
Medvés kör terepkerékpáron
Túrainfó
Ez egy ízig-vérig kalandtúra, aminek végigtekerésére szükséged lesz egy mountain bike-ra. Ha megérkeztél a kezdőpontra, a korábbi ipari kisvasút nyomvonalán tekerhetsz végig stabilizált úton Eresztvényig. Közben érinted a kisvasút korábbi alagútját, illetve a sajnos már nem álló viaduktját, mely egyszer még vonatrablás helyszíne is volt.
Eresztvénybe érve a látogatóközpont melletti Petőfi sétányként emlegetett egyenes úton juthatsz át Somoskőre. Itt a vár és a Petőfi-kunyhó meglátogatása ajánlott. Somoskőről egy nagyon látványos szakasz kezdődik, amely egy mászással indít. Viszont, ha már fent van az ember, a fennsíkon egyedi élmény 500 méteren alföldi hangulatban tekerni a lankás dombokon mezők és erdők váltakozásában. A mászás tetején jól jön egy pihenő. Nem csak azért, hogy kifújd magad, de azért is, hogy megcsodáld a somoskői várat ebből a szögből is. Tegyél pár lépést a nyílegyenes útról a mellette lévő mezőre, mert az utat bokrok szegélyezik és eltakarják a kilátást. A Medvesen végigtekerve Salgóbánya üdvözöl téged. A falu után útkereszteződéshez érsz: jobbra Salgó vára, balra a Boszorkány-kő hívogat. Mindkettőt érdemes szemügyre venned.
Bárhogy is döntöttél, a Tatár-árok igazi montis terepe vezet le a Beszterce lakótelepre, a Tó-Strand nevű rekreációs városrészhez. Innen a Karancs felé továbbtekerve ismét kaptató, köves, egyenletlen úton jutsz vissza a somoskőújfalui vasútállomáshoz, és ezzel bezárul a kör.
Megközelítés, útvonal
Somoskőújfalu vasúton elérhető, az ide tartó autóbuszokon általában van kerékpárszállító. Autóval a 21-es út vezet ide.