A Keszthelyi-hegység különleges kilátása

Túrainfó

Vállus hangulatos településén a temető mellett tudunk parkolni, majd a kék sáv jelzésen indulunk el keleti irányban egy vízmosás mentén. A zöld kereszt jelzésen délnek fordulunk, majd gyönyörű bükkösben gyalogolunk az enyhén emelkedő ösvényen. Az út egy nagyon hangulatos szűk völgyben halad, melyet tavasszal hatalmas tömegben borít a medvehagyma. Az illatos növény még virágzása előtt gyűjthető, belőle ízletes fűszert készíthetünk, virágzáskor pedig a végeláthatatlan fehér bimbótengerben gyönyörködhetünk. A hűs völgyben a bükkös erdő érzi jól magát – nyár elején záródó lombkoronája miatt gyér aljnövényzetet találunk itt, cserébe a legnagyobb melegben is árnyékban és hűvösben túrázhatunk.

A jelzés egészen a Szent Miklós-forrásig vezet, ahol egykor a pálosok kolostora állt. Miután megpihentünk, folytatjuk utunkat a hegygerinc irányába, erdei fenyők sorakoznak az ösvény mellett.

Míg ezektől a domboktól keletre, a Balaton partján bazaltból épült tanúhegyek állnak, a Keszthelyi-hegységet mészkő és dolomit építi fel. A változatos élővilágnak otthont adó, látványos sziklákon túrázva mi is felfedezhetünk néhányat ezek közül. A karsztbokorerdők és tölgyerdők és szurdokvölgyek mozaikjából kitűnnek a mediterrán hangulatú, fenyőkkel borított sziklagerincek – épp egy ilyenen gyalogolunk a kilátó irányába.

A szintút a Láz-tető gerincén álló kilátónál ér véget, amelyre felmászva kiváló panoráma tárul elénk. Innen egy darabig a már megismert úton kell visszasétálnunk, majd egy tájékoztató táblánál jobbra kanyarodva, hangulatos tölgyerdőben visszatérni Vállusra.

Tájegység:
Balaton-felvidék
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
8 km
Időigény:
2 óra

Megközelítés, útvonal

Vállus, temető


Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Medvehagyma tanösvény

A Keszthelyi-hegység 15 állomásos vadregényes tanösvénye a környék nevezetességeit, szépségeit mutatja be. Nevét onnan kapta, hogy április–májusban végeláthatatlan szőnyegként borítja a medvehagyma a bükkös aljnövényzetét. A Vállus központjából induló tanösvény továbbhalad a Cseresznyés-völgy felé, így éri el a Láz-tető gerincén álló kilátót.