Indul a bringás-vonatos főszezon a Balatonon

2025. május 8.
« Vissza a hírekhez

A MÁV idén is elindítja a „hosszú nyár” menetrendjét, amely fokozatosan bővülő kínálattal készül az aktív kirándulók kiszolgálására. A bringások különösen jól járnak: a Balaton körül sűrűbben közlekednek a vonatok, a kerékpárszállítási lehetőségek nőnek, hétvégente pedig több expresszvonat is közlekedik. A modern, légkondicionált járműveknek és a kényelmi fejlesztéseknek köszönhetően már az utazás is része lehet az élménynek. Összegyűjtöttünk néhány remek kerékpáros túraajánlót azoknak, akik kedvet kapnak a balatoni kalandhoz.

A balatoni előszezon június 20-ig tart, de már most érdemes betervezni a kiruccanásokat. Akár a Dunakanyarból, akár Nyugat- vagy Dél-Dunántúlról indulnánk, egyre több helyről elérhető a tó vasúton – sokszor közvetlen járatokkal. A népszerű expresszeken május 12-től kötelező a helyjegy, amit célszerű elővételben megváltani, akár országbérlettel is. A MÁV részletes közleménye ide kattintva olvasható.

Ha Balaton helyett inkább a Tisza-tó felé indulnánk

Ne feledjük, bringásként, ha tavat kerülnénk, akkor a Tisza-tó irányába is nagyon jó vasúti lehetőségek vannak, hiszen november 2-áig közlekedik a Tisza-tó sebesvonat a Keleti Pályaudvaról Tiszafüredre. Május 25-éig hétvégén és ünnepnapokon, május 26. és augusztus 31. között naponta, míg szeptember 6. és november 2. között ismét hétvégén és ünnepnapokon lehet igénybe venni. Május közepétől szerelvényeként 50-en kerékpárt szállíthatnak a vonatok. Különleges kialakítású kerékpárok, mint a tandem vagy az utánfutós bringák is szállíthatók kettő kerékpárjegy megváltásával. Kerékpárhelyjegyet viszont nem kell venni, elég a kerékpárjegy vagy a kerékpár országbérlet.

Balatoni kerékpáros túrajánlók

Szuper, hogy már az utazás is élmény lehet – de hova is tekerj a Balatonnál? Nézd meg mindkét partra szóló balatoni bicikli-túraajánlatainkat, és tervezd meg a saját kalandodat két keréken!

Balaton-felvidék:

Családi kerékpártúra a tanúhegyek árnyékában


Tájegység:
Balaton-felvidék
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
17.5 km
Időigény:
1 óra
Megközelítés, útvonal

Badacsonytördemic-Szigliget

Egy szinte végig sík, könnyen teljesíthető kerékpártúrát mutatunk be, amely 17 kilométeren keresztül átkígyózik a Balaton-felvidék legszebb tanúhegyei között Badacsonytördemictől Szigligeten át a Szent György-hegyig.
Tovább


Tájegység:
Balaton-felvidék
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
17.5 km
Időigény:
1 óra
Megközelítés, útvonal

Badacsonytördemic-Szigliget

Tihany és Vászoly között csendes utakon


Tájegység:
Balaton-felvidék
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
33.5 km
Időigény:
1.5 óra
Megközelítés, útvonal

Tihany, Sajkodi Strand, Sajkodi sor

A Tihany és Vászoly között kanyargó 33 kilométeres túraútvonalon fedezheted fel a Balaton-felvidéket és elkerülheted a tömeget.
Tovább


Tájegység:
Balaton-felvidék
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
33.5 km
Időigény:
1.5 óra
Megközelítés, útvonal

Tihany, Sajkodi Strand, Sajkodi sor

Élménytúra a Balatontól Veszprémig


Tájegység:
Balaton-felvidék
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
34 km
Időigény:
1.5 óra
Megközelítés, útvonal

Balatonalmádi, Wesselényi Strand

Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár egy balatoni pihenést, akár a szokásos Balaton-kört egészítenéd ki vele.
Tovább


Tájegység:
Balaton-felvidék
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
34 km
Időigény:
1.5 óra
Megközelítés, útvonal

Balatonalmádi, Wesselényi Strand

Dél-Balaton:

Bringás kalandok Somogyvámos környékén


Tájegység:
Dél-Balaton
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
32 km
Időigény:
1.5 óra
Megközelítés, útvonal

Fonyód kikötő
8640 Fonyód, Fürdő u.

Tekerj el Fonyódból kis forgalmú utakon Somogyvámosig, és csodáld meg a lenyűgöző somogyvámosi pusztatemplomot.
Tovább


Tájegység:
Dél-Balaton
Nehézség:
Közepes
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
32 km
Időigény:
1.5 óra
Megközelítés, útvonal

Fonyód kikötő
8640 Fonyód, Fürdő u.

Balatoni gurulás – kerékpáron és kisvasúton


Tájegység:
Dél-Balaton
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
12.5 km
Időigény:
1 óra
Megközelítés, útvonal

Balatonfenyvesi GV, vasútállomás, Vörösmarty utca (A 7. számú főúton személyautóval, vagy vonattal a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon)

A Balaton egyetlen kisvasútjával kötheted össze ezt a kerékpártúrát. A rövid táv és a könnyű terep biztosan a család kedvence lesz, főleg ha egy balatoni csobbanás is a program része.
Tovább


Tájegység:
Dél-Balaton
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
12.5 km
Időigény:
1 óra
Megközelítés, útvonal

Balatonfenyvesi GV, vasútállomás, Vörösmarty utca (A 7. számú főúton személyautóval, vagy vonattal a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon)

Kis-Balaton:

Kis-Balaton élménykör a Kányavári-szigetre


Tájegység:
Kis-Balaton
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
36 km
Időigény:
2 óra
Megközelítés, útvonal

Zalakaros, Tourinform iroda

Fedezd fel a Kis-Balaton környékét! Változatos, sok látnivalóval és szőlődombokkal tűzdelt útvonalon jutsz el a Kányavári-szigetre.
Tovább


Tájegység:
Kis-Balaton
Nehézség:
Könnyű
Túratípus:
Kerékpár
Táv:
36 km
Időigény:
2 óra
Megközelítés, útvonal

Zalakaros, Tourinform iroda