Túrainfó

Az embert próbáló túra Dömös központjából indul. A Királykúti utcán végigsétálva, a Malom-völgy bejáratánál elmaradnak a házak, bal oldaladon pedig kis híd vezet át a patak felett. Az erdőben a patak mentén halad az ösvény, majd pár száz méter után meg is érkezel egy lépcsősorhoz, mely lefelé, a Szentfa-kápolnához és a mellette található Kaintz György-forráshoz vezet. Kis tisztás várja itt tűzrakóhellyel és esőbeállóval a kirándulókat. A túloldalán találod a hegy felé vezető turistajelzést, amelyre rátérve a Visegrádi-hegység legmeredekebb és leglátványosabb útvonalán találod magad. Két kilométer alatt közel 500 méter szintkülönbséget kell leküzdened a Prédikálószéki-kilátóig. Bár sokszor fától fáig kell majd kapaszkodnod, a gerincen haladva nemsokára meglátod az előtted magasodó andezittornyokat, és fenséges panoráma tárul eléd.

A sziklaalakzatokat megkerülő ösvény sorrendben a Nagytuskó, a Szélestorony, a Bunkó, a Függőkő, a Felkiáltójel és az Árpád trónja nevű formációk mellett halad el. Az ösvény innen balra tartva halad tovább, és egy kényelmetlenebb mászást követően megérkezel a Prédikálószék csúcsára. Itt érdemes nagyobb lélegzetvételű pihenőt tartani és frissítés közben megcsodálni a kilátó kínálta panorámát. Pihenés után indulj lefelé, kényelmes úton baktathatsz végig a Keserűs-hegy oldalában, a szerpentinszerű úton gerinceket és völgyeket kerülgetve. Hamarosan a Kecskehát-rétre érkezel, ahol szintén pazar kilátás vár: kirajzolódik a hegyek között cammogó Duna, szemben pedig a visegrádi vár vehető ki élesen. Újabb kanyargós, de kellemes séta következik, mely néhány kilométer múlva visszatér Dömösre.

Tájegység:
Pilis és Visegrádi-hegység
Nehézség:
Nehéz
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
12 km
Időigény:
3 óra

Megközelítés, útvonal

Autódat a 11. számú főút mellett Dömös központi parkolójában tudod leparkolni.

Távolsági autóbusszal Dömös, Templom megállónál kell leszállni.

Dömös parkoló


Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Rám-szakadék

Az ország leglátogatottabb szurdokvölgye télen-nyáron várja a bátor kalandorokat, hogy hol összeszűkülő, épületmagas falak között, hol létrákat megmászva, hol csörgedező patak mellett hódítsák meg mélységeit és magasságait. A fagy és a víz eróziójának hatására, vulkanikus kőzetekből kialakult szakadékban jól megfigyelhetőek az építő-romboló földtani jelenségek, miközben a mohákkal és zuzmókkal gazdagon borított sziklaóriások között haladsz.

Dömösi prépostsági romok

Dömös egykoron az Árpád-házi királyok egyik kedvelt lakhelye volt, a 11-12. században királyi palotát és prépostságot is építtettek ide maguknak. Sajnos ezek az épületek ma már nem állnak, de a kicsit később ide épített templom maradványai a mai napig láthatóak, az altemplomi rész pedig régi pompájában, rekonstruálva várja a látogatókat, szűkített nyitvatartási időben, amiről érdemes előre érdeklődni.

BirdMania

A dömösi prépostság mellett található madárpark valójában egy vadmadár- és kisállatmentő központ. Az alapítványi üzemeltetésű park rendszeresen tart nyílt napokat, amelyeken a látogatók gólyákkal, ragadozó madarakkal, kisebb és nagyobb erdei vadakkal találkozhatnak, és mindeközben sok érdekes történetet és információt tudhatnak meg az alapítvány vezetőjétől.