Túrainfó

Ez a könnyű, de nagyon látványos túra Őriszentpéterről, az Őrségi Nemzeti Park látogatóközpontjától indul. A kék kereszt jelzésen hagyjuk el a települést, amely a hangulatos Galambosszer településrész felé vezet. Takaros kis házak között, később réteken, fenyveseken és elegyes erdőkön át sétálva érjük el a kék sáv jelzést és a Zala folyót, amely itt még inkább csak patak. A turistaúton balra, Szalafő felé fordulva gyalogolunk tovább az ártéri égeresben, nyugati irányban. Gyönyörű természeti környezetben járunk, ami az egykor szigorúan őrzött államhatárnak köszönhető: ezt a területet elkerülte a nagyüzemi mezőgazdaság egysíkúsága. A völgy jobb oldalán hamarosan feltűnnek Szalafő házai. Sétáljunk be az erdőkkel és dombokkal körülvett településre.

Szalafő a nevét a határában eredő Zala folyóról kapta, amelyet a régiek Szala néven emlegettek. A Zala forrásaként nem egy kőfoglalatból előbukkanó forrást kell elképzelni: a folyó a jégkorszakból itt maradt tőzeglápból, a Fekete-tóból ered. A szigorúan védett terület süppedékes talajában számos ritka növényfaj él. Szalafő legnagyobb vonzerejét a Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes jelenti. A kis skanzen különlegessége, hogy helyreállított házai eredeti, évszázados helyükön láthatók ma is, néhány környező településről származó népi építészeti emlékkel kiegészülve. A falumúzeum nevezetességei a jellegzetes őrségi építmények, az úgynevezett „kerített ház” és az emeletes kástu (kamra), illetve a tóka, ez utóbbit az állatoknak szánt víz gyűjtésére és tárolására ásták. Ha bebarangoltuk a múzeumfalut, sétáljuk fel a Kömpe szeme kilátóhoz, ahonnan öt szert is beláthatunk. Ha még érzünk magunkban erőt, sétáljunk ki a bölényekhez. Szalafő mellett egy nagy, elkerített területen élnek ezek a hatalmas patások. A faluba visszatérve ebédeljünk meg a csárda teraszán, majd busszal visszajuthatunk Őriszentpéterre.

Tájegység:
Őrség és Vendvidék
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
15.5 km
Időigény:
4 óra

Megközelítés, útvonal

Őriszentpéter, Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és Látogatóközpont

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Szent Péter-templom, Őriszentpéter

Az Árpád-korból származó, román stílusú templom 1230 körül épülhetett, majd a 14–15. században gótikus stílusban bővítették. 1550 táján erődítménnyé alakították: bástyákkal, sánccal és árokkal vették körül. Ekkortájt a magyar földesurak a megerősített udvarházakba, váracskákba telepített hajdúkkal próbálták megakadályozni a törökök fosztogatását. A kis váracskák, az úgynevezett „castellumok” közül az őriszentpéteri templomerőd volt a legjelentősebb.

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és Natura 2000 Látogatóközpont

A látogatóközpont emeletén modern, látványos kiállítás mutatja be az Őrség természeti értékeit, felnagyított makettek és interaktív játékok segítségével.