Túrainfó

A térség kerékpáros központjából, a két domb ölelésében fekvő Lispeszentadorjánból induló túra első állomásán, a Budafai Arborétum fogadóépületében az erdei életközösség egyik titokzatos elemét, a kalapos gombák világát ismerheted meg. Érdemes az arborétumban is egy rövidet kerekezni, hiszen tavasszal, az azáleák virágzásakor valódi tündérkertté változik a táj, de a jegenye-, mamut- és a mocsári fenyők egész évben különleges látványosságot kínálnak. A kitáblázott kerékpáros útvonal a forgalom elől elzárt területen, a Vétyemi Ősbükkösön vezet keresztül. Az ezüstös törzsű bükkfa óriások nemcsak szépségükkel, hanem méretükkel is lenyűgöznek majd. A 30 hektáros terület azért is különleges, mert az itt élő fák közel 200 évesek, és favágót utoljára 40 évvel ezelőtt láttak! Az erdőt elhagyva sík nyomvonalon érsz el Szécsiszigetre, ahol a Kerka holtága mellett gyönyörűen helyreállított vízimalom, kastély és bivalyok várnak. Páka felé az út mellett egy erődparkban több bunkert és lövészárkot járhatsz be egy ösvényen, melyek az egykori déli védelmi rendszer részét képezték. De a település is tartogat érdekességet: itt található Öveges professzor, mindenki fizikatanárának kísérleti laborral rendelkező szülőháza.

Tájegység:
Murafölde
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
38.5 km
Időigény:
2 óra

Megközelítés, útvonal

M70-es autópálya Muraszemenye lehajtó (11) – Aligváron keresztül Tormaföldére

Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Bunkerek mélyén- Lovászi, Páka

A történelem dermesztő napjait élheted meg a lovászi légópince megtekintésekor, mely az 50-es években a 630 kilométer hosszú „magyar Maginot-vonal” erődrendszer bástyájaként épült a dél-zalai olajmezők megóvására. Járd be az időlabirintust a föld alatt, ahol közel 1 kilométer hosszan ismerkedhetsz a hidegháború nyomaival. A látogatásra előre be kell jelentkezni, de a térség más részein, például Pákán szabadon is felkeresheted a kor mementóit.