Zemplén változatos tájain, úton a Nagy Péter mennykőre

Túrainfó

Regéc a Zemplén egyik kiemelkedő kincse, és az Országos Kéktúra teljesítői is szívesen pecsételnek a településen a teljesített szakasz után. A feljegyzések szerint II. Rákóczi Ferenc fejedelem itt, a Zempléni-hegység közepén töltötte gyerekkorát, de az idők során mindig fontos szerepet töltött be a 800 éves vár. A települést magad mögött hagyva kövesd a Kéktúra jelzését! Utad során különleges sziklaformákkal is találkozhatsz. A Puskás-patak köves völgyében pedig a Kemence-kő jellegzetes formájú sziklájának tövében egy emléktábla jelzi az Országos Kéktúra alapítását. A Tokár-tető és a Pengő-kő sziklacsoportja mellett elhaladva a Nagy Péter mennykő 709 méter magas csúcsa, és az itteni pazar panoráma a túra fénypontja. Igazán bámulatos innen a hullámzó hegyek vonulata, sehol egy fennsík, és amerre a szem ellát, érintetlen a természet. Szemközt a Susulyás-tető és a Csattantyú-hegy is látszik, ahonnan szintén különleges a látvány a hegyekre. Sőt a Milicek vonulata szinte körülöleli Zemplén északi részét. Visszafelé, a regéci vár irányában könnyed ereszkedés vár rád.

Tájegység:
Zemplén
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Gyalogtúra
Táv:
13 km
Időigény:
3.5 óra

Megközelítés, útvonal

Autóval: Az M30-as autópályán Hidasnémeti felé haladj, és Novajidránynál térj le Vizsoly, majd Regéc felé.

Tömegközlekedéssel: Budapest-Hidasnémeti-Kassa között közlekedő vonattal Novajidrány állomásig, onnan távolsági busszal.


Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Regéci tanösvény

A Zempléni Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területén halad a 4,2 kilométer hosszú tanösvény. A táblákon megismerheted Regéc várának múltját, a vulkanikus hegyek kialakulását és a természeti és kulturális értékeket. A Regéc és Mogyoróska közötti tanösvénytúrát kiegészítheted a vár megtekintésével.