A zempléni panoráma és a történelem találkozása

Túrainfó

Vadregényes erdei út, csodálatos hullámzó hegyek, magasba nyújtózó vár, több mint ezer lépcsővel elérhető kilátó, Károlyi-kastély a 140 hektáros parkban – csak néhány látnivaló a 40 kilométeres túra során. Ez az útvonal bőven tartogat látnivalót, egy teljes napot eltölthetsz itt bringázással és nézelődéssel. A Milic hegycsoport ölelésében áll Füzér, innen indul a kerékpártúra. 2008-ban a várhegy elnyerte a Magyarország természeti csodája címet, sőt 2020-ban az Év Turisztikai Attrakciója címért folyó versenyben a második helyezést érte el.

Egy hosszú gurulás vár rád Pálházig, majd a település központjában balra fordulj! A Károlyi-kastély és 140 hektáros parkja Füzérradványban tökéletes helyszín egy könnyed sétához. A felújított épületben a Károlyi család értékes bútoraival berendezett interaktív kiállítás repít vissza a múltba. Füzérradványt elhagyva egy gurulás vár rád a kerékpárútig, utána alig néhány kilométer Kovácsvágásig. Tartogass energiát az itteni, János-vára kilátójához is, mert ha kitartóan számolod a lépcsőket, akkor több mint ezer lesz a végeredmény. Pihenésként Pálházán felszállhatsz az Erdei Kisvasútra, amely a Zemplén egyik legszebb pontjára repít. A térerőmentes területen csak annyi a dolgod, hogy magadba szívd a Kőkapu ámulatba ejtő környezetét, vagy megcsodáld a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ látványosságait. Pálházáról folytasd tovább a tekerést Bózsva irányába. Ez a szakasz 2020-ban az Év kerékpárútja választáson dobogós helyen végzett. Nyíri előtt tekerve már feltűnik a füzéri vár. Szükség lesz még a kitartásodra, de csak az Akasztó-hegyi pihenőig tart az emelkedő. A látvány pedig kárpótol a megdolgozott kilométerekért, mert csodás panorámával zárul a túra.

Tájegység:
Zemplén
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
41 km
Időigény:
2 óra

Megközelítés, útvonal

Autóval: Az M30-as autópályán Hidasnémetig, onnan pedig a Hollóháza felé vezető úton, Füzérig. Vagy a 37-es főúton Sátoraljaújhely irányába haladva, Pálháza után érkezel meg Füzérre.

Vonattal: A Budapest-Sátoraljaújhely között közlekedő vonattal a végállomásig. Onnan naponta több buszjárat indul Füzérre.

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

János-vára kilátó, Kovácsvágás

Kovácsvágás fölött, pontosan 1050 lépcsőfokon sétálhatsz fel a János-hegyen épült kilátóhoz, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a Zemplén hegyeire, a Hegyközre, sőt tiszta időben még a füzéri várra is. Megéri felsétálni ezért a látványért!

Füzéri Tájházi Porták

A Tájházban megtekintheted a hegyközi hagyományos kisparaszti építkezést és lakáskultúrát.

Fekete-hegyi tanösvény

A történelmi pincesor mellett elhaladva kezdődik a Fekete-hegyi tanösvény. A 6 állomásból álló, közel négykilométeres útvonalon pihenő- és tűzrakóhely vár, és színes ismertetőtáblák segítenek Mikóháza állat- és növényvilágának megismerésében. A tanösvény utolsó, meredek szakasza már a Fekete-hegyi kilátóhoz vezet, ahonnan a környék falvai, a Hegyköz medencéje látható.

Páfrány tanösvény

A Zemplén egyik gyöngyszeme a Kőkapu és környéke. A 2,5 kilométeres túrán teljesen elmerülhetsz a természetben, hiszen nincs térerő. Rostallón, a Páfrány tanösvényként ismert útvonalat alakították át és keresztelték át Uhura. A fényvisszaverő festékkel készült útvonal sötétben is látható.

Haris tanösvény

Mikóháza határában a 7,6 kilométeres tanösvény meglepően változatos útvonalon halad. Megismerheted a Bózsva-patak és környékének gazdag élővilágát. A túra a gáton egy kilátót is érint, amely az EuroVelo 11 útvonala mellett található.