Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül

Túrainfó

Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: kajakba szállva vagy éppen SUP-deszkára állva Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából. A Tihanyi-félsziget keleti vállán, Gödrös településrészen bérelhetsz kajakot vagy SUP-ot, majd az apátság irányába indulhat az evezés. Tudtad, hogy a Balaton vizének színe nem mindenhol egyforma? Míg a nyugati részen, Keszthelynél inkább barnás árnyalatok jellemzik a vizet, Tihanynál sokszor vakítóan kék, türkizes színekben pompázik a magyar tenger. Ennek oka a vízben található szerves és szervetlen anyagok aránya, és ez a színváltás a vízről még lélegzetelállítóbb látványt nyújt, mint a partról. A tihanyi révnél fokozott figyelemmel kelj át a sűrűn közlekedő szántódi kompnak elsőbbséget adva, majd a túra legszebb része következik, hiszen Sajkod felé evezve nem nyaralók és lakóházak szegélyezik a partot, hanem a táj eredeti állapotát még megőrző erdő nyúlik a vízig. A gazdag madárvilággal rendelkező, egyedülálló hangulatot árasztó partszakasz mellett illő csendben evezz végig, mert itt tényleg részévé válsz a természetnek. A feletted emelkedő félsziget partja a kedves kis sajkodi strandhoz vezet, ahol érdemes megállnod egy fürdésre, ebédre, de a túra innen akár Örvényesig is meghosszabbítható. (A túrára ne felejts el mentőmellényt vinni magaddal!)

Tájegység:
Balaton-felvidék
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Vízitúra
Táv:
11 km
Időigény:
3.5 óra

Megközelítés, útvonal

Gödrösi Strand
Eszközbérlés: Blue Lavender Port

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Tihanyi Bencés Apátság

Tihany és az egész Balaton ékköve, a tó egyik legfontosabb jelképe a Tihanyi Bencés Apátság. Temploma és altemplomai egész évben látogathatóak. A ma is működő apátság számos programnak is otthont ad. Ha itt jársz, menj fel az apátság tornyába is, csodálatos körpanoráma tárul eléd. Leérve a keresd meg Kolodko Mihály csokievő Gombóc Artúrt ábrázoló miniszobrát, majd próbáld ki a híres tihanyi visszhangot is!

Levendula Ház Látogatóközpont

A tihanyi levendula termesztése igazi gazdasági sikertörténet volt az 1920-as évektől kezdve. Az első töveket Franciaországból hozták, de a növény annyira megkedvelte a környéket, hogy minősége meghaladta a francia levenduláét, így aztán még a tőzsdén is jegyezték. Nem véletlen, hogy erről a növényről kapta nevét az a helyi látogatóközpont is, melynek igazi attrakciója az egykor itt tomboló, majd kihűlő vulkánok működését bemutató kiállítás. A Belső-tó melletti bemutatóhely interaktív elemei és látványos mozija élménydús
szórakozás az egész családnak.

Barátlakások

Az apátságtól induló Lóczy-tanösvény egybefűzi a Tihanyi-félsziget értékes emlékeit: az Óvár és a Szélmartasziklák érintésével vezet a félsziget legmagasabb pontjára, a Csúcs-hegyre. Az ösvény minden kanyarulata újabb és újabb élménnyel vár, egyik legérdekesebb állomása a Barátlakások. Az Óvár keleti sziklafalába vájt remetelakokban I. András király korában keleti szerzetesek éltek. Hasonlókat csak a Krím-félszigeten találsz.

Őrtorony kilátó

A Tihanyi-félsziget legszebb körpanorámáját nyújtja az Apáti-templom közelében található parkolóból rövid sétával elérhető Őrtorony kilátó. Ráadásul a kilátótól egy ugrásnyira található az úgynevezett Őslevendulás is.
Utadat innen a Lóczy-tanösvényen át akár a gejzírkúpok felé is folytathatod.