Ágasvári Turistaház

Az Ágasvári Turistaház a Mátra nyugati peremén, Pásztótól tíz kilométerre keletre, Mátrakeresztes és Mátraszentistván között félúton helyezkedik el. A házat autóval teljesen megközelíteni nem lehet, az utolsó néhány kilométert kizárólag gyalogosan lehet megtenni. Érdemes a kék háromszög jelzésen felmenni a ház mellett magasodó Ágasvár csúcsára, ahonnan tiszta időben a Magas-Tátra vonulatait is megpillanthatjuk.

További szolgáltatások:

Büfé

Látnivalók a környéken:

Csörgő-szurdok, Ágasvár kilátóhely, Óvár földvára, Mátra-bérc, Három falu temploma, Vöröskő kilátó

Agostyáni arborétumi kulcsosház

Az Agostyáni arborétumi kulcsosház Budapesttől alig egy órára, a „Gerecse gyöngyszemében”, az Agostyáni Arborétum szívében kínál pihenési lehetőséget családok, kisebb nyugdíjas- vagy diákcsoportok, túrázó társaságok számára. Megközelíthető gyalogosan, kerékpárral, autóval és tömegközlekedési eszközökkel egyaránt. Az egyedi környezetben, az arborétumi tó partján elhelyezkedő épület korábban szolgálati lakásként üzemelt, az utóbbi időben kihasználatlanul állt. A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében 2021-ben megvalósult felújítás során teljesen megújult, amely az erdő mélyén, nyugodt környezetben igazán egyedülálló élményt nyújt a látogatóknak. A konyhával, fürdőszobákkal felszerelt ház két szobában összesen 10 fő elszállásolására kínál lehetőséget. A pincében darts és csocsóasztal biztosít szórakozási lehetőséget, a kerékpárral érkezőknek pedig kerékpártároló áll a rendelkezésére.

További szolgáltatások:

Szobák saját fürdőszobával, alagsorban társalgó, darts és csocsó

Látnivalók a környéken:

Agostyáni Arborétum, Tatai vár, Öreg-tó és Fényes tanösvény, tardosi lombkorona tanösvény, Tatabánya: Szelim-barlang, Turul emlékmű és via ferrata lehetőség

Alsómocsoládi Vendégház és Ifjúsági Szálló

Alsómocsolád a Hét Patak Gyöngye Natúrpark szívében fekszik, a Baranyai Hegyhát kapuja.
A Vendégház 43 főnek, az Ifjúsági Szálló 44 főnek tud kényelmes, otthonos szállást biztosítani frissen felújítva, klímával felszerelve. A Vendégház földszintjén 4 db kétágyas (8+3 fő), tetőterében pedig 8 db négyágyas szoba található (32 fő). A fürdőszobás szobák TV, hűtőszekrény, hűtő-fűtő klíma, wi-fi felszereltségűek.
Az Ifjúsági Szálló 3 db emeletes ágyakkal felszerelt, 10, 16 és 18 fős összkomfortos, klímás hálóhely, szobánként külön vizesblokkal. A kényelmes, világos társalgó TV-vel és hűtőszekrénnyel felszerelt. Wi-fi elérhető.

További szolgáltatások:

Kemencés büfé és udvar, gázfűtés, programok (pl. szabadulószoba, planetárium, repülőgépszimulátor, só-szoba, életenergia-szoba, masszázs, kenu és csónak kölcsönzés, hajókázás a tavon Pletna típusú hajóval), kerékpárkölcsönzés, konferenciaterem, filagóriák

Látnivalók a környéken: Bikali Puchner Élménybirtok, Dombóvár, a dimbes-dombos Hegyhát más kistelepülésekkel

Alsópere Panzió

Az Alsóperében található panzió 6 db teljesen felszerelt, külön-külön vizesblokkal ellátott szobában, összesen 14 főnek biztosít kényelmes szálláshelyet. A vendégek rendelkezésére áll egy melegítőkonyha, azonban teljes körű ellátással is fogadjuk vendégeinket. A szálláshely mellett található egy arborétum és egy játszótér is.

További szolgáltatások:

Esküvőszervezés, rendezvényszervezés

Látnivalók a környéken:

Csengő-hegyi kilátó, Római fürdő, Ámos-hegyi Parkerdő, Nádasdy Arborétum

Alsóvadácsi Vadászpanzió

Az Alsóvadácsi Vadászpanzió és Alsóvadácsi Közjóléti Turisztikai Fogadópont és Kiállítótér Süttő és Tardos között félúton, a Gerecse szívében található. Szállásaink erdei környezetben várják az aktív kikapcsolódást kedvelő vendégeket. A vadászpanziótól egy könnyed 10 perces sétával megközelíthetjük a felhagyott bányaudvarokat, ahol a Vöröshídi geológiai tanösvényt tekinthetjük meg, ami vidék érdekes domborzatát és geológiáját mutatja be. Ugyanitt 2019-ben átadásra került egy lombkorona ösvény is, ami kör alakú 44 m átmérőjű és 105 m hosszúságú tanösvény a völgypart két oldaláról indul, s átível egy időszakos vízfolyás felett. A lombkorona ösvényt úgy alakítottuk ki, hogy kerekesszékesek is használhassák.

További szolgáltatások:

Alsóvadács Vadászház Panzió

A panzió 2019-ben teljesen fel lett újítva, modern belsőt kapott. A vadászházban 10 szoba áll rendelkezésre, 25 ággyal. Minden szobához tartozik külön fürdőszoba zuhanyzóval. A földszinten kialakításra került egy mozgáskorlátozottak számára is alkalmas szoba, mely családi szobának is megfelel, hiszen 2 szoba lett egybenyitva. Jól felszerelt konyha áll a vendégek rendelkezésére tágas étkezővel, mellette pedig egy nagy társalgó, közösségi rész is található. A panzió területén nincs térerő, de csatlakozni lehet a díjmentes WIFI hálózatra. A fűtésrendszer elektromos panelekkel lett megoldva, de az épületben 2 cserépkályha is helyet kapott.

Étkezést tudunk biztosítani, de aki szeretné megoldhatja önállóan, hiszen a jól felszerelt konyhát bárki használhatja. A panzióhoz tartozik egy kertrész, amely alkalmas nagyobb szabadtéri rendezvények megtartására. A kerthelyiségben egy 50 főt befogadó szaletli és hozzá kapcsolódó kerti tűzhely is található, ahol sütni és főzni egyaránt lehet.

Alsóvadácsi Közjóléti Turisztikai Fogadópont és Kiállítótér

Az épületben 10 férőhely van, 5 önálló ágy és szimpla, illetve kinyitható kanapék formájában. A földszinten 2 fürdőszoba található, ezen kívül 1 nagy terasz és 3 kis társalgó biztosítja a természet közeli pihenés élményét. Az átalakítás, felújítás során kialakult új, tágasabb fogadótérben egy étkezőasztallal, fotelekkel felszerelt nagy társalgó is helyet kapott. Az szálláson az alap fűtés elektromos, mellette 2021-ben még egy cserépkályha építése van tervben.

Látnivalók a környéken:

A szállástól nincs messze Esztergom és Tata sem, előbbi 30 km-re utóbbi 20 km-re található. A panzió közelében fekszik a Papréti-tó, ami könnyed sétával megközelíthető, illetve sok forrást felkereshetünk a környéken. Érdemes felkeresni a Nagy-pisznicét is; Gerecsében számos bányaudvar található, de talán ez a legrégebbi. A kövekben őstengeri óriás egysejtűek, megaloduszok, a jura időszaki vörös mészkőben lábasfejű ammoniták mészhéjai láthatók.

Angyalok Háza

Bogács a Bükkalján, a Hór- és a Szoros-patak völgyében, Egertől 18, Mezőkövesdtől 10 km-re található. A szállásunk a falu termálvizű strandja, a környék csodálatos kiránduló helyei, horgász tavai, Eger és Mezőkövesd közelsége miatt iskolák kedvelt kiránduló, táborozó helyévé nőtte ki magát. Számtalan rendezvényével a környék idegenforgalmi központja.

További szolgáltatások:

Melegítési lehetőség van, túravezetés

Látnivalók a környéken:

Kaptárkövek, Barlanglakások, Milleniumi kilátók, Kútforrások, Termál- és élményfürdők, Szeleta ősember barlang

Anna vadászlak

A Telki és Nagykovácsi között található Anna-lak és annak csodálatos természeti környezete a Budai-hegység egyik kedvelt kirándulóhelye, melyet Budapest és agglomerációjának lakossága, valamint Magyarország más térségeiben élők is szívesen keresnek fel aktív pihenés és rekreáció céljából.

Az 1900-as évek elején erdészlaknak épült, ma kulcsosházként üzemelő szálláshely a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően 2021-ben teljesen megújult.A fejlesztésnek köszönhetően már négy szoba alkalmas éjszakai szállásra, a pótágyazás lehetőségével pedig akár egy kisebb iskolai osztály (20-22 fő) többnapos környezeti nevelési programjának helyszíne is lehet. Ezen felül felújított bútorok, bővített vizesblokk, új nyílászárók, kerti kiülők és napelemes elektromos rendszer várja a túrázókat a Budai-hegység népszerű kirándulóhelyén.

A házat több turistaút is érinti, itt halad keresztül a Budai Zöld Túra és több Pilis Bike kerékpártúra is.

További szolgáltatások:

Fedett kerti kiülő

Látnivalók a környéken:

Budai-hegység, Budakeszi Arborétum, Budakeszi Vadaspark, Csergezán Pál-kilátó (Nagy-Kopasz), Nagy-Szénás tanösvény, Jági tanösvény, Paprikás-patak völgye és solymári vízesés, solymári vár, Budapest látnivalói

Annafürdő Vendégház

Annafürdő a Tolnai-hegyhát déli részén, a Völgység találkozásánál, gyönyörű parkerdei környezetben, öreg fák árnyékában egyaránt várja az aktív, vagy a nyugodt kikapcsolódásra vágyó kirándulókat. A gróf Apponyiak egykor kedvelt üdülőhelye méltán viseli a nevét ma is, mivel gróf Apponyi Rudolfné szül. Benckenndorf Anna után nevezte el a lakosság a helyszínt közel 150 éve, miután a köznép javára engedte át a ma már nem látható fürdőépületét. A megyét átszelő piros turistaútvonal érinti Annafürdőt, ahol pihenőtó, vadaspark, kilátó, lombkoronaösvény, erdei játszótér, tanösvények, interaktív eszközök, bérelhető kerékpárok, kemence, tűzrakóhely és erdei kisvendéglő is rendelkezésre áll.

Szolgáltatások:

Annafürdő Vendégházban családok, házaspárok, kisebb baráti csoportok elhelyezésére van lehetőség, három különböző apartman és szobák igénybevételével.

A földszinti Vendégház Apartmanban van lehetőség külön kétágyas, saját fürdőszobás, pótágyazható, akadálymentes szobát is bérelni, amihez közös konyha, étkező és nappali is tartozik. Idősebbeknek, kisebb létszámú családoknak, vagy pároknak javasoljuk.

A földszinti, külön bejáratú Családi Apartman egy szokásos családi ház elrendezésben, két (franciaágyas és emeletes ágyas) hálószobával, nappalival, konyhával, étkezővel és fürdőszobával egy kisgyerekes család igényeinek felel meg legjobban, akik teljesen szeretnének elkülönülni a vendégház forgalmától.

A vendégház alsó szintjéről külön lépcső vezet fel a tetőtéri Galéria Apartmanhoz, mely hatalmas, faszerkezetű galériás nappalival, konyhával, két fürdővel és egy négy ágyas szobával rendelkezik. A galérián elhelyezett ágyakkal akár 10 fős csoportot is tud fogadni. Nagy teret igénylő, aktív, fiatalos családoknak, csoportoknak ajánljuk. Nagyobb társaság esetén érdemes együtt bérelni a földszinti Vendégház Apartmannal.

Az önellátás lehetősége mellett lehetőség nyílik a teljes, vagy félpanziós ellátás igénylésére is, mivel 2021. tavaszán nyit ki a vendégházhoz közel egy új, erdei kisvendéglő, ahol helyi termékekből, erdei alapanyagokból készült ételekkel és italokkal várják a kirándulókat. Kézműves foglalkozások, túravezetés, környék számos látnivalója, valamint személyre szabott programajánlói teszi igazán különlegessé Annafürdőt!

Látnivalók a környéken:

vadaspark, interaktív kilátó, pihenőtó, Apponyi-kastély, ökoház

Annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központ

Annafürdő a Tolnai-hegyhát déli részén, a Völgység találkozásánál, gyönyörű parkerdei környezetben, öreg fák árnyékában egyaránt várja az aktív, vagy a nyugodt kikapcsolódásra vágyó kirándulókat. A gróf Apponyiak egykor kedvelt üdülőhelye méltán viseli a nevét ma is, mivel gróf Apponyi Rudolfné szül. Benckenndorf Anna után nevezte el a lakosság a helyszínt közel 150 éve, miután a köznép javára engedte át a ma már nem látható fürdőépületét. A megyét átszelő piros turistaútvonal érinti Annafürdőt, ahol pihenőtó, vadaspark, kilátó, lombkoronaösvény, erdei játszótér, tanösvények, interaktív eszközök, bérelhető kerékpárok, kemence, tűzrakóhely és erdei kisvendéglő is rendelkezésre áll.

További szolgáltatások:

Annafürdő Kulcsosház-Erdei Iskolában nagyobb csoportok, évfolyam találkozók, sport rendezvények, erdei iskolák résztvevőinek elhelyezésére van lehetőség. Csak egyben kiadható, 15 fő alatt a szomszédos Vendégházban javasolt az elhelyezés, nagyobb csoportok esetén javasolt inkább a kulcsosház-erdei iskola igénybevétele.

A földszinten két db 8 férőhelyes, emeletes ágyas szoba található, konyhával, kamrával, közös vizesblokkokkal, nagy étkezővel. A tetőtérben egy 4 ágyas szoba és egy 22 ágyas, hangulatos tetőtéri szoba áll rendelkezésre, 4 közös vizesblokkal.

Önellátó, fiatalos csoportoknak ajánljuk elsősorban, akik szeretik az igazi, bakancsos, erdei életformát, természetjárást. Az épületben hagyományos cserépkályhás fűtés van, melyet előre felfűtünk és hasogatott tüzifát helyezünk el közelében. Igényelhető menzai étkezés is a közeli szakiskola konyhájáról.

Az önellátás lehetősége mellett lehetőség nyílik a teljes, vagy félpanziós ellátás igénylésére is, mivel 2021. tavaszán nyit ki a vendégházhoz közel egy új, erdei kisvendéglő, ahol helyi termékekből, erdei alapanyagokból készült ételekkel és italokkal várják a kirándulókat. Kézműves foglalkozások, túravezetés, környék számos látnivalója, valamint személyre szabott programajánlói teszi igazán különlegessé Annafürdőt!

Látnivalók a környéken:

Interaktív kilátó és lombkoronaösvény, vadaspark, pihenőtó, Apponyi-kastély

Aranytölgy Vendéglő, Panzió és Kemping

Panziónk a Börzsöny-hegység közvetlen lábánál, patakparton fekszik. Az itt megszálló vendégeink mellett, sok szeretettel várjuk a Kemencére látogató családokat, csoportokat az éttermünkbe.

További szolgáltatások:

Kerékpárkölcsönző, kerékpárszerviz, patakparti piknik, sportpálya

Látnivalók a környéken:

Kemencei Múzeumvasút, Csóványos, Csarna-völgy, Királyháza

Bábakalács Erdei Iskola

Erdei iskolai, környezeti nevelési, természetismereti és szabadidős családi programok ideális helyszíne. Korszerű szállásépület közösségi helyiséggel, a központi épületben kiállítás és szakmai tanácskozások, továbbképzések, konferenciák megtartására alkalmas (52 m2-es) előadóterem, a parkban sátorozóhely és egy 100 m2-es fedett foglalkoztató található.

További szolgáltatások:

Ajándékbolt, kiállítás

Látnivalók a környéken:

Nyugati Kapu Látogatóközpont, Bükk-fennsík, Tárkányi-tó, Eger

Bagoly-Vár Erdészeti Erdei Iskola

A bükki Kis-fennsík sűrű erdejének mélyén tágas tisztásra találhatunk. A lombok alatt üde vizű patak csordogál. Ebben az elbűvölő környezetben, Fónagyságon áll a Bagoly-vár Erdészeti Erdei Iskola, amely turistaszállóként is üzemel. Varbó községtől 3 km-re fekszik, aszfaltúton közelíthető meg.

További szolgáltatások:

Kerékpárbérlés, erdei iskolai foglalkozások

Látnivalók a környéken:

Andó-kúti tanösvény, Varbó kalandpark, LÁEV szárnyvonal – Mahóca