Ismerje meg a Kolon-tó sokszínű élővilágát, ezen a rövid körsétán a Bikatorok tanösvényen. A tanösvény három kilométeren mutatja be a Kolon-tó igazi különlegességét, a homokbuckák és a láp közvetlen találkozását.
A tanösvény az elején bevezet az egyik élőhely-rekonstrukcióhoz, a Nagy-vízhez, mely a Kolon-tó legnagyobb, összefüggő nyílt vízterülete. Tavasszal nyári lúd és búbos vöcsök párokat láthatunk, amint fészkelőhelyeiket keresik, illetve nagyobb récecsapatok állnak meg pihenni a vonulásuk során. Nyáron az egyik legszebb védett vízi növényünk, a fehér tündérrózsa virágaiban gyönyörködhetünk.
A túra során a tanösvénytáblák segítségév
el ismerhetjük meg az egykori tájat, a tájátalakításokat, illetve a homok és a láp különleges élővilágát. A régen halászok által lakott, mára műemlék jellegű B. Bognár tanyát megkerülve homokbuckák vidékére érkezünk, ahol érdemes a lábunk elé is figyelni. A homokban látható szabályos tölcsérek alján bújik meg a különleges vadászmódszeréről híres hangyaleső lárva, de előttünk szaladgálhat a védett, öves homokfutrinka is. A séta során érdemes felfele is pillantani, hiszen egyik legszínpompásabb madarunk, a gyurgyalag kisebb csapatai gyakran ülnek meg itt a fák tetején.
Az utolsó állomáshoz érve, a sűrű nádason keresztül, egy pallósoron haladva érjük el utunk végcélját, a madárlest. A pallósoron sétálva megtapasztalhatjuk, hogy milyen az egykoron itt élő népek számára rejtekhelyet adó nádas hangulata, mely ma számos védett állat otthona. Az Öreg-víznél található leskunyhóból egy 6 hektáros nyílt vízfelület csodás látványa tárul elénk, melyet júniustól szeptemberig a fehér tündérrózsa borít.
A táj minden évszakban különböző, gyönyörű képet mutat, így a tanösvény bejárását egész évben javasoljuk.