Sárosfő Vendégház

Az egykori öreg malomépületből átalakított vadászház az Eszterházyak által több mint száz éve létesített halastórendszer közvetlen közelében helyezkedik el. Madár- és állatvilága egyedülálló a környéken. Az épület lábánál kanyargó Kígyós patak festői képet kölcsönöz az épületegyüttesnek.

A vendégház 7 db kétágyas szobával várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Az épület közvetlen szomszédságában található Alkotóházban két négyágyas szoba, önálló konyha (személyzettel) áll a vendégek rendelkezésére.

A szállás reggelivel vagy félpanziós ellátással foglalható. Akik a természet szépségei mellett kulináris élményekkel is gazdagodnának, előzetes bejelentkezés alapján házias ételekkel, vadétel specialitásokkal várják. Vállalják továbbá családi összejövetelek, esküvők, különféle tréningek, továbbképzések és igény szerint egyéb programok lebonyolítását is.

További szolgáltatások:

Vadászati lehetőség

Látnivalók a környéken:

Sümeg: Sümegi vár, Püspöki Palota, Afrikárium, Őskori kovabánya, Kisfaludy Sándor szülőháza; devecseri Széki-erdő, Ajkai Bányászati Múzeum, Pokol-lik, Úrkúti-őskarszt, Kinizsi Pál-kilátó, Somló-hegyi várrom, Szent István-kilátó

Sikonda Apartmanház

Tájegység: Nyugat-Mecsek
Sikonda Komló egy erdőktől övezett üdülőkörzete, ahol lehetőség nyílik fürdőzésre, horgászatra, lovaglásra, túrázásra a Mecsekben. Ebben a környezetben található a Sikonda Apartmanház, mely 6 szobával és összesen 16 férőhellyel rendelkezik. Az apartmanházban felszerelt konyha található.

Látnivalók a környéken:

Mecsek Discovery Center, Mecsextrém Park, Komlóverzum, Komlói MiniZoo, Pécsi kulturális látnivalók és programok.

Szolgáltatások: tűzrakóhely, túra, 24 fős rendezvényterem

Solti Kulcsosház

A Solti Kulcsosház a dunaföldvári híd közelében, a solti Kis-Duna-ág mentén, 303 m2-en szolgálja a természetben kikapcsolódásra vágyókat. Ideális helyszíne a túrázást, horgászatot, vadászatot, kerékpározást követő megpihenésnek, családi rendezvényeknek, baráti összejöveteleknek, kisebb konferenciáknak és értekezleteknek.

További szolgáltatások:

Csak a teljes épület bérelhető

Látnivalók a környéken:

Meleghegyi pincefalu, Révbérpuszta, Vécsey kastély, dunaföldvári vízpart, túraútvonalak a közelben

Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont

A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont jól felszerelt szállásépületében 40 fő részére turistaszállás (3 és 4 ágyas szobák), 8 fő részére vendégszoba (2 és 4 ágyas apartman szoba) vehető igénybe. A szállásépület mellett sátorozásra alkalmas helyszín található mosdóval, konyhával, fürdési és főzési lehetőséggel. Hangulatos terasz, nyársalási, bográcsozási lehetőség teszi még kellemesebbé az itt tartózkodást.

További szolgáltatások:

Kerékpárkölcsönzés, nyári táborok, interaktív kiállítás

Látnivalók a környéken:

Réhelyi tanösvény, Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark, túzokmegfigyelés, Hortobágy-Berettyó hullámterének felfedezése, hajókirándulás a Körösön

Stimecz-ház

Felsőtárkánytól 4 kilométerre, a kisvasút végállomása mellett található a Stimecz-ház. 2022-ben lett felújítva. 3 szobában, összesen 12 vendég elszállására alkalmas. Kulcsos ház jelleggel működik. A ház mellet található ivó kút, és erdei pihenő nyársalóval. Az erdő csendjét a térerő nem zavarja. A háztól több turista út is indul, a Bükkbe. 100 méterre erdei játszótér várja a gyerekeket.

További szolgáltatások:

Csomagkiszállítás

Látnivalók a környéken:

Egri vár, Szépasszony-völgy, székesegyház, felsőtárkányi kisvasút

Szakonyfalui Vendégház

A vendégház Magyarország legnyugatibb pontján, a Hármashatárhoz (magyar–szlovén–osztrák) közel, csendes, tiszta levegőjű, természetközeli helyen, de mégis modern környezetben található.

További szolgáltatások:

Reggeli és vacsora rendelhető, kerékpárkölcsönzés

Látnivalók a környéken:

Veleméri Árpád-kori fénytemplom, Őrség, Medve-szurdok (Ausztria), Trópusi Kert és Orchideafarm (Szlovénia)

Szalajka-ház

A Szalajka-ház Gyöngyössolymos községtől 10 kilométerre, erdei környezetben, csörgedező patak partján található. Kövezett erdei út és erdei kisvasút is vezet az erdei iskolához. Bekerített udvarán 30 férőhelyes fedett filagória kemencével és grillezővel, valamint két tűzrakó hely található. A ház környezetében vadbemutató, forrás és tanösvény.

Hasznos információ: A turistaházat Gyöngyössolymos irányából közelítsék meg, mivel a GPS által ajánlott útvonalak személyautóval járhatatlan utakra vezetnek.

Látnivalók a környéken:

Kékestető, Galya kilátó, Kocsimúzeum (Parád), Mátra Múzeum (Gyöngyös)

Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola

A Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola Somogy megye déli részén, a rinyabesenyői erdőtömb mélyén áll. Három – egyenként tízszemélyes – hálóhelyiség a gyerekeknek, két kisebb szoba a kísérők számára, valamint melegítőkonyha, étkezőhelyiség, tanterem és szabadtéri fedett foglalkoztató áll a vendégek rendelkezésére. A szálláshely egy időpontban csak egy csoport és minimum 20 fő részére kiadó.

További szolgáltatások:

Mozgáskorlátozott parkoló, vezetett túrák, erdei iskolai foglalkozások (ágyneműhuzatot vagy hálózsákot a vendégeknek maguknak kell biztosítani)

Látnivalók a környéken:

Studinka László Természetismereti Központ és tanösvény, öszpötei erdő

Szigetmonostori Révészház

A Szigetmonostori Százesztendős Révészház Apartman a Szentendrei-Duna-ág talán legszebb pontján, a természet és az épített környezet találkozásánál, a fővárostól karnyújtásnyira fekszik.

A patinás ház 2021-ben a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretén belül született újjá, melyet követően négy önálló apartmanban akár 22 fő számára kínál szálláshelyet, fürdőszobás, két apartman esetében konyhás lakrészekkel. A ház alatti, két helyiségből álló borospincében közös étkezőhely várja a turistákat. A Duna-partra épített, Szentendre városára panorámás kilátóterasz akár ötven fő befogadására is alkalmas, így közösségi események színhelye is lehet, a mellette lévő húsz fős étkezőpavilon és kerti konyha pedig lehetőséget nyújt baráti, családi összejövetelekre. A létesítmény téli üzemre is alkalmas, így minden évszakban várja a látogatókat.

A Révészház könnyen elérhető vízi úton (evezős hajókkal, illetve Szentendre belvárosából a révvel), közelében húzódik a tervezett EuroVelo 6 nyomvonal, továbbá a környékén számos gyalogos és lovas túraútvonal is megtalálható. Tökéletes választás a Dunakanyar és a Szentendrei-sziget meghódítására induló természetkedvelő vízitúrázóknak, kerékpáros túrázóknak vagy bakancsos turistáknak, akiket a szálláshely mellett kikötőhely, kerékpár- és hajótárolók várnak.

További szolgáltatások:

Négy apartmanban található 7 szobában összesen 22 férőhely, szobák fürdőszobával (két apartman esetében konyhával is), panorámás kilátóterasz, kerti konyha, borospince

Látnivalók a környéken:

Szentendre belvárosa, Skanzen, Visegrádi-hegység és Pilis turistaútjai, Kő-hegy, Asztal-kő, Vörös-kő, Dömörkapu, Lajos-forrás, Holdvilág-árok, Budapest

Tiszaigari Arborétum Kulcsosház

A Tisza-tó közelében található, az év minden napján látogatható Tiszaigari Arborétum, az egykori tiszai magasártér jellemző ligeterdeinek mára erősen átalakított és megváltoztatott állománya, amely a betelepített egzotikus fa- és cserjefajokkal alkot parkszerű társulásokat. Fő feladata, hogy megőrizze a hazai keményfaligetek képviselőinek megmaradt egyedeit és azokat a növénykert más hazai és tájidegen fajaival együtt, gyűjtemény jelleggel gondozza, fejlessze.

További szolgáltatások:

Szakmai vezetés

Látnivalók a környéken:

Millenniumi emlékoszlop, késő barokk templomok, Mátyás király fa

Tőserdő Kastély Üdülő

A Holt-Tisza partján, csendes, nyugodt erdei környezetben – háborítatlan „őserdő” közepén – várja vendégeit (max. 13 fő) a Tőserdő Kastély Üdülő. Ideális helyszíne családi rendezvényeknek, baráti összejöveteleknek, kisebb konferenciáknak, értekezleteknek, szabadtéri rendezvényeknek egyaránt.

További szolgáltatások:

Csocsó, pingpong, udvari gyermekjáték, teniszpálya

Látnivalók a környéken:

Tiszazugi Tájház, Holt-Tisza, Árpád-kori falu és földvár (Tiszaalpár), Tősfürdő és Tőserdei Kalandpark