Ezért bringával a legjobb turistáskodni | Aktív Magyarország

2023. január 2.

« Vissza a hírekhez

A festői szépségű Zemplén vidéken számos történelmi helyszín megtalálható, közöttük a sárospataki Rákóczi-vár is. Ebben a videóban Sápi Vivi a térség legszebb erődítményeinek eredt utána. Vivin nem fogtak ki a meredek utak, a túrán e-bicajjal könnyedén vette az emelkedőket, így egy nap alatt négy várat is meg tudott nézni a környéken – és a testmozgás sem maradt el.

A zempléni panoráma és a történelem találkozása


Tájegység:
Zemplén
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
41 km
Időigény:
2 óra
Megközelítés, útvonal

Autóval: Az M30-as autópályán Hidasnémetig, onnan pedig a Hollóháza felé vezető úton, Füzérig. Vagy a 37-es főúton Sátoraljaújhely irányába haladva, Pálháza után érkezel meg Füzérre.

Vonattal: A Budapest-Sátoraljaújhely között közlekedő vonattal a végállomásig. Onnan naponta több buszjárat indul Füzérre.

Vadregényes erdei út, csodálatos hullámzó hegyek, magasba nyújtózó vár, több mint ezer lépcsővel elérhető kilátó, Károlyi-kastély a 140 hektáros parkban - csak néhány látnivaló a 40 kilométeres túra során. Ez az útvonal bőven tartogat látnivalót, egy teljes napot eltölthetsz itt bringázással és nézelődéssel.
Tovább


Tájegység:
Zemplén
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
41 km
Időigény:
2 óra
Megközelítés, útvonal

Autóval: Az M30-as autópályán Hidasnémetig, onnan pedig a Hollóháza felé vezető úton, Füzérig. Vagy a 37-es főúton Sátoraljaújhely irányába haladva, Pálháza után érkezel meg Füzérre.

Vonattal: A Budapest-Sátoraljaújhely között közlekedő vonattal a végállomásig. Onnan naponta több buszjárat indul Füzérre.

Kerékpárral Zemplén váraiba


Tájegység:
Zemplén
Nehézség:
Nehéz
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
61 km
Időigény:
3 óra
Megközelítés, útvonal

Autóval: Budapestről a 37-es számú főúton Sátoraljaújhely, majd Tolcsva felé.

Vonattal: Budapest – Sátoraljaújhely vonalon Vámosújfalu, Tolcsva vasútállomásig.

Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy mindent meg tudjatok nézni. Hosszú túra, melyben a szép környezet, a természet garantáltan kárpótol.
Tovább


Tájegység:
Zemplén
Nehézség:
Nehéz
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
61 km
Időigény:
3 óra
Megközelítés, útvonal

Autóval: Budapestről a 37-es számú főúton Sátoraljaújhely, majd Tolcsva felé.

Vonattal: Budapest – Sátoraljaújhely vonalon Vámosújfalu, Tolcsva vasútállomásig.

A Rákócziak nyomában kerékpáros körtúra


Tájegység:
Zemplén
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
49 km
Időigény:
2.5 óra
Megközelítés, útvonal

Sárospataki Rákóczi-vár

3950, Sárospatak, Szent Erzsébet u. 19.

A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra.
Tovább


Tájegység:
Zemplén
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
49 km
Időigény:
2.5 óra
Megközelítés, útvonal

Sárospataki Rákóczi-vár

3950, Sárospatak, Szent Erzsébet u. 19.