Felejthetetlen keringés mesebeli tájakon

Túrainfó

A kerékpártúra az abaúji térségből indul, egészen pontosan Garadna településről, É-K-i irányban, a Hernád és a Bódva folyó által határolt Cserehát szívébe. Az útvonal mezőgazdasági területek és szántók mellett halad a 7 km-re lévő Pusztaradványig. Itt mindenképpen szánj időt arra, hogy megnézd a Pallavicini-kastélyt, amely egy ősfás domboldalon áll, és jelenleg szállóként üzemel.

Ezt követően beérsz a klasszikus értelembe vett csereháti térségbe, ahol hosszabban elnyúló emelkedők és lejtmenetek követik egymást. Majd megjelennek az út szélén a csertölgyek, az utak minősége sem sztráda, és szembesülsz magával a Csereháttal, az itt élők nehéz sorsával, problémáival, viszont hatalmas vendégszeretetével. A túra során valóban mesébe illő tájakon haladsz, szinte érintetlen erdősávok mellet kanyarog az út, néha egy-egy őz átszökell majd előtted, a csereháti csendet pedig a természet lágy hangjai és a madarak füttye teszi még inkább meghitté.

Szemerétől a szlovák zöldhatárig csodálatos természeti környezetben tekerhetsz. A Mária-szobortól letekintve a Bódva völgyére és az Alacsony-Tátra vonulatára, felejthetetlen táj tárul eléd.Ezt követően fordulj D-Ny-nak, és meg se állj Krasznokvajda településig, ahol már a 32. kilométert tudhatod magad mögött. Itt lesz lehetőség a készletek frissítésére, ugyanis van bolt. Ez nincs ám mindenhol így!Egy kis pihenő után jöhet egy kalandosabb szakasz, ugyanis le kell térned a közútról, és jól tekerhető mezőgazdasági utakon haladsz Litkáig, majd onnan a nagyon hangzatos nevű Fáj településig. Itt a klasszicista Fáy-kastély alussza álmát, ami sajnos nem látogatható. Ezután lassan zárul a kör, és Fulókércs települést érintve visszakanyarodsz a már ismert Pusztaradvány–Garadna etapra, ahol kipipálhatod az 56. km-t!

Tájegység:
Aggtelek és Cserehát
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
56 km
Időigény:
3 óra

Megközelítés, útvonal

3873 Garadna, Világháborús emlékpark

 

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?