Balatoni gurulás – kerékpáron és kisvasúton

Túrainfó

A Balaton nem csak a part menti riviérát jelenti – a távolabb eső területek felfedezéséhez jó lehetőséget kínál a tó délnyugati csücskének közelében a Fekete István két regényéből, a Tüskevárból és a Téli berekből ismerős Nagy-Bereken keresztülzötyögő Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút, és a hozzá kapcsolódó kerékpártúra. Szállj kisvasútra kerékpároddal a Balaton partján, és irány Csisztafürdő! Bár a kisvasút végállomásán rögtön hívogat a csisztapusztai fürdő bejárata, északi irányban csak pár kilométert kell egy földúton tekerni a Balaton partjáig. Fonyódra érve egyből a tóba csobbannál, de nem ez az egyetlen izgalmas pontja a városnak. Érdemes felfedezned a két kis hegyet, melyek éppúgy tanúhegyek, mint nagyobb testvéreik a Balaton partján. Ráadásul mindkét magaslat csúcsán találsz kilátót, ahonnan a Balaton víztükre felett magasodó jól ismert északi parti tanúhegyek éppúgy szemügyre vehetők, mint a Nagy-Berek déli irányban. Fonyódról már csak egy kényelmes ugrás Balatonfenyves a tóparti bringaúton. Ha úgy érzed, jó erőben vagy, és kalandvágyó bringásnak tartod magad, akár Badacsonyba is átkompolhatsz, hogy a Balaton nyugati medencéjét megkerülve érj vissza Balatonfenyvesre.

Tájegység:
Dél-Balaton
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
12.5 km
Időigény:
1 óra

Megközelítés, útvonal

Balatonfenyvesi GV, vasútállomás, Vörösmarty utca (A 7. számú főúton személyautóval, vagy vonattal a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon)


Fedezd fel a környéket!

Mit szeretnél látni a térképen?

További látnivalók a környéken

Csiszta Fürdő

A Balatonhoz legközelebb eső termálfürdő – ahogy sok másik is hazánkban – olajkutató fúrásoknak köszönheti létét. 1956-ban egy próbafúrás eredményeként 42 fokos, ásványi anyagokban gazdag meleg víz tört a felszínre. A kénes, nagy mennyiségű szénsavat is tartalmazó, gyógyhatású meleg víz kedvező összetételének sokféle gyógyhatást tulajdonítanak: mozgásszervi és reumatikus betegségekre, nőgyógyászati, bél- és gyomorpanaszok, bőrbetegségek kezelésére, éppúgy alkalmasnak mondják, mint törések utáni rehabilitációra. A családias hangulatú kis fürdőben öt medence várja a látogatókat egész évben.

Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút egészen fiatalnak mondható társaihoz képest: az ötvenes évek közepén kezdték kiépíteni a Nagy-Bereken keresztülvezető sínpárokat, utolsóként, 1956-ban Csisztapusztát érték el a sínek. A fürdőt sokáig csak a kisvasúton lehetett megközelíteni. A fénykorában 50 kilométer hosszúságú hálózat lassan leépült, de 2021-ben visszaépült a csisztai vonal, így már nem csak Somogyszentpál felé utazva lehet megfigyelni a Nagy-Berek vadállományát: a szerencsésebbek a fácánok, nyulak, őzek mellett akár egy szarvasrudlit is megpillanthatnak.