját a környékbeli csúcsok több kilátópontjáról is élvezhetjük. Ezek közül az egyik különösen szép, ugyanakkor talán kevésbé ismert, a Verőce község mellett magasodó Fenyves-hegy. Innen dél-nyugati irányban a Duna és a Pilis-Visegrádi-hegység, előterükben pedig a Szentendrei-sziget látható, míg észak-keleti irányba tekintve a távolban a Börzsöny magas csúcsai magasodnak.

A Fenyves-hegy tetejére Katalinpusztáról a piros jelzésen déli irányba indulva, egy rövid aszfaltos szakasz után, kellemes erdőben kapaszkodhatunk fel. A hegytetőről a piros kereszt jelzésen induljunk tovább – a jelzés a völgy aljában újra egyesül a piros sávval, ami visszavezet kiindulópontunkhoz. Az ösvény mellett körülbelül egy kilométer után találjuk az egykori nógrádverőcei szénbányászat egyik táróját (Verőce korábban Nógrád megyéhez tartozott, neve Nógrádverőce volt). A földalatti üregekbe nem érdemes bemászni, a felszínen ugyanakkor érdekes „kincsekre” lelhetünk: a kovásodott farészek az egész völgyet beborítják.

Jó idő esetén akár hosszabban is érdemes elidőzni a Fenyves-hegyen: tűzrakóhely, kis esőbeálló, asztalok, padok teszik kisebb piknik számára is ideális helyszínné.

Tájegység:
Börzsöny
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
7.5 km
Időigény:
2 óra

Megközelítés, útvonal

Katalinpuszta buszmegállójából közelíthető meg, személyautóval a 2. számú főúton.

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Rockenbauer-kopjafa

A Szendehely-Katalinpusztai parkolótól a piros jelzésen a másik irányba (a Látogatóközpont felé) találjuk a hazai természetfilmezés egyik kiváló és úttörő alakja előtt tisztelgő kis emlékhelyet.

Katalinpuszta – Gyadai tanösvény

A Naszály lábánál, a Katalinpusztai Látogatóközponttól induló, kb. 6 km hosszú Gyadai tanösvényen lehet cölöpökön sétálni, függőhídon egyensúlyozni vagy megpihenni és falatozni egyet az „Óriások pihenőjében”, de az út felénél érdemes elidőzni a kivételes hangulatú Gyadai-réten is. Mindeközben sok információt gyűjthetünk az állomásokon kihelyezett táblákról a terület növény és állatvilágáról, a régi és új tájhasználati módokról.

Hangyavasút

A gyerekek nagy kedvence a kisvonat, amely kacskaringós pályán jár körbe, megalapozva a kirándulás jó hangulatát. Akár a szófogadó lurkók jutalma is lehet egy-két kör ezzel a mókás járművel.