Őriszentpéter, az Őrség fővárosa, hazánk nyugati szegletében található. Nagyjából 1200 fő állandó lakosa van. Honfoglaló őseink a nyugati határszél védelmére őrállókat telepítettek, akik a dombok tetején alakították ki őrállásaikat, ezek később házcsoportokká bővültek, melyeket az Őrségben szereknek nevezünk. Az így kialakult szeres településforma a mai napig sok őrségi településen megmaradt, többek között Őriszentpéteren is. A város első okleveles említése 1280-ból származik. Feltételezhetően ekkoriban épült Árpád-kori római katolikus temploma is, amelyet Szent Péternek szenteltek fel. A település mai neve is innen eredeztethető. A dél-dunántúli kéktúra útvonala is érinti Őriszentpéter városát, ezen kívül éttermek, tanösvények, múzeumok, kiállítások várják az ide látogatókat.
További szolgáltatások:
A Keserűszeri Vendégház igazi vadregényes környezetben várja vendégeit. Erdők és rétek ölelésében, a Szala-patak közelében, igazi természeti oázisban helyezkedik el. Családok, baráti társaságok, párban utazók egyaránt nyugalomra lelhetnek e páratlan helyen. A kétszintes vendégházban 4 szoba található, mindegyik szobában 3+1 fő elhelyezésére van lehetőség. Minden szobához külön fürdőszoba tartozik zuhanyzóval, WC-vel. Az udvaron 30 fő részére sátorozási lehetőség is van.
Látnivalók a környéken:
Szalafői skanzen és középkori téglaégető, Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjtemény