Bihari Madárvárta

Békés megye északkeleti csücskében fekszik hazánk egyik legkevésbé ismert, ugyanakkor igen változatos térsége, a Kis-Sárrét. Mocsarak, erdők, rétek, holtágak és szikes gyepek ölelésében itt alakították ki hazánk második legnagyobb halastórendszerét, a Biharugrai- és Begécsi-halastavakat a múlt század közepén. A változatos élőhely különleges növény- és állatvilág otthona, mely gazdagság egész évben kínál látnivalót a természet szerelmeseinek. A 2007-ben megnyílt Bihari Madárvárta a Kis-Sárrét egyik meghatározó településén, Biharugrán várja az oda látogató iskoláscsoportokat, családokat, turistákat szálláshellyel és változatos programokkal.

További szolgáltatások:

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság üzemeltetésében működő Bihari Madárvárta egész évben várja vendégeit, mely a legnagyobb férőhelyű szálláshely a térségben. Fekvésénél fogva jó kiindulási pont a Kis-Sárrét felfedezéséhez a magyar és a román határ mindkét oldalán.

Az épületegyüttes Biharugra település központjától 3 kilométerre található. A településről burkolt út vezet a Madárvártáig. A létesítmény háborítatlan természeti környezetben tökéletes helyszín erdei iskolai programok, táborok megrendezéséhez, de családi rendezvényekhez, baráti összejövetelekhez is gyakran igénybe veszik.

A közösségi épület 90 nm-es nagyterme előadások, foglalkozások lebonyolításának színtere és a hozzá kapcsolódó melegítőkonyhával az étkeztetés megoldására is alkalmas. A csatlakozó fedett terasz természeti környezetben zajló közösségi foglalkozásoknak biztosít helyszínt. Az épület teljes felszereltségéhez egy komplex oktatási eszközrendszer is hozzátartozik (TV, projektor, DVD, diavetítő).

A komfortos szállásépület összesen 43 fő elszállásolására alkalmas, illetve további 40 fő részére van lehetőség sátrazásra. Étkezés igény szerint rendelhető. A bérelhető kerti kemence mellett a kerti főzéshez, sütögetéshez tűzrakóhely és bográcsok is rendelkezésre állnak. A helyszínen kerékpárkölcsönzésre van lehetőség. A közel két kilométer hosszúságú Sző-réti tanösvény a Bihari Madárvártától indul és ide is érkezik vissza. A tanösvényt végig járó vendégeink különleges élőhelyeken sétálva ismerhetik meg a fokozottan védett terület értékes élővilágát.

Látnivalók a környéken:

Tisza-kastély, Sző-réti tanösvény, Szabó Pál Irodalmi Emlékház, Madárles a Biharugrai- és Begécsi-halastavakon, Falumúzeum

Bucka Szálló

A védett terület közvetlen közelében, jó minőségű, a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő szálláslehetőséget kínál a Bucka Szálló. Az ápolt, nyugodt környezetben, egy kis erdő szélén álló, 15 szobás szálloda nagyobb csoportok fogadására is alkalmas.

Látnivalók a környéken:

Alföldfásítási Múzeum, bugaci puszta, Pásztormúzeum, ősborókás

Ceglédfürdői Diáktábor

Vendégeink számára egész évben kellemes, vendégszerető környezetet, házias ételeket és számos izgalmas programot kínálunk. Csendes, erdővel körülvett, saját kerttel rendelkező kétszintes épületünk kiválóan alkalmas nagyobb létszámú rendezvények részére, konferenciák színhelyeként is szolgálhat.

További szolgáltatások:

Lovaglás, íjászat, csuhézás, ökotanösvény, batikolás, fafaragás, fazekasság, bőrművesség, gyertyaöntés

Látnivalók a környéken:

Dobmúzeum, Füle tanya
Cegléd: Kossuth Erkély, Gyógy- és Szabadidőközpont, Termálfürdő, Kossuth Múzeum

Császártöltési Kulcsosház

Császártöltés északi részén, az Alföldi Kéktúra útvonal római katolikus templomot érintő pontjától kb. 1500 méterre, csendes, békés erdei környezetben várja vendégeit a 2016-ban újonnan épült Császártöltési Kulcsosház (16 férőhely 8 szoba).

Látnivalók a környéken:

Falumúzeum, Szálas Béla kilátó, Képes Ház, Vörös-mocsár, császártöltési pincesorok

Csemete Bugaci Oktatóközpont

A Bugaci Oktatóközpont a Kiskunsági Nemzeti Park védett területén található, működtetője a CSEMETE Egyesület. Az ide látogatók a civilizációtól távol, természeti környezetben pihenhetnek, ismerkedhetnek meg a hagyományos alföldi tájformákkal, a védett értékekkel, és a hagyományőrző pusztai életformával. A terület legnagyobb értéke a csend. Az Oktatóközpontot kialakítása és felszereltsége iskolai csoportok fogadására, kirándulások, erdei iskolák, túrák szervezésére, civil szervezeti vagy nagyobb családi programok lebonyolítására teszi alkalmassá.

További szolgáltatások:

Fűtés, szervezett csoportoknak terepi programok

Látnivalók a környéken:

Kiskunsági Nemzeti Park Bugaci Ősborókás, Lovasbemutató, Pásztormúzeum, Alföldfásítási Múzeum, gyógyfürdő

Erdészeti Tájékoztatási Központ

A Fekete-Körös évszázados tölgyeseiben meghúzódó erdei iskolánkban teljes ellátást, ökológiai és általános műveltségi alapokon álló, természetismereti programot biztosítunk vendégeink számára.

További szolgáltatások:

Kerékpárkölcsönzés, lovaskocsizás, minősített erdészeti erdei iskolai programok

Látnivalók a környéken:

Fekete-Körös-menti galériaerdők, Gyula város, Szép Szilágyi Erdészeti Emlékhely, Csolt monostor (Vésztő-Mágor)

Fecskeház Erdei Iskola és Ifjúsági Szállás

A Fecskeház Erdei Iskola Hortobágy-Mátán, Hortobágy falutól körülbelül 2 km-re található. A hortobágyi erdei iskola ideális kiindulópontként szolgál a puszta megismeréséhez. Az épület kényelmes, légkondicionált szobáival, nagy parkjával, az ide szervezhető programokkal többnapos tartózkodásra is alkalmas. 34 fő elszállásolását teszi lehetővé. 2015 tavaszán megnyílt a Csillagoségbolt-park bemutató csillagvizsgálója, és ebben az évben két hátizsákos minősítést kapott a Fecskeház.

További szolgáltatások:

– szállás egyéni vendégek és diákcsoportok részére
– erdei iskolai és erdei óvodai programok
– táborozási és táboroztatási lehetőségek
– konferencialehetőség

Kerékpárkölcsönzés, játszótér, csillagvizsgáló torony, füves sportpálya, kinti foglalkoztató kemencével, tálalókonyha és teakonyha.

Látnivalók a környéken:

Pásztormúzeum, Kilenclyukú híd, vadaspark, Mátai Ménes szekérprogram, látogatóközpont

Hajósszentgyörgyi Vendégház

A Gemenc Zrt. Hajósszentgyörgyi vendégháza Érsekhalma település közelében, az egykori kalocsai érseki majorság területén, jellegzetes alföldi akácerdők ölelésében álló kereskedelmi célú szálláshely. A ház jelzett, kedvelt és sűrűn látogatott túraútvonalak közvetlen közelében található (kéktúra), megközelítése gépjárművel is könnyen megoldható. A Gemenc Zrt. a működési területén lévő kéktúraútvonalat az elmúlt években felújította, így a vendégház mellett elhaladó szakaszt is.

További szolgáltatások:

Fogatozás, túravezetés

Látnivalók a környéken:

Hajósi pincesor, Illancs természetvédelmi terület, Tanösvény

Halápi Turistaház

A Halápi Turistaház Debrecen-Haláp településtől 2 kilométerre, a NYÍRERDŐ Zrt. Halápi Erdészetének szomszédságában, a Debreceni Erdőspusztán található meg. Az Erdőspuszta félkör alakban „öleli át” a megyeszékhely keleti részét. A turisták, természetjárók számára sok érdekességet kínál a környék. A Nyírségben még megmaradt, a valamikori Alföld eredeti növénytársulásait idéző reliktumok felfedezésre várnak. A homoki tölgyesek; tölgy, kőris, szil ligeterdők; éger és nyír lápok számtalan természeti értéket rejtenek. A Debreceni Erdőspuszták csodálatos értékei – magyar nőszirom, tarka sáfrány, egyhajú virág, s még lehetne sorolni – e táj féltett kincsei itt fellelhetőek és felfedezhetők. A térség főbb látnivalói közül kiemelhető a Hármashegyi pihenőcentrum, a Vekeri-tó, az Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum, valamint a Fancsikai templomrom.

További szolgáltatások:

A NYÍRERDŐ Zrt. Halápi Erdészetének használaton kívüli irodaépületéből alakították ki a turistaházat, ami védett területtel, csodálatos természeti környezettel körbezárt ingatlanon helyezkedik el. A természetet szerető túrázók csodaszép tájakon barangolhatnak a környező erdőterületeken, valamint számos építészeti nevezetesség, látnivaló várja a természet értékei iránt érdeklődő vendégeket. Az Alföldi Kéktúra útvonala is a közelben halad el, így a bakancsos turisták számára is ideális pihenőhely.

A turistaház földszint- és tetőtér beépítéssel rendelkezik, a hasznos területe csaknem 250 m2. A földszinten egy rendezvények lebonyolítására is alkalmas közösségi teret alakítottak ki, és ezzel egy légtérben étkező található. A tetőtérben négy kétágyas szoba kapott helyet, valamennyi saját fürdőszobával és mosdóval rendelkezik. A turistaház mellett egy fából készült, nyitott oldalú, tűzrakó hellyel ellátott kerti pavilon szolgálja a kikapcsolódást.

A turistaház és környezete kiváló helyszín lehet akár társasági összejövetelekre is. Nem csak éjszakai szálláshely, hanem napközben pihenőhely is, közösségi tereiben csoportos megbeszélések, tanfolyamok, kiscsoportos foglalkozások is tarthatók.

Látnivalók a környéken:

Vekeri-tó, Hármashegyi Pihenőcentrum, Erdőspusztai Bemutatóház, Fancsikai templomrom

Kontyvirág Erdei Iskola

Az erdei iskola elsősorban csoportoknak biztosít szolgáltatásokat, de a szabad kapacitás függvényében turistáknak is rendelkezésére áll (min. 10 fő). Bekerített udvar parkolóval, fedett foglalkoztatókkal, kemencével, kerti padokkal, tűzrakóhellyel. Az erdei környezetből 10 perces sétával elérhető a közeli üdülőkörzet, ahol játszótér, fagyizó és vendéglők találhatóak a szikrai Holt-Tisza partján.

További szolgáltatások:

Túrák, környezeti nevelési foglalkozások, kenu- és kerékpárkölcsönzés

Látnivalók a környéken:

A Kiskunsági Nemzeti Park Szikra és az Alpári-rét területe, Kontyvirág tanösvény, Tőserdei Kalandpark, termálstrand, Árpád-kori falurekonstrukció és földvár (Tiszaalpár)

Mária öröme Tanya

Keresztény lelkiségű család vagyunk a tanyavilág csendjében, szeretettel várjuk a pihenni, vagy lelkigyakorlatozni vágyókat. Szívesen imádkozunk az ideérkezőkkel vagy az ideérkezőkért.

További szolgáltatások:

Kerékpár, pingpong, lábbal hajtható gokart, csocsó, biliárd

Látnivalók a környéken:

Kiskunsági Nemzeti Park, Vörös kastély, Állatkert, Szent Mihály emlékmű

Nagygyanté Kulcsosház

Szálláshelyünk Mezőgyánhoz tartozó Nagygyanté erdészkerület volt erdészházában várja a Kis-Sárrét megismerését célul tűző turistákat.

Látnivalók a környéken:

Tisza kastély (Geszt), Bihari Madárvárta (KMNP), Csolt monostor (Vésztő-Mágor), Gyula város