
A vadászház 1942-ben épült, melyet a háború előtti erdőtulajdonos (Rimamurányi Vasmű Rt.) is eredendően vadászháznak épített. 3 szoba található benne 8 férőhellyel. Minden szobához igényesen felújított fürdőszoba tartozik. A helyiségek Mráz János, ismert vadászfestő hiteles tájrészleteket, illetve fontos nagyvadjainkat ábrázoló olajfestményeivel vannak díszítve.
Látnivalók a környéken:
Arlói-tó, kissikátori kerektemplom, Hangonyi-tó, Ivánkai kiskastély-műemlék

Őriszentpéter, az Őrség fővárosa, hazánk nyugati szegletében található. Nagyjából 1200 fő állandó lakosa van. Honfoglaló őseink a nyugati határszél védelmére őrállókat telepítettek, akik a dombok tetején alakították ki őrállásaikat, ezek később házcsoportokká bővültek, melyeket az Őrségben szereknek nevezünk. Az így kialakult szeres településforma a mai napig sok őrségi településen megmaradt, többek között Őriszentpéteren is. A város első okleveles említése 1280-ból származik. Feltételezhetően ekkoriban épült Árpád-kori római katolikus temploma is, amelyet Szent Péternek szenteltek fel. A település mai neve is innen eredeztethető. A dél-dunántúli kéktúra útvonala is érinti Őriszentpéter városát, ezen kívül éttermek, tanösvények, múzeumok, kiállítások várják az ide látogatókat.
További szolgáltatások:
A Keserűszeri Vendégház igazi vadregényes környezetben várja vendégeit. Erdők és rétek ölelésében, a Szala-patak közelében, igazi természeti oázisban helyezkedik el. Családok, baráti társaságok, párban utazók egyaránt nyugalomra lelhetnek e páratlan helyen. A kétszintes vendégházban 4 szoba található, mindegyik szobában 3+1 fő elhelyezésére van lehetőség. Minden szobához külön fürdőszoba tartozik zuhanyzóval, WC-vel. Az udvaron 30 fő részére sátorozási lehetőség is van.
Látnivalók a környéken:
Szalafői skanzen és középkori téglaégető, Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjtemény

A Dél-Zselic csendes ékkövében Sasréten, minden igényt kielégítő, családbarát elosztású faházainkba várjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeinket. Nyáron a körbeölelő erdő természetes klímát, télen pedig védelmet biztosít. A férőhelyek nagysága lehetővé teszi baráti találkozók, családi rendezvények, csapatépítő napok, táborok lebonyolítását helyszínünkön. Különleges élményt nyújthat a Zselici Csühögő, melynek egyik megállója a szállással szemben található.
A szálláshely minimum 15 fő esetén foglalható.
További szolgáltatások:
Tűzrakóhely, kemence, túra, tó és sziget, tanösvény, játszótér
Látnivalók a környéken:
Erdei kisvasút, Ősbükkös, Sasréti tanösvény

Kiválóan alkalmas akár többnapos kirándulások helyszíneként baráti társaságoknak, iskolás csoportoknak, turistáknak.
További szolgáltatások:
A konyha átalakítás alatt, étkezés a szomszédos vendéglőkben lehetséges, élelmiszer bolt 100 m-re, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kisállat hozható (felár ellenében)
Látnivalók a környéken:
Igásló Központ, Postamúzeum, Néprajzi Múzeum, Kinizsi-vár, Kinizsi Pál-kilátó (Kab-hegy), Szentbékkállai kőtenger

A Börzsöny hegység szívében egész évben nyitva tartó turistaparadicsom. Erdei iskolák, nyári táborok, konferenciák, rendezvények, bálok lebonyolítására nyújt kitűnő helyszínt. Kalandpark és kisállat-simogató a közelben.
További szolgáltatások:
Melegkonyhás étterem, büfé, sportolási lehetőségek, medence, kalandpark
Látnivalók a környéken:
Tanösvények, halastavak, erdei kisvasutak, Csóványos, Nagy-Hideg-hegy

A Nagybörzsönyi Erdei Kisvasút megállóhelyén, a Tolmács-hegyi csúcsfordító tőszomszédságában található kulcsosház alsó szintjén 8-10 fős emeletes ágyas szobák, az emeleten két 8 fős, illetve egy 4 fős szobában matracszállásunk áll a kirándulók, családok, iskolás csoportok rendelkezésére. A ház mellett 70 fő részére sátorhely és fürdőház is található.
További szolgáltatások:
Sátorbérlési lehetőség
Látnivalók a környéken:
Nagybörzsönyi Erdei Kisvasút, templomok, nagybörzsönyi vízimalom

A Kismagos Erdei Oktatóközpont és Szállás a Börzsöny kapujában, Kismaroson található, erdős területen. A közelmúltban teljesen felújított, téliesített három faházban (10 darab 4 ágyas szobában) összesen 40 főt tud fogadni. A vendégek számára 40 fős oktatóépület, konyha és étkező áll rendelkezésre, és a kerti játszótér, sportolási lehetőségek valamint tűzrakóhely teszi változatossá az itt tartózkodást. A Kismagosból gyalogos, kerékpáros túrák várnak, de kisvasúton a Börzsöny szívébe, Királyrétre is el lehet jutni. A turistaház elsősorban csoportokat vár, de egyéni ajánlattal családokat, szólóban túrázókat is venégül lát.
További szolgáltatások:
Fűtés, programok, kerti játékok, sportolási lehetőségek (pingpong, lengőteke).
Látnivalók a környéken:
Királyréti Erdei Vasút, Nagy-Kőszikla (kilátás a Dunakanyarra), Csömöle-patak völgye, Kismarosi Falumúzeum, Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpont (Királyrét).

Kistolmács Zala megye DNy-i csücskében, Letenyétől É-ra elhelyezkedő apró település. Hangulatát meghatározza a belterületén lévő horgásztó, melynek partján strand is kijelölésre került. A Kistolmácsi Erdei Lak Kistolmács település ÉK-i végén helyezkedik el, a Bázakerettye felé vezető út mentén. Bázakerettye kiváló kirándulási és fürdőzési lehetőséget biztosít gyönyörű erdős dombjai és a Bázakerettyei Strand- és Termálfürdő (szezonálisan nyitva) által. A település neve szorosan egybe forr a hazai olajbányászattal, melynek helyi történetét az Olajtörténeti Kismúzeum mutatja be. Innen kacskaringós út vezet Kiscsehibe, ahol a Budafapusztai Arborétum növénygyűjteményét is érdemes megcsodálni (tavasztól őszig tart nyitva). Az arborétum egy kisebb túrával gyalogosan is megközelíthető a Kistolmácsi Erdei Laktól a zalai dombokon át.
További szolgáltatások:
Kistolmácsi Erdei Lak Kistolmács belterületétől kb. 1 kilométer távolságra a közút mellett, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalon található. A korábbi klasszikus vadászházat 1988-ban az itt álló munkásszállóból alakította ki, majd 2020-ban teljeskörűen felújíttatta a Zalaerdő Zrt. a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően. A belső átalakítás megduplázta a férőhelyek számát, így már 8+1 fő elhelyezésére van lehetőség. A két különálló, de egybenyitható lakrésznek köszönhetően az épület baráti társaságok számára is igénybe vehető.
Mindkét apartman két szobával, önellátásra alkalmas saját konyhával, fürdőszobával és külön bejárattal rendelkezik. A kisebb alapterületű apartmanhoz egy erdőre néző fedett terasz, a nagyobbikhoz egy fa nyílászárókkal körbevett, az év minden szakában használható télikert tartozik. Az erdei lak egy, a télikerthez kapcsolódó közösségi helyiséggel is rendelkezik, ahol egyidejűleg elegendő hely biztosított az összes vendég számára. Ideális hely turistáknak, csendes környezetre vágyó családoknak és baráti társaságoknak egyaránt.
A hangulatos természeti környezet, az erdei vasút közeli állomása, a Kistolmácsi-tó – horgászati lehetőséggel – mind-mind kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak az itt megszálló vendégek számára. További szabadidős lehetőségek: Budafai Arborétum meglátogatása akár gyalogszerrel, természetjárás, kerékpározás, szalonnasütés a kijelölt helyeken, úszás, napfürdőzés.
Látnivalók a környéken:
Kistolmácsi-víztározó, Bázakerettyei Termálfürdő, Vétyemi Ősbükkös, Budafai Arborétum

A Kistolmácsi Horgász Lak a település közepén, a horgásztó partján található. A tó kellemes kikapcsolódást nyújt a fürdőzés és a horgászat szerelmeseinek egyaránt. A közelben található a Csömödéri Állami Erdei Vasút végállomása.
További szolgáltatások:
Horgászstég, kinti tároló a horgászfelszerelésnek
Látnivalók a környéken:
Kistolmácsi-víztározó, Bázakerettyei Termálfürdő, Vétyemi Ősbükkös, Budafai Arborétum

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság központjában az első három épületszárnyban található a szálláshely. Minden szobához külön fürdőszoba (zuhanyzó) és WC tartozik. A vendégek a központ folyosóján működő ajándékbolt és információs iroda munkatársaitól kaphatnak bővebb információt a központ és a nemzeti park egyéb szolgáltatásairól és látnivalóiról.
Az épületben nincs étterem és kiszolgáló személyzet. Egy épületszárnyban egy felszerelt konyha (mikró, hűtő, vízforraló, mosogató) biztosít lehetőséget egyszerűbb ételek elkészítésére. Csoportok menüs étkeztetésében – előzetes egyeztetés után – a közeli vendéglátóhelyek tudnak segíteni: Fertőd – Gránátos Étterem; Grázia Étterem és Pizzéria. Fertőújlak – Mekszikópusztai Betérő.
A Kócsagvárban állandó portaszolgálat működik. Az épülethez zárt udvar, illetve gépkocsi parkoló tartozik. A füves terület kiváló lehetőséget biztosít különféle szabadtéri játékok, csoportos foglalkozások lebonyolítására.
További szolgáltatások:
Étterem (rendelési lehetőség csoportoknak), kerékpárkölcsönzés, kiállítások
Látnivalók a környéken:
Fertő-tó körüli kerékpárút, Bemutató Majorság és Látogatóközpont, Esterházy-kastély, fertőrákosi kőfejtő, Fertőszéplak, sarródi tájházak, Sopron nevezetességei
high quality and large discount of all https://buywatches.is/ online.

A menedékház működésével a természetjárókat és azokat a közösségeket szolgálja, akik számára a természeti környezet, nyugalom és tisztaság fontos megőrzendő érték. Így várjuk a magányos erdőjárók és családi kirándulók mellett baráti körök, találkozók, erdei iskolák, önismereti csoportok, alkotókörök és táborok szervezőit, résztvevőit is.
További szolgáltatások:
Büfé (Karácsony és Újév kivételével szerda-vasárnap 10:00–18:00 óráig)
Látnivalók a környéken:
Dömör-kapu, Lajosforrás, Szentendrei skanzen, Holdvilágárok

Az erdei iskola elsősorban csoportoknak biztosít szolgáltatásokat, de a szabad kapacitás függvényében turistáknak is rendelkezésére áll (min. 10 fő). Bekerített udvar parkolóval, fedett foglalkoztatókkal, kemencével, kerti padokkal, tűzrakóhellyel. Az erdei környezetből 10 perces sétával elérhető a közeli üdülőkörzet, ahol játszótér, fagyizó és vendéglők találhatóak a szikrai Holt-Tisza partján.
További szolgáltatások:
Túrák, környezeti nevelési foglalkozások, kenu- és kerékpárkölcsönzés
Látnivalók a környéken:
A Kiskunsági Nemzeti Park Szikra és az Alpári-rét területe, Kontyvirág tanösvény, Tőserdei Kalandpark, termálstrand, Árpád-kori falurekonstrukció és földvár (Tiszaalpár)