Ünnepeljük aktívan Szent István Napját!

2024. augusztus 13.

« Vissza a hírekhez

Öt látnivaló, melyekkel államalapító királyunk előtt tisztelgünk

Szent István királyunk nem csak az első, hanem az egyik legnépszerűbb uralkodónk. Az ő iránta érzett tiszteletből barlang, kilátó, kút, sőt rét is viseli a nevét. A mostani gyűjtésünk csupa olyan helyet mutat be, ahol egy természetjáró egyszerre ünnepelheti meg államalapítónkat, és hódolhat kedvenc szenvedélyének is. Az alábbi helyekben egy biztosan közös: mindegyiket megéri meglátogatni.

1. Szent István-barlang, Lillafüred

Szent István-barlang / Kép forrása: Természetjaro.hu / Kozma Attila

A Kadić Ottokár által 1913-ban felfedezett fokozottan védett Szent István barlang Lillafüreden, Miskolctól 3,5 kilométerre található. Bejárata a Palota-szállótól 500 méterre, az Eger-Miskolc műút mellett található. Járatainak teljes hossza meghaladja az 1.500 métert, függőleges kiterjedése pedig a 100 métert. A barlangban a hőmérséklet egész évben +10 °C, ezért a ruházatát ennek megfelelően érdemes mindenkinek megválasztani. A barlangot a különleges, látványos oldásformák (például a Mamut-fogsor vagy az Anyóstorok) mellett a gyönyörű cseppkőképződmények teszik feledhetetlen élménnyé.

2. Szent István-kilátó, Somló-hegy

Kép forrása: Természetjáró.hu / Farkas Péter

Hazánk egyik legszebb kilátója a Somló-hegy 432 méteres csúcsán található. Az erődítményre hasonlító kilátót államalapító királyunk halálának 900. évfordulóján építették a hegy bazaltköveiből Medgyaszay István tervei alapján, akinek például a veszprémi Petőfi Színházat is köszönhetjük. A csigalépcsőn felkapaszkodva a 12 méter magas kilátóból körpanorámában nyílik kilátás a körülötte lévő tájra, ahonnan tiszta időben többek között a Kőris-hegyi radarállomás, a sümegi vár és a Ság-hegy is látható. Az építmény érdekessége, hogy Antall József itt jelentette be az utolsó szovjet katona távozását. A kilátó autóval a 8-as főút felől, gyalogosan pedig a bazaltorgonák mellett a piros jelzésen haladva érhető el.

3. Szent István-csevicekút, Mátra

Szent István kút / Kép forrása: Természetjáró.hu / Német-Bucsi Attila

Az 1925-ben feltárt Szent István-forrás a Mátra egyik legszebb részén, az Ilona-völgy mélyén fakad, égerek és öreg bükkök ölelésében. A vulkáni és üledékes képződmények határán feltörő, szén-dioxidot és kén-hidrogént tartalmazó forrást a helyi népnyelv „csevice”-ként emlegeti, amely a szláv nyelvekben „savanyút” jelent. A víz a jellegzetes kénes szagát és ízét a pirit ásvány mállásából kapja. A kút körül remek táborhelyet találunk esőbeállóval, padokkal és asztalokkal, valamint tűzrakó-hellyel. A kúttól nagyjából 2 kilométeres túrával érhető el az Ilona-vízesés, amely hazánk legmagasabb természetes vízesése, ahol az Ilona-patak 8-10 méteres magasságból esik alá. Az ide látogatóknak érdemes bejárni az Ilona-patak mentén kialakított 6,5 kilométer hosszú Ilona-völgyi Geológiai Tanösvényt is.

4. Három falu Szent István király temploma, Mátra

Három falu temploma / Kép forrása: Természetjáró.hu / Farkas Péter

A templom Mátraszentimre, Mátraszentistván és Mátraszentlászló között a Sztepán-réten (amely István szlávosított neve), a Kút-hegy oldalában, az Országos Kéktúra útvonala mellett, a Mátraszentistváni Síparkkal szemközti réten található. A Hevesy Sándor egri építészmérnök által tervezett templomocskát 1942-ben szentelték fel, amely mára a Mátra egyik jelképévé

vált. A templom látványában nemcsak túrázók, hanem telente a sípark vendégei is gyönyörködhetnek. Innen indul egy alpesi hangulatot idéző kerékpáros körtúra is, melynek több pontjáról is gyönyörű kilátás nyílik a vidékre.

https://aktivmagyarorszag.hu/panorama-kortura-a-felso-matraban/

5. Kalandösvény Szent István nyomában a Gellért-hegyen, Budapesten

Ha az ünnep alatt Budapestre látogatnánk, akkor a tűzijáték előtt érdemes tennünk egy sétát a Gellért-hegyen, ahol egy különleges digitális ösvényt járhatunk végig. Az ösvényen találkozhatunk Gellért püspökkel teljes életnagyságban, láthatunk egy 100 éves villamost, vagy épp egy sárgafejű királykát. Szóval tényleg színes kalandban lehet részünk. Az ösvény végigjárásához csak le kell tölteni a Digitális vándor alkalmazást, és indítsuk el a Gellért-hegy titkai ösvényt. A kezdőpontunk Szent István-szobrától pár méterre kezdődik, majd 2 kilométert sétálva a budai vár mögött ér véget.

Digitális Vándor – Járd e-ösvényeken Magyarországot!