Bakonya Vendégház

Tájegység: Nyugat-Mecsek
A Kővágószőlőst Hetvehellyel összekötő úton, Bakonya mellett, 1 km-re a falutól, a Nyugat-Mecsekben várja vendégeit a Bakonya Vendégház. A kétszintes épület földszintjén egy tágas nappali-étkező és egy teljes körűen felszerelt konyha fogadja az vendégeket. A nappaliból a teraszra lehet kilépni.
Az emeleten három kétágyas szoba van, melyek egyikében egy kihúzható kanapé is helyet kapott, így a teljes kapacitás nyolc férőhely. Mindhárom szobához egy-egy fürdőszoba tartozik. Két szobából nyílik ajtó az tágas erkélyre.

Az udvaron remek lehetőség nyílik nyársazásra, bográcsozásra a tűzrakóhelynél, a teraszon pedig kényelmesen töltheti idejét a társaság a kültéri asztalgarnitúránál. Az udvaron továbbá parkolási lehetőség kínálkozik.

Szálláshelyünkre kisállat hozható.

Látnivalók a környéken:

A vendégház környezetében számos aktív kikapcsolódási lehetőség nyílik akár gyalogosan, akár kerékpárral, így több napos, akár egy hetes itt tartózkodás ajánlott. A ház mellett közvetlenül elérhető a piros sáv, majd a piros kereszt, ezután a piros négyzet turista jelzéseken el lehet jutni Sás-völgybe. Az út 4,5 km. Itt található a Lombkorona tanösvény, a Kincset rejtő erdő tanösvény és az Erdő Háza, mely helyet ad a Mókus Suli Erdei Iskolának is.
Kerékpárral Hetvehelyen keresztül lehet eljutni Abaligetre, valamint Orfűre, így komplex aktív kikapcsolódás várja az ide látogató családokat, baráti társaságokat.

Sás-völgyi lombkorona sétány, Erdő Háza, Pécs kulturális látnivalók és programok, Mecsek Discovery Center, Mecsextrém Park, Orfűi tó

Szolgáltatások: tűzrakóhely, túra

Fehérkőlápa Turistaház

A fehérkőlápai turistaház hazánk egyik utolsó hagyományos erdei szállása. Lillafüred fölött, csodálatos természeti környezetben, 600 méter magasságban fekszik. Vizét a Szent István-forrásból nyeri. A ház által biztosított egyszerű, de tiszta szálláshelyek, valamint a házias ételek az otthon meghittségét és ízeit varázsolják elénk a Bükk hegység erdeiben. Csend, nyugalom és béke honol errefelé.

További szolgáltatások:

Étterem, csend, nyugalom, madárdal

Látnivalók a környéken:

Lillafüred: Hámori-tó, kisvasút, függőkert, vízesés, Kohászmúzeum, libegő a Jávorhegyre

Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaház

Az egyedülálló hangulatú Vértes a bányászati múltra visszatekintő településein kívül középkori váraival és gazdag erdőrengetegével hívja felfedezésre a túrázókat. A hegység szívében, Kőhányáspusztán található a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően 2021-ben megújult, gróf Esterházy Móricról elnevezett turistaszállás.

A környezettudatos technológiákat alkalmazó épület tetőterében 13 darab 2+2 ágyas fürdőszobás szobában összesen 52 férőhely áll rendelkezésre. Minden szoba egyedileg szabályozható fűtéssel, klímával, TV-vel és saját fürdőszobával, mellékhelyiséggel rendelkezik.

Az európai uniós támogatásból kialakított ökoturisztikai látogatóközpont a tájegység és az egykori sváb település múltját, értékeit tárja a látogatók elé. Az épület földszinti részén előadóhelyiség, rendezvény- és kiállítóterem, Zöld Bolt és a sváb gasztronómiát is prezentáló étterem kapott helyet. Az állandó és időszaki kiállításokon a Vértes természeti értékeit, épített örökségét ismerhetik meg a látogatók, a boltban pedig helyi termelők által forgalmazott, a vidék jellegzetességeit, sajátos ízvilágát tükröző termékekből vásárolhatnak a turisták. Ezeken felül is számos programlehetőség várja az érdeklődőket: egyénileg bejárható és szakvezetéses túrák, vadles, tanösvények, csillagászati megfigyelés, erdei iskolai és természetismereti foglalkozások, vetítéses előadások, csapatépítők. A kínálat a közeljövőben tanösvénnyel, a kőhányási tó rekonstrukciójával kialakított vizesélőhely-bemutatóval és 12 személyes vadmegfigyelővel bővül.

A gyalogosan, kerékpárral, lóháton és autóval egyaránt könnyen megközelíthető ökoturisztikai központ és turistaház egész évben várja az erdőt megismerni vágyó kezdő és tapasztalt kalandorokat.

További szolgáltatások:

Mosodai szolgáltatás, lókikötő és kerékpártároló, helyi és sváb specialitásokat kínáló, a helyi kistermelők termékeire építő étterem, rendezvényterem, oktatóterem, kerti kemencés terasz, télikert, pinceborozó, Zöld Bolt (helyi gazdálkodók és kézművesek minőségi termékei, valamint túrakellékek)

Látnivalók a környéken:

Gesztesi vár, Vitányvár, Csókakő vára, gánti földtani tanösvény (bauxitbánya), majkpusztai Kamalduli Remeteség, Ranzinger Vincze-kilátó, Szelim-barlang, via ferrata

Hódos-éri Vendégház

A Hódos-éri turistaház a Bakony szívében, festői környezetben várja vadászni, kirándulni, pihenni vágyó vendégeit. A főépület összesen 20 fő befogadására alkalmas, a hozzá tartozó 2 db faház pedig összesen 8 fő részére biztosít szálláslehetőséget. Vendéglátó egységük igazán alkalmas hely az aktív kikapcsolódásra, de ideális környezetet kínál zártkörű megbeszélések, tréningek megtartására, valamint egyéb családi rendezvények lebonyolítására is.

További szolgáltatások:

– A szálláshelyen félpanziós vagy teljes ellátás vehető igénybe.
– A szobákban TV is rendelkezésre áll.
– Háziállatok engedélyezettek a szálláson 2000 Ft/állat/éj felár ellenében.
– Vadászat.
– Fogatozás.
– Túrázási lehetőségek.

Kadarka Kulcsosház

Természetközeli élmény és szálláslehetőség a Keleti-Mecsek egyik legszebb völgyében, a Magyaregregytől 3 km-re található Kadarka kulcsosházban.

További szolgáltatások:

Vezetett túrák, erdei iskolai foglalkozások

Látnivalók a környéken:

Óbányai-völgy, Csepegő szikla, Márévár, Arnold-ház múzeum

Kinizsi Turistaszálló

Kiválóan alkalmas akár többnapos kirándulások helyszíneként baráti társaságoknak, iskolás csoportoknak, turistáknak.

További szolgáltatások:

A konyha átalakítás alatt, étkezés a szomszédos vendéglőkben lehetséges, élelmiszer bolt 100 m-re, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kisállat hozható (felár ellenében)

Látnivalók a környéken:

Igásló Központ, Postamúzeum, Néprajzi Múzeum, Kinizsi-vár, Kinizsi Pál-kilátó (Kab-hegy), Szentbékkállai kőtenger

Mogyoró-hegyi Tábor

A Pilisi Parkerdő Zrt. megalakulása óta nagy hangsúlyt fektetett a természetvédelmi, környezetvédelmi nevelésre. 1988-ban a tábor központjaként felépült Makovecz Imre tervei alapján az Erdei Művelődés Háza, mely a hazai környezeti nevelés egyik fellegvára. A Madas László Erdészeti Erdei Iskola 12 személyes faházait egyaránt ajánljuk családok, felnőtt csoportok és túrázók részére.

Szolgáltatások:

Külön fürdőszoba, társalgó, hűtőszekrény, villanyrezsó kérhető, paplan, párna (huzatot hozni vagy bérelni kell), étkezés a Mogyoróhegyi étteremben (télen zárva)

Látnivalók a környéken:

Vadbemutató, Erdészek Barátság Parkja, Zsitvay kilátó, Visegrádi fellegvár

Nagy-Hideg-hegyi Sí- és Túraközpont

2024. május 1-től előre láthatóan őszig felújítás miatt zárva tart.

A Börzsöny harmadik legmagasabb hegyén, 843 méteres tengerszint feletti magasságban álló Nagy-Hideg-hegyi turistaház egyedülálló fekvésével és barátságos hangulatával a kirándulók és kikapcsolódni vágyók méltán kedvelt úti célja és pihenőhelye. A terület a Duna Ipoly Nemzeti Park része, közvetlen környezetében több páratlan természeti érték található és kereshető fel. Nagy-hideg-hegyet az Országos Kék jelzés és több másik turistaút is érinti, így kiváló bázisa lehet akár többnapos csillagtúrának is. Az egész évben üzemelő turistaház több mint 50 fő elszállásolására alkalmas szálláshellyel, büfével és meleg konyhával, télen pedig – hó esetén – több pályával és felvonóval ellátott síközpontként működik.

További szolgáltatások:

– Szálláslehetőség összesen max. 52 fő számára 8 ötágyas szobában és 2 hatágyas apartmanban. A két apartman saját fürdőszobával és mellékhelyiséggel rendelkezik. A turistaház ágyneműt nem biztosít a szállóvendégek számára.
– Büfé és melegkonyha, nagyméretű, közös helyiségként funkcionáló étterem. A konyha és büfé hétköznapokon csak előre bejelentett csoportok és szállóvendégek részére tart nyitva.
– Az alagsorban egy négy- és egy nyolcfős szauna, valamint egy ötfős jakuzzi bérelhető.
– Sátrazási lehetőség.

Látnivalók a környéken:

Csóványosi kilátó, Oltár-kő, Szabó-kövek, Haramia-lyuk, Foltán-kereszt

Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola

A Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola Somogy megye déli részén, a rinyabesenyői erdőtömb mélyén áll. Három – egyenként tízszemélyes – hálóhelyiség a gyerekeknek, két kisebb szoba a kísérők számára, valamint melegítőkonyha, étkezőhelyiség, tanterem és szabadtéri fedett foglalkoztató áll a vendégek rendelkezésére. A szálláshely egy időpontban csak egy csoport és minimum 20 fő részére kiadó.

További szolgáltatások:

Mozgáskorlátozott parkoló, vezetett túrák, erdei iskolai foglalkozások (ágyneműhuzatot vagy hálózsákot a vendégeknek maguknak kell biztosítani)

Látnivalók a környéken:

Studinka László Természetismereti Központ és tanösvény, öszpötei erdő