Túrainfó

Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű erdejében, a Magas-Bakonyban vezet ez a csodás bükkösöket átszelő tanösvény. A túra Bakonybéltől három kilométerre, a Gerence-patak szurdokvölgyéből, az Odvaskő Panzió és a Gerence-völgyi autóspihenő mellől indul észak felé. A Boroszlán tanösvény a Kőris-hegy oldalán kiépített sétaút, amely 8 tájékoztató tábla segítségével mutatja be a Magas-Bakony különleges természeti értékeit.

A tanösvény piros sáv és a piros T jelzését követve indulunk el egy hangulatos szurdokvölgy felett, majd nemsokára elérjük az Odvas-kői-barlangot.A hatalmas bükkfák között vezető út egyre magasabbra emelkedik a hegyháton. Az ösvényről jobbra leágazó keskeny úton a piros omega jelet követve egy kis ereszkedés majd lépcsősor után érkezünk meg a mesebeli barlanghoz. Hűs sziklafal aljában nyílik a széles barlangjárat, melyen belépve az ősember egykori nappalijában találjuk magunkat. De ezen a különleges hangulatú helyen pogány szertartásokat is tartottak, menedékül szolgált a török elől bujkáló falusiaknak és a bakonyi betyárok egyik rejtekhelye is volt. Jelenleg denevérek tanyáznak a barlang hátsó, kevéssé háborgatott járataiban és mennyezetén.

A túra aztán meredek kaptatók és lapos fennsíkok lépcsőin vezet fel a Kőris-hegy tetőrégiójába. Innen akár a Bakony legmagasabb csúcsát, a Kőris-hegyet is megmászhatjuk, amelynek tetején polgári radarállomás áll. A tanösvény jelzése körülbelül 520 méteres magasságban visszafordul, és az Öreg-Szarvad-árok völgyében ereszkedik vissza a pihenőhelyhez. A 7 kilométeres körtúra rövidebb változata 2 kilométer hosszú: a fokozottan védett Odvas-kői-barlangnál letérve lépcső vezet a völgybe, ahonnét rövid sétával visszatérhetünk a kiindulópontunkhoz.

Tájegység:
Bakony
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
7 km
Időigény:
2 óra

Megközelítés, útvonal

Gerence-völgyi pihenőhely, Bakonybél

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Hubertlaki-tó

A Bakony mélyén, bükkösök ölelte kis völgyben bújik meg a tiszta vizű tavacska, amely a Hamuházi-séd patak felduzzasztásával alakították ki, eredetileg vaditatónak készült. Víztükrét ugyanúgy, mint az erdélyi Gyilkos-tónál, facsonkok törik meg, köznyelvi elnevezése erre utal. Mivel a tó tükre megkettőzi a bakonyi erdőrengeteg zöld lombkoronáit és a kék égen úszó felhőket, ezért keresve sem találhatnál varázslatosabb úticélt egy Bakonybél környéki kiránduláshoz.

Kőris-hegyi kilátó

A 709 méter magas Kőris-hegy a Bakony legmagasabb hegycsúcsa. Bakonybéltől 5 kilométerre északkeletre fekszik, a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben. Az Országos Kéktúra útvonala érinti a csúcsát, oldalában találjuk az Odvas-kői-barlangot. A hegy csúcsán álló, háromszintes, faszerkezetes Vajda Péter-kilátót 1920-ban építették, majd 1962-ben és 2002-ben is felújították. A kilátóból látszik a Balaton, a Tapolcai-medence tanúhegyei, Győr és Székesfehérvár is. A tetőn 1976-ban polgári légi irányítási radarállomás épült.