Sárosfő Vendégház

Az egykori öreg malomépületből átalakított vadászház az Eszterházyak által több mint száz éve létesített halastórendszer közvetlen közelében helyezkedik el. Madár- és állatvilága egyedülálló a környéken. Az épület lábánál kanyargó Kígyós patak festői képet kölcsönöz az épületegyüttesnek.

A vendégház 7 db kétágyas szobával várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Az épület közvetlen szomszédságában található Alkotóházban két négyágyas szoba, önálló konyha (személyzettel) áll a vendégek rendelkezésére.

A szállás reggelivel vagy félpanziós ellátással foglalható. Akik a természet szépségei mellett kulináris élményekkel is gazdagodnának, előzetes bejelentkezés alapján házias ételekkel, vadétel specialitásokkal várják. Vállalják továbbá családi összejövetelek, esküvők, különféle tréningek, továbbképzések és igény szerint egyéb programok lebonyolítását is.

További szolgáltatások:

Vadászati lehetőség

Látnivalók a környéken:

Sümeg: Sümegi vár, Püspöki Palota, Afrikárium, Őskori kovabánya, Kisfaludy Sándor szülőháza; devecseri Széki-erdő, Ajkai Bányászati Múzeum, Pokol-lik, Úrkúti-őskarszt, Kinizsi Pál-kilátó, Somló-hegyi várrom, Szent István-kilátó

Sárosfői Alkotóház

A Vendégház közvetlen közelében, ősi hársfák árnyékában megbúvó alkotóház, egykoron Fuchs Antal uradalmi fővadász szülőháza volt. Madár- és állatvilága egyedülálló a környéken. Az épület lábánál kanyargó a Kígyós patak, festői képet kölcsönöz az épületegyüttesnek. Az egykori Eszterházy birtok területén, természetvédelmi terület határán helyezkedik el a családias jellegű környezetet biztosító sárosfői szálláshely. Az alkotóház 2 db négyágyas szobával várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Az épületben önálló konyha áll a vendégek rendelkezésére.

A Devecser és Nyirád közötti Meggyes-erdő déli részén lévő halastavak főleg madártani értékeik (pl. rétisas, fekete gólya) miatt kiemelkedők, de elegyes tölgyeseink jellemző védett növényfajai is megtalálhatók itt.

További szolgáltatások:

Vadászati lehetőség

Látnivalók a környéken:

Sümeg: Sümegi vár, Püspöki Palota, Afrikárium, Őskori kovabánya, Kisfaludy Sándor szülőháza; Devecseri Széki-erdő természetvédelmi terüle, Pokol-lik, Úrkúti-őskarszt, Kinizsi Pál-kilátó, Somló hegyi várrom, Szent István-kilátó

Sikonda Apartmanház

Sikonda Komló egy erdőktől övezett üdülőkörzete, ahol lehetőség nyílik fürdőzésre, horgászatra, lovaglásra, túrázásra a Mecsekben. Ebben a környezetben található a Sikonda Apartmanház, mely 6 szobával és összesen 16 férőhellyel rendelkezik. Az apartmanházban felszerelt konyha található.

Látnivalók a környéken:

Mecsek Discovery Center, Mecsextrém Park, Komlóverzum, Komlói MiniZoo, Pécsi kulturális látnivalók és programok

Som-hegyi Turistaház

A szálláshelyet a Pilisi Parkerdő Zrt. Pilisszentkereszti Erdészete jelenleg kulcsosházként üzemelteti. A házban állandó gondnokság nincs, a szállást elfoglalni telefonon egyeztetett időpontban lehet. A szállásra érkezők saját maguk gondoskodnak az ellátásukról, a házban büfé, étterem nem üzemel.

Látnivalók a környéken:

Pilisszentkereszti kolostorrom, Szent-kút, Pilis-tető, Prédikálószék és Vadálló-kövek, Rám-szakadék, Dobogókő

Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont

A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont jól felszerelt szállásépületében 40 fő részére turistaszállás (3 és 4 ágyas szobák), 8 fő részére vendégszoba (2 és 4 ágyas apartman szoba) vehető igénybe. A szállásépület mellett sátorozásra alkalmas helyszín található mosdóval, konyhával, fürdési és főzési lehetőséggel. Hangulatos terasz, nyársalási, bográcsozási lehetőség teszi még kellemesebbé az itt tartózkodást.

További szolgáltatások:

Kerékpárkölcsönzés, nyári táborok, interaktív kiállítás

Látnivalók a környéken:

Réhelyi tanösvény, Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark, túzokmegfigyelés, Hortobágy-Berettyó hullámterének felfedezése, hajókirándulás a Körösön

Stimecz-ház

Felsőtárkánytól 4 kilométerre, a kisvasút végállomása mellett található a Stimecz-ház. 2022-ben lett felújítva. 3 szobában, összesen 12 vendég elszállására alkalmas. Kulcsos ház jelleggel működik. A ház mellet található ivó kút, és erdei pihenő nyársalóval. Az erdő csendjét a térerő nem zavarja. A háztól több turista út is indul, a Bükkbe. 100 méterre erdei játszótér várja a gyerekeket.

További szolgáltatások:

Csomagkiszállítás

Látnivalók a környéken:

Egri vár, Szépasszony-völgy, székesegyház, felsőtárkányi kisvasút

Szakonyfalui Vendégház

A vendégház Magyarország legnyugatibb pontján, a Hármashatárhoz (magyar–szlovén–osztrák) közel, csendes, tiszta levegőjű, természetközeli helyen, de mégis modern környezetben található.

További szolgáltatások:

Reggeli és vacsora rendelhető, kerékpárkölcsönzés

Látnivalók a környéken:

Veleméri Árpád-kori fénytemplom, Őrség, Medve-szurdok (Ausztria), Trópusi Kert és Orchideafarm (Szlovénia)

Szalajka-ház

A Szalajka-ház Gyöngyössolymos községtől 10 kilométerre, erdei környezetben, csörgedező patak partján található. Kövezett erdei út és erdei kisvasút is vezet az erdei iskolához. Bekerített udvarán 30 férőhelyes fedett filagória kemencével és grillezővel, valamint két tűzrakó hely található. A ház környezetében vadbemutató, forrás és tanösvény.

Látnivalók a környéken:

Kékestető, Galya kilátó, Kocsimúzeum (Parád), Mátra Múzeum (Gyöngyös)

Szalamandra Ház és Erdei Iskola

Az Aggteleki Nemzeti Park kezelésében lévő, a szögligeti Ménes-völgy bejáratánál található Szalamandra Ház 60 főt befogadó szálláshelyként üzemel egész évben. Társalgó-étkezővel, illetve felszerelt konyhával rendelkezik.

További szolgáltatások:

Osztálykirándulások, erdei iskolai programok és természeti táborok helyszínéül szolgál. Az udvaron játszóvár és egy fedett nyitott foglalkoztató tér található kemencével. Kerékpárkölcsönzésre is van lehetőség. A Szalamandra Ház őrzött udvara sátorozásra, táborozásra 40 főnek ideális.

Látnivalók a környéken:

Derenk romközség, Ménes-völgyi-tó, Szádvár romjai, Baradla-barlang, jósvafői tengerszem, Aggtelek

Szálas Kulcsosház

A Szálas Kulcsosház Mátrafüredtől 3, Gyöngyöstől 5 kilométerre fekszik a Mária Út, illetve a Rákóczi jelvényszerző túraútvonalak mentén. A csend kedvelőinek ajánlott.

Látnivalók a környéken:

Palóc Babamúzeum, Gyöngyösi Állatkert és Szabadidőpark, Mátra Múzeum, Szent Anna-tó és kápolna, Kékestető TV torony

Szaplányosi Erdei Lak

A Szaplányosi Erdei Lak a Miklósfai-halastavak szomszédságában, csendes, nyugodt környezetben kínál kikapcsolódási lehetőséget. Nagykanizsától mindössze 10 kilométerre található. A halastavak közelsége, a gazdag madárvilág békét, harmóniát áraszt. Minden évszakban kiváló választás a pihenni vágyók számára.

Látnivalók a környéken:

Madármegfigyelés a Miklósfai-halastavaknál, Miklósfai Parkerdő, Surdi védett platánsor és szelídgesztenye fák, Csónakázó-tó, Nagykanizsai Parkerdő, Szentmihályhegy Természetvédelmi Terület (Őrtilos), Gyékényesi horgásztó, Zalakarosi Parkerdő és Csiga-túra tanösvény (Zalakaros)

Szarvasház Turistaház és Oktatóközpont

A Döbröntén található turistaház több mint fél évszázada szolgálja a bakancsos turistákat, diákokat és baráti társaságokat. A ház kiindulópont lehet a Bakonyalja kevésbé ismert természeti és kultúrtörténeti értékeinek felfedezéséhez. A gyalog vagy kerékpárral útra kelők számára szívesen biztosítunk képzett túravezetőt. Tavasszal erdei iskolai programokat és osztálykirándulásokat szervezünk, nyáron táborokkal várjuk a diákokat.

További szolgáltatások:

Étterem a közelben, geotúra-vezetés, erdei iskolai programok, természetismereti és geotúravezetői tanfolyamok

Látnivalók a környéken:

Döbröntei Szarvaskő vára, gannai Eszteházy-mauzóleum, Ödön-forrás, Csurgó-kút vízesés, Europa Nostra díjas Magyarpolány, kerékpáros túra a Somló hegyre