A vonatállomástól a Duna-parti kerékpárút egészen az országhatárig vezet. Ez a kerékpárút méltán népszerű, hiszen vonulatában végigköveti a Duna kanyarulatát, végig pazar kilátással. Zebegény felé éred el a túra leglátványosabb pontját, és innen egyre több a fás, dombos terület. A helyiek kiemelt figyelmet fordítanak a fásításra, és ez látszik is a környéken.
Szobig egy egyenes, fás szakasz vezet, melynek a végén már a révátkelő van. Ha erre mennél, akkor az EuroVelo 6-os útra térhetnél át, de ez egy másik túra lesz majd. Most a sínek alatt átkelve, a 12-es útról Márianosztra felé vedd az irányt.
Ez a rész már kis kóstolót ad a Börzsönyből is, csodás erdei közegben tekerhetsz kilométereken át Márianosztra felé. A környék Nagy Lajos király kedvenc vadászterülete volt, de Mátyás király is gyakran megfordult itt. A természeti gazdagság mellett a település szakrális látnivalókban is bővelkedik.
A településről Nagyirtáspuszta irányába emelkedőkben gazdagabb, erdős rész következik. Ez a túra azonban az emelkedő helyett a Duna felé folytatódik, aszfaltos úton gurulhatsz le egészen a partig. A lejtő alján lévő 12-es úton átkelve térj vissza az EuroVelo 6-ra. Innen már néhány kilométer, és visszaérkezel Nagymarosra.
Ez a 39 kilométeres kör kiváló ízelítő egy későbbi, nagyobb túrához, hiszen a Kemence és Diósjenő közötti leghíresebb, transzbörzsönyi útszakaszt nem érinti.
A túraleírás a Flowcycle közreműködésével készült.