E-bike túra a Mecsekben – Cseppkörút

Felvesszük az elektromos kerékpárokat, majd elindulunk a Remete-réten keresztül Orfűre. Itt megállunk a malmoknál, három különböző malomtípussal ismerkedhetünk meg. A kétszáz éves szárazmalomban a lóval hajtott hatalmas járgánykerék és kőjárat mellett egy roppant méretű olajütő is fennmaradt. A Vízfő-forrás patakjára települt, 19. századi gabonaőrlő vízimalom patinás gépei ma újra őrlésre készek. A múzeum új látványossága a hagyományos papírkészítés folyamatát bemutató papírmalom, ahol az érdeklődők papírmerítő foglalkozáson is részt vehetnek. Érdemes végigsétálnunk a nemrég átadott, igényesen kialakított Vízfő-tanösvénynél. Az ösvény az első néhány száz méteren az Orfű-patak medrét követi és a védett égerláposon keresztül egy kiemelt pallósoron vezet bennünket egészen a Vízfő-forrásig. Itt érdemes elidőzni picit és megcsodálni Csete György különleges Forrásházát, amelyet a magyar organikus építészet korai emblematikus alkotásaként tartanak számon. Innen áttekerünk Abaligetre egy nagyon szép, látványos úton, ahonnan csodálatos kilátásunk lesz a Pécsi-tóra többek között. Abaligeten megnézzük a cseppköveiről is híres Abaligeti-barlangot, mely a járat teljes hosszában folyó pataknak köszönhetően ma is fejlődik, változik. Az 1941 óta védett, 1982 óta fokozott védelmet élvező barlang 466 méteres főága gyalogosan kényelmesen bejárható, óránként induló barlangi túravezetés keretében. A klímája miatt gyógybarlanggá nyilvánított barlang hőmérséklete egész évben 10-13 °C, páratartalma 97%-os. A barlang különleges formájú képződményei közül több nevet is kapott, így látható itt többek között a Pisai ferdetorony, a Flórián-kút, a Kálvária, az Elefántfej, Karthágó romjai vagy a Niagara-vízesés. A program időtartama kb.1 óra. Innen szép alsórendű, vagy korábbi bányászati utakon fogunk eljutni Kővágószőlősön keresztül Cserkútra, ahol megnézzük a gyönyörű Árpád-kori templomot. Innen kis utakon keresztül érünk vissza Pécsre, majd vissza a a kiindulópontra.

A túra nehézségi szintje: könnyű

A részvételi díj tartalmazza:

  • az e-bike bérleti díját egy napra
  • a túravezetés költségét
  • a túraszervezés költségét

(Kerékpárok: Haibike Sduro Treking 1.0 HE vagy Haibike Sduro Hardnine 3.0 MTB elektromos pedelec kerékpárokat biztosítunk minden résztvevőnek)

A részvételi díj nem tartalmazza:

  • az étkezést
  • az utazás költségét a helyszínre
  • a belépő díját a barlangba

​E-bike túra Visegrád és a Dunakanyar panorámás útvonalain

Fedezzétek fel Visegrádot és a Dunakanyar legszebb panorámáit elektromos kerékpárral! Ez a közepes hosszúságú, látnivalókban gazdag útvonal hozzávetőleg 20 km, és e-bike-kal könnyedén teljesíthető, bár a kb. 450 méter szintkülönbség miatt azért lesz benne egy kis kihívás is.

Útközben bejárhatjátok a Salamon-tornyot, a Sibrik-dombot, a Mátyás-forrást, a Mogyoró-hegyet, a Zsitvay-kilátót, a Panoráma-kilátót és az Apátkúti-völgyet. A friss vizet útközben a Mátyás- és Kaán-forrás biztosítja. A túra során betekintést nyertek a Visegrádi-hegység változatos élővilágába is – mindez a Duna-Ipoly Nemzeti Park védett területén, szakvezetéssel.

Ez a kb. 2,5–3 órás program ideális, ha egy könnyed, de tartalmas bringatúrát kerestek, ahol a természet és a panoráma egyformán fontos. A túra minden pénteken 13 órakor indul.

E-bike-kal az Őrség „fővárosából” a „trópusokra”

Jártál már az Őrségben? Azt tudtad, hogy nem is oly messzire trópusi hangulatban is részed lehet? Ha nem, akkor megtaláltad a helyed!A túra Őriszentpéter központjából indul a szépséges Magyarszombatfára, melyet a gerencsérek földjének is neveznek, hiszen itt él és alkot a legtöbb őrségi fazekas. Az út során megcsodálhatod a gödörházi haranglábat, illetve Veleméren a fények templomának is nevezett Szentháromság templomot, mely kívülről és belülről is lenyűgöző látványt nyújt. De itt még nincs vége a templomoknak, Szentgyörgyvölgyön megtekintheted a festett kazettás református templomot is.Ezt következően Nemesnép nevezetességeit fedezed fel, majd dél felé vesszük az irányt. Szlovéniába érkezve vár a túra igazi különlegessége, Dobronak, ahol a trópusikertet és a csodás orchideákat tekinted meg. Ezt követően a Bakonaki-tó partján finom ételeket kóstolhatsz. Szlovéniában is bámulatos helyeken vezet az útvonal, érdemes lesz felfedezni.A részvételi díj tartalmazza: az e-bike használatát, és a túravezetést tapasztalt túravezetővel.A részvételi díj nem tartalmazza: a látnivalókhoz tartozó belépőjegyeit, a napi ellátás (étel, ital) költségét, valamint a BBP-biztosítást (baleset, betegség, poggyász).

​E-bike-túra és kisvasút a dél-zalai dombokon

Családbarát és élményekben gazdag túranap, ami ideális nektek, ha szívesen fedeznétek fel a dél-zalai dombokat két keréken, de nem rajongtok a meredek kaptatókért. Az elektromos kerékpárokkal a kisebb emelkedők is gyerekjátéknak számítanak, így bátran belevághattok akkor is, ha ritkábban ültök nyeregbe vagy idősebbek vagytok.

Az út Kiscsehin át vezet a Budafai elágazásig, majd egy lendületes mászás után hullámzó szakasz következik, amely elvisz a Vétyemi Ősbükköshöz, az egyik legszebb erdei látnivalóhoz. Itt rövid séta és pihenő után hosszú gurulás vár rátok Lovásziba, ahol frissítő és bőséges ebéd vár benneteket a Kantinban. Innen a Dedesi hegy felé folytatjátok az utat, technikásabb részekkel és a híres pincesoron, ahol egy rövid borkóstoló is belefér.

A mesebeli Lendvadedes után gyönyörű erdei kerékpárút vezet Lentibe, ahol megéri csobbanni egyet a termálfürdőben. Délután fagylaltozás következik, majd kényelmes kerékpárút visz Csömödérig, ahonnan az erdei kisvasúttal zakatoltok vissza Törösznek megállójáig. Ezután már csak néhány perc tekerés a Rejtek, ahol frissítő ital, vacsora, pálinkakóstoló vagy akár egy éjszaka is vár rátok, ha még maradnátok egy kicsit.

A túra során a Vétyemi Ősbükkös, a pincesor, a termálfürdő és az erdei kisvasút mind hozzájárulnak ahhoz, hogy igazán sokszínű élmény legyen számotokra ebből a zalai kalandozásból.

E-bike-túra Pityerszerre – történetek, vadlovak és határ menti kalandok

Induljatok Őriszentpéterről, és fedezzétek fel Pityerszer jellegzetes látnivalóit egy könnyű e-bike-túrán! Az útvonal során eljuttok az Őrségi Népi Műemlékegyütteshez, ahol tényleg visszarepülhettek a múltba. Igazi különlegesség, hogy az út során európai bölényekkel és eurázsiai vadlovakkal is találkozhattok.

A túra során szó esik a magyar–szlovén határ közelmúltbeli történetéről is. Ha kedvet éreztek, áttekerhettek a közeli Hodos településére Szlovéniában, ahol egy gyönyörű tó is vár benneteket. Visszatérve Őriszentpéterre még megismerhetitek a középkori Szent Péter apostol templomot és a Natura 2000 látogatóközpont gazdag kiállítását. A kisebb-nagyobb dombok sem fognak kifogni rajtatok, hiszen a túrát megbízható elektromos bringák teszik kényelmessé.

A részvételi díj tartalmazza az e-bike használatát és a túravezetést, de a belépők, étkezés és biztosítás külön fizetendők. Ha könnyű, élménydús kirándulást kerestek az Őrség szívében, Pityerszer tökéletes úti cél.

Éjszakai kalandtúra a nyári napfordulón Visegrádon

Kalandtúránkon a legkisebbekre és a kezdő túrázókra gondolva, nem terveztünk hosszú kirándulást, de annál izgalmasabb útvonalon fogunk túrázni a csillagos éjszakában és reményeim szerint a szentjános bogarak rajzását is meg tudjuk majd csodálni.

Túránkon az Új-hegyi panoráma pontot is érinteni fogjuk, ahonnan megcsodálhatjuk a lemenő nap fényeit.

Elemlámpát, vagy világításra alkalmas eszközt a túrára hozz magaddal, és a szúnyogriasztó spray is ajánlott felszerelés.

Távolság: 6 km, 120 m szintemelkedéssel.

Nehézségi fokozat: ⭐⭐ (5/2: könnyű kirándulás, amit kezdők vagy újrakezdők részére is ajánlok! Családoknak gyerekekkel ideális programlehetőség!)

Az ár tartalmazza: a túravezetést és szervezést az MTSZ által minősített bronzjelvényes túravezetővel.

A jelentkezéssel elfogadod, hogy a túrán saját felelősségre veszel részt. Az időjárás és a terepviszonyok függvényében a program vagy az útvonal módosításának jogát fenntartja a szervező!

A jelentkezők részére a részletes programról és minden tudnivalóról az indulás előtt 2 nappal e-mailes tájékoztatót küld a szervező!

Kalandra fel!

​Éjszakai kalandtúra és csillagles Dobogókőn

Éjszakai kalandtúra és csillagles Dobogókőn

Ha szeretitek a sötétedés utáni kalandot, ez a nyáresti túra Dobogókő rejtett ösvényein igazán különleges élményt ígér nektek. A Visegrádi-hegység legmagasabb pontja körül barangolva először naplementét nézhettek festői panorámapontokról, majd a csillagos égbolt alatt folytatódik az út. És az igazi izgalom: a feltűnő Perseidáknak köszönhetően jó eséllyel hullócsillagokat is láthattok, és kívánhattok csodákat egy csendes kilátóhelyről.

A túra útvonala rövid, de változatos, így kisebbekkel érkezve vagy kezdő túrázóként is jó választás lehet. A város fényeitől távol, mégis könnyen megközelíthető ösvényeken haladtok, hogy igazán átadhassátok magatokat az éjszaka nyugalmának és a természet közelségének.

Ne felejtsetek elemlámpát vagy fejlámpát hozni, és a szúnyogriasztó sem jön rosszul – tényleg. A jó kilátás és a jó hangulat garantált!

Fedezd fel a Drávát kajakkal!

Ez a vízitúra a Dráván tökéletes választás azoknak, akik már ismerkedtek az evezéssel. Ne aggódj, a tengeri kajakok rendkívül stabilak, így szinte lehetetlen felborulni velük!Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpont recepcióján találkozunk, ahol a túravezető rövid tájékoztatója után busszal utazunk a Vejti vízi turisztikai táborhelyre. Itt szállunk vízre a Dráván!A 20 kilométeres táv során gyönyörű holtágakba is bekukkantunk majd (vízállástól függően), hogy minél többet megmutathassunk a Dráva lenyűgöző vízi világából. A csapat végig együtt, a túravezető irányításával halad majd, többnyire a bal parthoz közelebb, hiszen a jobb oldal már Horvátországhoz tartozik. Európa egyik legtisztább vizű folyóján evezünk, ahol a Magyarországon fellelhető halfajok kétharmada is megtalálható. Ez a terület igazi ősvadon, melynek háborítatlansága garantáltan magával ragad!A túra végén a drávaszabolcsi hídnál kötünk ki. A hajókat utánfutóra pakoljuk, majd visszatérünk a látogatóközpontba. Ha még maradt energiád, érdemes megtekinteni a majort és a bemutatótermet, ahol rengeteg érdekességet tudhatsz meg a Dráva élővilágáról és az itt élő emberekről.

Gombaismereti túra és workshop a Búbánat-völgyben

Németh Tamara szakellenőr segítségével nemcsak felismerheted a természet e különleges teremtményeit, de lenyűgöző történeket is hallhatsz a túra során.

A május az egyik legjobb időszak arra, hogy megfigyeljük az erdő legizgalmasabb és legtiktokzatosabb élőlényeit, a gombákat. Azon kívül, hogy kirándulhatunk egy jót a Búbánat-völgy környékén, most részt vehettek egy gombaismertető workshopon is. Lehetőséged lesz közelebbről megismerkedni a gombák izgalmas világával.

Ha mindig is érdekelt, hogy melyik gomba ehető, melyiket érdemes messziről kerülni, vagy egyszerűen csak szívesen tanulnál valami újat ezekről a természetben megbúvó különleges élőlényekről, akkor itt a helyed!

A programra Németh Tamara, gomabaszakellenőr is elkísér titeket. A túra első felében Tamarával sétáltok az erdőben, a túra ezen része könnyű terepen vezet majd. Ezt követően lehetőséged lesz Tamara vezetésével bővebben is elmélyülni az erdő titkos lakóinak világával egy workshop keretein belül. Majd a sportosabb túrázókkal felsétálhattok a közeli Hideglelős-kereszt kilátóhoz, ahol a Dunakanyar csodás panorámája vár rátok. Tamarával és a workshop résztvevőivel a túra végén a Búbánatvölgyi Természetházban találkoztok, itt ér véget a program, ahol ebédelési lehetőség is lesz.

Jó kilátásokban, vidám hangulatban és rengeteg új ismeretben nem lesz hiány!

Távolság: 8 km, 270 m szintemelkedéssel (azok részére, akik a kilátóig mennek)

Nehézségi fokozat: ⭐⭐⭐(Fél napos túra program 200-300 m szintemelkedéssel. Családoknak 6 év feletti gyerekekkel, valamint kezdők és újrakezdők részére is ideális.)

Az ár tartalmazza: a túravezetést és szervezést az MTSZ által minősített bronzjelvényes túravezetővel, valamint Németh Tamara gombaszakellenőr gombaismereti workshopján való részvételt.

A jelentkezéssel elfogadod, hogy a túrán saját felelősségre veszel részt. Az időjárás és a terepviszonyok függvényében a program vagy az útvonal módosításának jogát fenntartom!

A jelentkezők részére a részletes programról és minden tudnivalóról az indulás előtt 2 nappal e-mailes tájékoztatót kapnak!

Kalandra fel!

​Kastélytól kastélyig a Cserehátban két keréken

Az Edelényi Kastélysziget Magyarország hetedik legnagyobb kastélya, és egyben a kerékpártúra első látnivalója is. Különlegessége a Lieb Ferenc festő által készített falfreskó és az épületet körülvevő kastélykert a Bódva folyó ölelésében. Innen nyeregbe ülve a Cserehát lankáin érsz el Felsővadászra, ahol a Rákóczi-kastélyt tekintheted meg. Edelénybe visszaérkezve a Bárány Étterem gasztronómiai különlegességei közül választhatsz.

Az ár nem tartalmazza az e-bike bérlési díját, a belépőjegyeket és éttermi fogyasztást.

Kerékpáros örökségtúra a Zemplénben -3 napos

A túra Tokajból indul, amely kedvező vasúti kapcsolatai révén ideális helyszín az induláshoz, aki autóval szeretne jönni, akár itt is hagyhatja kocsiját, hiszen a túra szintén itt zárul. Az örökségtúra első napján a nemrégiben elkészült kerékpárutakon Tokaj-Tarcal-Mád érintésével érkezünk meg a Hernád völgyébe, mely a Cserehát és a Zempléni-hegység között elhelyezkedő kistáj. Az Észak-Magyarországi középhegységet tagoló harántvölgyek közül a legjelentősebb, 200 km2 nagyságú, a kanyargó folyó által kialakuló tektonikus völgy, csak a legmélyebb szűk része ártér. Az örökségtúra első napja végig ezen a területen halad keresztül Tokaj és Telkibánya között. Az első napon Telkibányán szállunk meg. Az örökségtúra második napján Abaújvár-Kéked-Hollóháza-Füzér-Filkeháza érintésével másszuk meg a Zemplént, amely a túra legnehezebb és egyben legszebb szakasza, ahol egymást érik a szebbnél szebb műemlékek, várak, kastélyok, középkori templomok. Itt kell komolyabb szintemelkedésekkel számolni. A nap végén Sátoraljaújhely mellett foglaljuk el szállásunkat. Az örökségtúra harmadik napján a Bodrog mellett haladunk végig Sátoraljaújhely és Tokaj között, a Zemplén keleti oldalán, az Eurovelo 11-es kerékpárúton. Ellátogatunk a világ egyik leghosszabb gyalogos kötélhídjához, felkeressük az UNESCO védelem alatt álló hercegkúti pincesort, Sárospatakot, a Bodrog-parti Athént, valamint a Bodrogolaszi és Bodrogkeresztúr középkori templomait.
Első nap – 2025. június 13. (péntek).

A napi táv hossza: 70,4 km-

Indulás: Gyülekező 9.30 és 10.00 óra között Tokajban vasút állomáson. Indulás 10.00 órakor. Azok, akik vasúttal érkeznek, egyedileg kell leszervezniük a vasúti közlekedésüket és a kerékpárszállítást, ezért kérjük, időben tájékozódjanak a MÁV-nál. Igény esetén a kerékpárszállítást térítés ellenében tudunk biztosítani 20 db kerékpárig Nyíregyháza és Tokaj között.- Útvonal: Tokaj – Tarcal – Mád – Tállya – Abaújszántó – Boldogkőújfalu – Boldogkőváralja – Vizsoly – Vilmány – Göncruszka – Gönc – Telkibánya- Látnivalók: Tarcal, Áldó Krisztus szobor és tengerszem; Mádi zsinagóga és kiállítás; Boldogkőváraljai vár; Vizsolyi református templom; Vilmányi református templom- Ebéd: Útközben a magunkkal hozott úticsomagból.- Szállás: Telkibánya, Ósva-völgye Vendégház, Telkibánya és Trófeás Vendégház- Vacsora: szervezés alatt

Második nap – 2025. június 14. (szombat).

A napi táv hossza: 46,5 km-

Útvonal: Telkibánya – Abaújvár – Kéked – Hollóháza – Füzérkomlós – Füzér – Filkeháza – Pálháza – Füzérradvány – Pálháza- Látnivalók: Abaújvári földvár és református templom; Kékedi Melczer-kastély; Füzéri vár; Füzérradványi Károlyi-kastély- Ebéd: szervezés alatt- Szállás és vacsora: Pálháza, Megálló Wellness Panzió és Üdülőház

Harmadik nap – 2025. június 15. (vasárnap).

A napi táv hossza: 71,2 km-

Útvonal: Pálháza – Mikóháza – Sátoraljaújhely – Hercegkút – Sárospatak – Bodrogolaszi – Vámosújfalu – Szegilong – Szegi – Bodrogkeresztúr – Tokaj- Látnivalók: Sátoraljaújhely, Nemzeti Összetartozás Hídja; Hercegkút, Kőporosi pincesor; Sárospatak Szent Erzsébet bazilika és Rákóczi vár; Bodrogolaszi római katolikus templom; Bodrogkereszttúri római katolikus templom.- Ebéd: Szervezett étkezést az utolsó napon nem biztosítunk
Teljes útvonal: Tokaj – Tarcal – Mád – Tállya – Abaújszántó – Boldogkőújfalu – Boldogkőváralja – Vizsoly – Vilmány – Göncruszka – Gönc – Telkibánya – Abaújvár – Kéked – Hollóháza – Füzérkomlós – Füzér – Filkeháza – Pálháza – Füzérradvány – Mikóháza – Sátoraljaújhely – Hercegkút – Sárospatak – Bodrogolaszi – Vámosújfalu – Szegilong – Szegi – Bodrogkeresztúr – Tokaj

Térkép: https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=1hy1a…

A kerékpártúra időtartama alatt teljeskörű szervezést, szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást biztosítunk. Az egyes látnivalókhoz a belépőjegyek önköltségesek!

A túra minimum 10 fő részvétele esetén indul el!

Kerékpáros örökségtúra a Zemplénben (1. nap)

A túra Tokajból indul, amely kedvező vasúti kapcsolatai révén ideális helyszín az induláshoz, aki autóval szeretne jönni, akár itt is hagyhatja kocsiját, hiszen a túra szintén itt zárul. Az örökségtúra első napján a nemrégiben elkészült kerékpárutakon Tokaj-Tarcal-Mád érintésével érkezünk meg a Hernád völgyébe, mely a Cserehát és a Zempléni-hegység között elhelyezkedő kistáj. Az Észak-Magyarországi középhegységet tagoló harántvölgyek közül a legjelentősebb, 200 km2 nagyságú, a kanyargó folyó által kialakuló tektonikus völgy, csak a legmélyebb szűk része ártér. Az örökségtúra első napja végig ezen a területen halad keresztül Tokaj és Telkibánya között. Az első napon Telkibányán szállunk meg. Az örökségtúra második napján Abaújvár-Kéked-Hollóháza-Füzér-Filkeháza érintésével másszuk meg a Zemplént, amely a túra legnehezebb és egyben legszebb szakasza, ahol egymást érik a szebbnél szebb műemlékek, várak, kastélyok, középkori templomok. Itt kell komolyabb szintemelkedésekkel számolni. A nap végén Sátoraljaújhely mellett foglaljuk el szállásunkat. Az örökségtúra harmadik napján a Bodrog mellett haladunk végig Sátoraljaújhely és Tokaj között, a Zemplén keleti oldalán, az Eurovelo 11-es kerékpárúton. Ellátogatunk a világ egyik leghosszabb gyalogos kötélhídjához, felkeressük az UNESCO védelem alatt álló hercegkúti pincesort, Sárospatakot, a Bodrog-parti Athént, valamint a Bodrogolaszi és Bodrogkeresztúr középkori templomait.
Első nap – 2025. június 13. (péntek).

A napi táv hossza: 70,4 km- Indulás: Gyülekező 9.30 és 10.00 óra között Tokajban vasút állomáson. Indulás 10.00 órakor. Azok, akik vasúttal érkeznek, egyedileg kell leszervezniük a vasúti közlekedésüket és a kerékpárszállítást, ezért kérjük, időben tájékozódjanak a MÁV-nál. Igény esetén a kerékpárszállítást térítés ellenében tudunk biztosítani 20 db kerékpárig Nyíregyháza és Tokaj között.

– Útvonal: Tokaj – Tarcal – Mád – Tállya – Abaújszántó – Boldogkőújfalu – Boldogkőváralja – Vizsoly – Vilmány – Göncruszka – Gönc – Telkibánya- Látnivalók: Tarcal, Áldó Krisztus szobor és tengerszem; Mádi zsinagóga és kiállítás; Boldogkőváraljai vár; Vizsolyi református templom; Vilmányi református templom- Ebéd: Útközben a magunkkal hozott úticsomagból.- Szállás: Telkibánya, Ósva-völgye Vendégház, Telkibánya és Trófeás Vendégház- Vacsora: szervezés alatt.

A kerékpártúra időtartama alatt teljeskörű szervezést, szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást biztosítunk. Az egyes látnivalókhoz a belépőjegyek önköltségesek!

A túra minimum 10 fő részvétele esetén indul el!